Végre kint vagyok a vízből!

– Doppingolt?
– Nem, de ez már hivatalosan is többször bebizonyosodott, ennek ellenére folyton felvetődik a kérdés, ezek szerint önt is ez érdekli.
– Azt ugye tudja, hogy még mindig rengeteg a spekuláció, vajon nincs-e valamilyen titok a visszavonulása mögött?
– Aki tudja, mondja meg nekem is! Én mindent elmondtam, amit erről gondolok. Tényleg elfáradtam, s ha az ember azt érzi, nem képes úgy felpörgetnie magát, amennyire a nagy teljesítményekhez szükséges, abba kell hagyni.
– Mivel magyarázza a szkeptikus hangokat?
– No comment.
– Bővebben?
– Körülbelül hat éve, amióta nem nyerek, csak helyezést érek el, mást sem hallok, mint hogy mikor megy már végre nyugdíjba, miért nem hagyja már abba, kiöregedett. Most bejelentem, hogy abbahagyom, most ez a baj. Miért mindig az a rossz, ami van? Ez sajnos egy hazai specialitás. Semmiben nem azt nézik, hogy mi a jó, hanem azt, hogy miben lehetne valami rossz ízt találni. Annyira negatív ez a gondolkodás. Bennem soha nem merült fel, hogy Amerikában éljek, mert nekem itt a helyem. De az a fajta pozitív gondolkodás borzasztóan hiányzik, amit ott tapasztaltam.
– Ez miben jelentkezett?
– Abban, hogy ha nekem valami jó volt, azt más képes volt elfogadni. Ha nekem jó, nekik is. Miért nem lehet megérteni, hogy beláttam, nem fogok tudni a saját elvárásaimnak, ha tetszik a szurkolóink elvárásainak megfelelően szerepelni. Nem akarok 15. helyezett lenni egy világversenyen, s többre, úgy gondolom, már nem futná. Ezt sokkal tisztességesebb most belátni, ennek megfelelően lépni, mintha végigcsinálnám a felkészülést, majd az olimpia előtt két héttel bejelenteném, hogy beteg vagyok, vagy eltörtem a lábam, ne várjanak tőlem jó teljesítményt, vagy el se megyek a versenyre.
– Valaki azt mondta, hogy egy hasonló kijelentésével Cseh Lacira utalt, aki éppen egy világverseny előtt pár héttel törte el a lábát.
– Ez nem igaz. Nem Cseh Lacira utaltam, aki egy nagyszerű úszó, igazi sportember. Miért kell mindenben valami rosszat sejteni? Olyan nagy baj, ha az ember belátja a realitást, a lehetőségeit?
– Próbálta bárki tartóztatni? Például az edzője, az úszószövetség, a család?
– Nem. Ők azonnal belátták és elfogadták a döntésemet.
– Általában egyedül dönt a dolgaiban, vagy van, akitől tanácsot kér, s akit meg is hallgat?
– Edző, család, barátok, persze, meg szoktam velük beszélni a dolgaimat, meghallgatom a véleményüket, de a végén mindig magam döntök. Ez a döntésem most különben is akkora felelősség volt, amelyet senki másra nem szerettem volna áthárítani.
– Most akkor nagyon felszabadult, ugye? Túl van a nagy döntésen, a nagy bejelentésen…
– Nem vagyok felszabadult, mert ezerrel tanulok a vizsgáimra.
– Hogyan tovább? Miből fog például ezután élni?
– Ez jó kérdés. Azt hiszem, óriási szerencsém van a szponzoraimmal, mert két  támogatóm mellettem marad, és támogat a továbbiakban is.
– Hány évet töltött összesen a medencében?
– Huszonnégy évet úsztam. Sőt, úszom most is, hiszen az országos bajnokságon nyáron még utoljára elindulok.
– Minek?
– Ezzel tartozom még magamnak, annak a közönségnek, aki szeret, akinek nagyon sokat köszönök ezúton is, mert mindig, mindenben támogattak, mögöttem álltak. Szép búcsú lesz.
– Az úszásban mit szeret a legjobban?
– Az utóbbi hónapban azt, amikor végre kijöhettem a vízből! Korábban szerettem a rövid sprinttávokat, szeretek 50 métert úszni.
– Nem fognak hiányozni az edzések, az edzőtáborok?
– Most is járok edzésre, bár a vizsgaidőszak inkább a tanulásról szól. De edzőtáborban soha nem szerettem részt venni. Úszás, alvás, evés. Erről szólnak. Huszonhat évesen ennél már kicsit több ingerre vágyik az ember.
– Ha majd gyereke lesz, adja-e élsportolónak?
– Egy gyereknek biztosan kell a sport, de szerintem nem kell az élsport. Én nem fogom ösztönözni, persze valószínűleg gátolni sem, ha elég tehetséges.
– Van olyan érzése, hogy a sport miatt kimaradt valami behozhatatlan az eddigi életéből?
– Biztosan kimaradt, de annyi mindent kaptam is a sporttól, hogy a mérleg mindenképpen pozitív.
– Mihez kezd majd azzal a rengeteg, hirtelen támadt szabadidejével, amelyet eddig a felkészüléssel töltött?
– Már most boldogan gondolok arra, hogy úgy is elmehetek egy esti moziba, hogy nem alszom el rögtön a film elején a kimerültségtől. Színházba szeretnék végre járni, a barátaimmal akarok esténként találkozni. Csupa, eddig szinte elérhetetlen kívánság. Meg utazni is szeretnék sokat.
– Utazgatott eddig is rengeteget, hová szeretne még eljutni?
– Tény, hogy rengeteget utaztam, de mindenhol csak az uszodát láttam, meg az edzőtábort. Ez azért elég kevés, beláthatjuk!
– Úgy tudom, Kínában még nem járt, az idén viszont oda is eljut, kimegy az olimpiára. S mit fog ott csinálni?
– Amit eddig soha egy világversenyen: pihenni és szurkolni a többieknek!
– Van kedvenc uszodája a nagyvilágban?
– Talán a sydneyi uszoda volt a legnagyobb hatással rám. Én ugyan általában a nyitott uszodákat szeretem, ez pedig fedett, de olyan hatalmas, amilyet még soha nem láttam. Csodálatos volt úszni benne.
– S a szakmai életében hogyan tovább? A sportban mutatott tehetsége más területen is megmutatkozik?
– Ez nehéz ügy, mert én a sportban vagyok olimpiai bajnok, minden más területen, szerintem, átlagosak a képességeim. Ellenben mindenki szuper teljesítményt vár tőlem. Én azokat már teljesítettem a sportban. A többi majd kialakul.
– Végzett közgazdász, most éppen marketing-kommunikációból szerez másoddiplomát. Csak van valami elképzelése?
– Alig egy hónapra látok előre. A vizsgáimon szeretnék most túljutni, s különben is van még négy félévem hátra, nem kell még döntenem semmiben.