Aranyból lesz a mennyország

Ifjúkorában kábítószerezett, felrobbantotta a kémiaszertárt, vagonokban élt és kukákból evett. Az élete akkor változott meg gyökeresen, mikor megtalálta az utat Istenhez. Lelkészként mégis kevésnek érezte a hívők lelki gondozását, a rászorulók megsegítésére tette fel az életét. A Baptista Szeretetszolgálat alapító elnökével, Szenczy Sándorral beszélgettünk.

Interjú2010. 01. 29. péntek2010. 01. 29.

Kép: Szenczy Sándor a Baptista Szeretetszolgálat elnöke lelkészv vallás egyház Fotó: Habik Csaba 2010 01 22

Aranyból lesz a mennyország
Szenczy Sándor a Baptista Szeretetszolgálat elnöke lelkészv vallás egyház Fotó: Habik Csaba 2010 01 22

– Ön sosem csinált titkot abból, hogy nem volt mintagyerek.
– Biztosan nem tett jót, hogy a szüleim három műszakban dolgoztak a százhalombattai olajfinomítóban, így a kulcsos gyerekek csavargó életét éltem. Amikor 14 éves koromban elváltak, még szabadabban lóghattam. Az iskolában kezdettől fogva sok problémám volt a tanárokkal – hát még nekik velem! A javító-nevelő intézetet azzal tudtam elkerülni, hogy az ország tíz legjobb sakkozója közé tartoztam, és ezzel dicsőséget szereztem az iskolámnak. Igaz, hogy felrobbantottam a kémiaszertárt, de megnyertem a sakkbajnokságot…

– A sakk jelentette a belépőt a középiskolába is?
– Pontosan! A váci gépipari technikumot nemes egyszerűséggel sakkállásnak tekintettem. Kábítószereztem, kukákból ettem, lakásokat törtem fel, ha épp nem volt kedvem a Nyugati pályaudvar melletti vagonokban aludni, egyik rendőrségi ügyből a másikba keveredtem. Rejtély, hogy sikerült leérettségiznem, mert azok a hónapok végig részeg kábulatban teltek. Bejutottam a dunaújvárosi műszaki főiskolára is, de ott szembesülnöm kellett vele: vagy tanulok, vagy iszom. Az előbbihez kedvem nem volt, az utóbbihoz meg pénzem. Úgyhogy hamar otthagytam az egészet.

– Hol vett fordulatot ez az önpusztító életmód?
– A katonaságnál. Egy harci riadó alkalmával sisak nélkül bóklásztam az udvaron, és a parancsnok észrevett. Büntetésből kihelyezett a Szentendre környéki hegyekbe, egy harcálláspontra, ahol orosz rakéták árnyékában, egy barlangban elvileg Budapest légterét védtem. Itt általában hetente cserélték a katonákat – engem, fogda helyett, 49 napig „ottfelejtettek”. Volt ott egy titkos belső katonai vonal, amin unalmamban naphosszat össze-vissza telefonálgattam. Így akadtam össze egy fiúval, aki Istenről, hitről beszélt nekem, a Bibliából olvasott fel, énekelt, verseket mondott. Eleinte csak gúnyolódtam vele, aztán egyre jobban érdekelni kezdett, amit mond. Nekem mindez újdonságot jelentett, kérdéseket fogalmaztam meg.

– Odahaza nem kapott vallásos nevelést?
– Elég, ha annyit mondok, hogy a nagymamám a kommunista párt egyik prominens képviselője volt, a testvére pedig Kádár János biztonsági főnöke? Otthonról csak Lenin-dalokat hoztunk magunkkal. De a katonaság után, huszonévesen vettem egy Bibliát és olvasni kezdtem. Eleinte alig értettem belőle valamit. Folyt a vér, belegabalyodtam a bonyolult nemzetségtáblázatokba. Aztán egyszer csak szólni kezdtek hozzám a sorok. Nem nyílt meg az ég és nem jelentek meg angyalok harsonákkal a megtérésem hírére, de szép lassan kezdett az életem jóra fordulni. Korábban lehetetlennek tűnő álmok valósultak meg. Például hogy teológiát hallgattam és baptista lelkész lettem.

– Talán kevésnek érezte a lelkészi szolgálatot, hogy 1996-ban megalapította a Baptista Szeretetszolgálatot?
– Egyik este a tévében nyomorúságos sorban élő észak-koreai gyermekeket mutattak. Megérintett. Előző héten beállított hozzám egy özvegyasszony és hozott ötezer forintot: azért adta, hogy csináljak a pénzből egy világmissziót, így fogalmazott. Elhatároztam, hogy elviszem a pénzt Észak-Koreába. Elmentem a nagykövetségre, és a szeretetszolgálat nevében segítséget ajánlottam. De pontosan mit is, kérdezték. Egymillió dollárt, vágtam rá. A tiszteletemre az egész apparátus felsorakozott, de hamar kiderült, hogy „csak” hitem van, pénz sehol.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek