Mint egy ló a karámban

– Az állandó jelenlét nem darálja be?
– Én igyekszem pontosan annyit jelen lenni a nyilvánosság előtt, amennyit elvárhatnak azok, akik engem szeretnek vagy nem szeretnek.
– Megérzi, ha túlbillen a mérleg?
– Tudni kell nemet mondani. Volt már kellemetlenségem abból, hogy kevesebbet akartam szerepelni. Sokan el sem tudják képzelni az életüket képernyő nélkül. Szerencsére én nem tartozom közéjük.
– Kereskedelmi csatornán lett sikeres, most közszolgálati televízióban láthatjuk. Komolyodik?
– Nem húszévesen kell komolynak lenni. Negyvennégy esztendősen viszont már én is más dolgokra helyezem a hangsúlyokat, de ettől még lehetek jó kedélyű és felszabadult. Az ismertség és a népszerűség sok mindenre kötelez, leginkább felelősségteljes munkára. Nem maradhatok a felszínen, mélyebbre kell ásnom. Ha ezt nem tenném meg, ostoba tyúknak tartanának, aki arról híres, hogy híres.
– Hajdanán ez nem így volt. Ön keményen megküzdött a sikereiért.
– Amikor könnyedebb műsorokat vezettem vagy következmény nélküli feladatokat vállaltam el, azokat is teljes szívvel, odaadással és örömmel hajtottam végre. Tisztában voltam a lehetőségek korlátaival, a produkciók súlyával. Azt azért leszögezném: egy laza hangulatú játék vezetéséhez nem elég viccesnek lenni, ha csak nem humorista az ember.
– Nem bánja, hogy játékmester is volt?
– Dehogyis! Imádták a nézők.
– Szíve csücske a színház. Nélküle nem lenne teljes az élete?
– Nagyon örülök annak, hogy színésznőként is foglalkoztatnak. S hogy mitől teljes az ember élete, az rendkívül viszonylagos. Van, aki azzal is megelégszik, hogy egy helyben ül és nézi a kék eget.
– Na, ezt ön sosem tudná megtenni!...
– El tudom képzelni azt az állapotot is.
– Honnan örökölte hatalmas teherbírását?
– Édesanyámtól. A teherbírás mellé fegyelmezettség is kell. És ha sokat akarok a kislányommal lenni, akkor okosan kell az időmet beosztani. Amenynyit csak tudok, vele vagyok. Nincsenek átlagos napjaink, s ha netán Rozina megbetegszik, minden programom borul, hiszen ő a legfontosabb.
– Hogyan emlékszik a régi időkre?
– Nem felejtettem el, hogy honnan jöttem, s hogy ki vagyok. Naponta jutnak eszembe élmények, hangulatok és helyzetek. Amikor először tértem be egy amszterdami hangszerüzletbe, amikor megkaptam az első fizetésemet, amikor megjelent idehaza az első szólólemezem...
– Elégedett a pályájával?
– Nagyon is.
– Sokat várt az országos népszerűségre. Mindenért kárpótolják a mostani sikerei?
– Akkor sem éreztem rosszul magam, amikor kevesebben ismertek. Mindig volt munkám. Nem üldögéltem egy sötét sarokban gyűlölködve, és nem rágódtam mások sikerein. Nem szenvedtem meg a mellőzöttséget, a háttérbe szorítottságot. Persze voltak nehéz pillanataim, amikor türelmetlenül dobogtam, mint egy ló a karámban. De szerintem ezzel mindenki így van, aki meg akarja mutatni a tehetségét.
– Mennyit változott Szulák Andrea? Milyennek látja magát?
– Azt hiszem, komolyabb, kicsit szigorúbb lettem. Korábbi énemhez képest sokkal igényesebb, mélyebb gondolkodású vagyok. És fáradtabb.
– Mihez kezdene egy hét pihenővel?
– Sokat sétálnék és játszanék a gyerekemmel. Ínyenc ételeket főznék, finom sütiket sütnék. Mindennap beiktatnám az úszást, az olvasást, és legfőképpen az alvást. Remélem, a karácsonyunk ilyen lesz.