Ha nem lennénk európaiak…

– A magyar újságolvasó tapasztalhatja, hogy a pontos információk megszerzéséhez nem elég egy újságot elolvasni. A magyar sajtó viszonyairól a Political Capital készí-tett-e valamilyen felmérést?
S. Z.: Nem akarom minősíteni a magyar sajtót, azonban nagyon fontos lenne átnézni a tulajdonviszony-rendszerét. Egyébként hamarosan meg fog jelenni erről a témáról egy könyvünk, amelyben a magyar újságírókat kérdezgettük. Azt az eredményt kaptuk, hogy vagy politikai érdek befolyásolhat egy lapot, és azért nem ír meg dolgokat, vagy üzleti megrendelői érdek. Néha ez a kettő összeér, azaz maga az üzletember a politikai megrendelő is. Tehát a magyar médiában van egy általános kötöttség, és az a fajta sajtószabadság, nyilvánosság, amely az amerikai, a brit vagy a német sajtóban természetes, nálunk nincsen.

– Nézzük az elmúlt hetet. Csütörtökön rendkívüli ülésnap volt a parlamentben. Úgy tűnt, semmi új nem történt.
S. Z.: Az látszik csupán, hogy a kormány lépéskényszerben van. Ezt egyrészről az IMF vezetőinek magyarországi látogatása is megmutatta, másrészről az IMF-hitel lejártához kötött időpont is kényszerítő erővel bír. A reformokat meg kell kezdeni, hiszen ez a hitelfelvétel legfontosabb kitételévé vált az IMF-vezér magyarországi látogatása után. A hitel ugyanis reformok nélkül semmit sem ér. A kötelezően bejelentendő reformlépések időpontja előtt ez a rendkívüli ülés egyfajta „előkommunikáció” lehetett. Ugyanis az az írásos anyag, amit a kormány a parlament asztalára tett pár órával az ülés előtt, egy olyan helyzetelemzés, amit bármelyik párt néhány óra alatt el tud végezni, meg tud írni. Ennek ismertetéséhez nem lett volna szükség a parlament rendkívüli ülésére – ebből pedig arra következtethetünk, hogy a kormány hamarosan előáll az igazi reformtervezettel, a bejelentést pedig lépésről lépésre felépíti a nyilvánosságban. Egy első konkrét bejelentés el is hangzott, és visszhangot is kelthetett volna: ez az 1000 milliárdos adóátrendezés felvetése volt. Azonban ezt letompította a Fidesznek a parlament feloszlatását kezdeményező indítványa.

– Az elmúlt hétnek volt még egy érdekes eseménye. Navracsics Tibor a Beszélgetések a jövőről nevű miskolci rendezvényen a következőképpen fogalmazott: „Olyan helyzetben vagyunk, amikor sok mindent újra kell értékelni, talán újra kell értékelni európai uniós tagságunkat is.” Mi lehet ennek a szövegrésznek az üzenete akkor, amikor az Európai Néppárt alelnöke Orbán Viktor?
S. Z.: Navracsics Tibort nem lehet unióellenességgel vádolni, a szavait politikai okból kiforgatták. De ettől függetlenül tény, hogy a Fidesz megijedt a radikális, Európa-ellenes Jobbik előretörésétől. Meg kell mutatniuk a szavazóiknak, hogy ők is tudnak olyan kemények lenni, mint a Jobbik. Erre is szolgált a parlament feloszlatásának kezdeményezése, ugyanis így mondhatják, hogy ők már rég oszlatnák a parlamentet, csak a többi párt nem hagyja.

– Bevett jelenség az, hogy a szélsőséges szavazóknak kiszól egy-egy párt? Miért nem szól ki például a magát baloldalinak nevező párt a kommunista szavazóknak?
J. A.: Az a kérdés, hogy vannak-e ott szavazók? Mert míg a radikális jobboldalon vannak, és ezt elég sok kutatás már kimutatja, addig a radikális baloldalon alig találni valakit. Kommunista pártból ugyan kettő van Magyarországon, közülük az egyik, a Magyar Kommunista Munkáspárt gyakorlatilag az utóbbi években folyamatosan a Fidesz politikai célkitűzéseit támogatja. Azoknak a szavazóknak a számára, akik nem hisznek a magántulajdonban, jelen pillanatban megbízhatóbb partner a Fidesz, mint az MSZP.

– A két nagy párt mellett ilyen erőtérben van-e komoly esélye bármilyen más pártnak? Esetleg megjelenhet egy teljesen új párt a magyar politikai palettán?
J. A.: Magyarországon az elmúlt tíz évben létrejött a két nagy párt dominanciájára épülő rendszer, amiben is e két nagy párt igyekszik minden, tőle független kezdeményezést megszüntetni. Ez nagyon jól látszik a Jobbik példáján. Az MSZP és a Fidesz vitája ugyanis arról szól, hogy kinek a kreálmánya a Jobbik. Azaz egyikük sem ismeri el, hogy a Jobbik valóban magától jött volna létre, hanem az MSZP rátolja a Fideszre, a Fidesz viszont az MSZP-re. Ugyanez a játék folyik az MDF-fel és az SZDSZ-szel. A Fidesz azzal, hogy a kormány csatlósának nevezi a két kisebbik pártot, tulajdonképpen nem enged be senkit az ellenzéki oldalra, s így csak őt lehet választani, mint a kormány hiteles ellenzékét. Az MSZP ezzel összhangban magához öleli a két kisebb pártot, így szünteti meg annak lehetőségét, hogy azok elfoglalják a harmadik pozíciót. Az új pártok megjelenését azonban a magyar választási rendszer és a párt- és kampányfinanszírozási rendszer is gátolja. Ugyanis nem az ötszázalékos küszöb elérése a korlát egy új párt előtt, hanem az ajánlócédulák rendszere – 176 egyéni választókerületben 176 egyéni jelöltet kell indítani –, ami óriási anyagi erőforrást igényel.

– Tölgyessy Péter 2008 tavaszán egy civil fórumon azt mondta, hogy a pártok a saját nagygyűléseikre a következőképpen készülnek fel. Kiválasztanak egy mintaközeget, és feltérképezik, e közeg mit szeretne hallani. Ennek alapján állítják öszsze a nagygyűlési beszédet. A nagygyűlésen pedig, mit tesz Isten, a nép elégedett, mert azt hallja, amire számított, és a párt is boldog, mert a választói elégedettek – egyedül az ország gazdasági kérdései maradnak megoldatlanok, és az ezekből eredő összes társadalmi feszültség. Igaz ez így?
S. Z.: Nyilván nem lehet sikeres politikát építeni anélkül, hogy a politikus elképzelné a választóját. Azonban a Fidesz és az MSZP esetében elég sötét elképzelések élhetnek saját választóikról. Mondjuk ki: butának tartják őket, akik nem értenek a politikához, és úgy kell hozzájuk szólni, hogy azt megértsék. Mondok erre egy példát: egy fideszes politikust most azzal támadnak, hogy magánosítani akar egy rendelőt, miközben két évvel ezelőtt, amikor az MSZP akarta ezt, akkor ugyanez a politikus volt a tiltakozók vezetője. Amikor az újságíró erre az ellentmondásra rákérdezett, a politikus azt mondta a kamerába: óriási különbség van a kettő között, mert amíg mi eladni szeretnénk az intézményt, addig az MSZP privatizálni szerette volna. Ez a fajta beszéd teljesen elterjedt Magyarországon. Ez azért történhetett így, mert ilyen kép él a két nagy pártban a választókról. Egyébként nem biztos, hogy nagyon sokat tévednek: a kutatások kimutatták, hogy a választóknak csupán az 1 százaléka a tudatos, és mellettük van még 10-15 százalék, akik érdeklődnek a politika iránt – de ezeken kívül a teljes érdektelenség, értetlenség és az oda nem figyelés a jellemző.
J. A.: Ezzel legfőképpen az a baj, hogy amíg a politikát a közvélemény-kutatásokra építik, tehát arra, hogy mit akar hallani a választó, addig semmilyen bátor politikai lépésre nem lehet számítani.
S. Z.: Azt nevezzük bátor politikának, amikor a választóktól függetlenül dönt a politika, és abból indul ki, hogy a választókat meg lehet győzni a program helyességéről. Amit Attila felvetett, az nagyon fontos kérdés. Ki elég bátor ahhoz a magyar politikában, hogy bármiféle átalakítást kezdeményezzen? A magyar politikai osztály ebből a szempontból nagyon leírta magát – és az a fő baj, hogy ettől az ország egy csöppet sem emelkedett fel. Ennek az országnak az a szerencséje, hogy Európában van. Ha mi egy afrikai vagy ázsiai ország lennénk, a mostani válságtól már rég tönkrementünk volna, államcsőddel. Nagyjából ennyit ér a magyar politikai elit felelőssége.

Névjegy
Juhász Attila (1976, Veszprém): politológus, kommunikációs szakember. Felsőfokú marketing- és reklámmenedzser szakképesítéssel, továbbá politológus végzettséggel rendelkezik. Kutatási területe a politikai kommunikáció, és az 1945 utáni nemzetközi migrációs folyamatok és a migrációs politika.

Névjegy
Somogyi Zoltán (1973, Budapest): szociológus, PR- és kommunikációs szakember. Szakterületei: imázsépítés, illetve stratégiai kampánytervezés és -kivitelezés. Több felsőoktatási intézményben tanít. 2007 februárjától a Magyar Kommunikációtudományi Társaság főtitkára.