Nem vagyunk Don Quijoték

– Az új kormány megalakulásával megszűnt a környezetvédelemért felelős tárca. Ön hogyan értékeli a döntést?
– A döntés helyességét valójában az dönti el, hogy ki integrál kit. Más szavakkal: a környezetvédelem rendelődik-e az ipari vagy éppen az agrárlobbi érdeke alá, vagy ellenkezőleg, ezeket az ágazatokat is átszövi a környezetvédelem.

– Ön szerint melyiknek van nagyobb esélye?
– Szeretném hinni, hogy ez utóbbinak. A különböző tárcáknál olyan, a környezetvédelem ügye iránt elkötelezett személyek kaptak államtitkári vagy helyettes államtitkári tisztségeket, mint például Illés Zoltán, Bencsik János, Ángyán József, illetve Olajos Péter. Azt tapasztalom, hogy e nevek hallatán a környezetvédelmi szakma képviselői is megnyugodtak.

– És azt miképpen értékeli, hogy Fazekas Sándor, a vidékfejlesztési miniszteri tisztség várományosaként a bizottsági meghallgatásán a természeti kincseink listáját tartalmazó Natura 2000 átgondolását helyezte kilátásba?
– Abban kétségtelenül igaza van a miniszternek, hogy a Natura 2000 több sebből vérzik.

– Nevezetesen a természeti kincsek egy része lemaradt a listáról, másrészt található rajta ipari park, sőt benzinkút is.
– Valóban, ám nemcsak erre gondolok, hanem a körülötte lévő bizonytalanságra. Ombudsmanként is tapasztalom, hogy a gazdáktól sem idegen a természet védelme, csakhogy információk hiányában nem mindig tudják, mi az érték és mi nem.

– Vagyis nem lát kibékíthetetlen ellentétet a mezőgazdaság és a természetvédelem között?
– Éppen ellenkezőleg: egymásra vannak utalva. Hosszabb távon ugyanaz az érdekük: az ember életterének megőrzése. De ha a gazdák rövid távú érdekeit nézem, akkor is fontos lehet számukra a természet védelme, hiszen számtalan támogatási rendszer nyújt erre pályázati lehetőséget.

– Mindenesetre, míg a gazdák még csak-csak barátkoznak a környezet védelmének gondolatával, az önkormányzatok és a nemzeti parkok mintha kibékíthetetlen ellenfelek volnának…
– A megoldás az, hogy a különböző érdekcsoportok – a vadászok, az erdészek, az önkormányzatok, a turisták, a természetvédők, de akár még a krosszmotorosok is – beszélő viszonyban legyenek egymással, és megtalálják azt, ami valamennyiük érdeke.

– Kell lennie valami minimumnak, amiből a természet védői nem engedhetnek.
– Van is, ez pedig a visszafordíthatatlanság. Bármelyik csoport is veszi igénybe a természetet, az magától értetődően terhelődik. Ez még nem is probléma, hiszen a természet képes a megújulásra – bizonyos mértékig. Nos, a környezetvédők ebből a mértékből nem engedhetnek.

– Ha már a visszafordíthatatlanságot említette, ön egy nemrégiben elhangzott előadásában azt állította, hogy a természet sokszínűsége már akkora csapást szenvedett, amekkorát képtelen kiheverni.
– Nem a magam kútfeje alapján mondom ezt, hanem a Nature című nemzetközi tudományos folyóirat tanulmányára alapozva. Ezek szerint az ember három területen, nevezetesen a klíma, a termőföld és a biodiverzitás területén visszafordíthatatlan károkat okozott. Gondoljon csak bele: félóránként pusztul ki egy faj. De említhetném a korallzátonyokat is, amelyeknek hatvan százaléka pusztult már el, veszélyeztetve ezzel azon tengeri halak élőhelyeit, amelyek egymilliárd ember táplálékát jelentik.

– És hogy jön ide a termőföld?
– Az egyre intenzívebb kizsákmányolása révén a termőföld területe is folyamatosan csökken a világban.