Sok ember él bennem

Napos helyre húzza a székét az egri Harlekin Bábszínház előtt, és szabadkozik, hogy tényleg nagyon kevés ideje maradt – hamarosan rohan vissza Pestre. Az arcán néha átsuhan még az előadásból ismert mindentudó mosoly: a Tündérkeresztanyáé, akit csupán egy jókora fehér napszemüveggel és egy retiküllel kelt életre.
– A mese fontos, anélkül nem lehet élni. Sőt, nagyon jól lehet vele gyógyítani, ezért ma már vannak orvosok, akik felnőttmeséket írnak – mondja Csákányi Eszter. S nem tagadja, ő bizony hisz a tündérmesékben. Azért is örült az egri felkérésnek, mert utoljára Kaposváron játszott gyerekdarabban, és már nagyon vágyott ilyesmire. Élvezi a dolgot, hiszen a gyereksereg a legőszintébb közönség: szinte lázba hozza őket a játék, és ha valami tetszik nekik, azonnal kimutatják. Igaz, azt is, ha unatkoznak.

– A Tündérkeresztanya igazi egyszemélyes előadás, mely nemrégiben a Pécsi Országos Színházi Találkozó programjában is helyet kapott. Hétköznapian kezdődik: egy guberáló idős asszony mesélni kezd.
– Egy cigány népmeséből készült ez a darab, de az eredeti történet egészen horrorisztikus: többször felszabdalják és újrafőzik benne a gyereket. Ettől itt eltekintettünk. Ami a felnőtteket is megragadhatja benne, az éppen az, hogy brutálisan és szélsőségesen szól a roma létről. Érdekes volt, hogy amikor próbáltunk, összefutottam egy hajléktalancsoporttal. Be kellett látnom, bár az előadás elején egy kuka mögül mászom ki, hozzájuk képest még mindig primadonna vagyok…

– Kiskorában milyen közönség volt Csákányi Eszter?
– Édesapám nagyon sok mesedarabban játszott, és emlékszem, hogy engem mindig azonnal magával ragadott a színpadi mese. Már egészen kicsi koromban kijelentettem: színésznő leszek! De a szüleim ragaszkodtak ahhoz, hogy járjam csak ki szépen az iskoláimat.

– Mikor próbálta ki először a világot jelentő deszkákat?
– Tízesztendős voltam, amikor Feleky Kamill partnere lehettem, a lányát játszottam. Jó kezekben voltam, hiszen jól ismertem őt, mivel a feleségénél tanultam balettozni.

– Később mégis meg kellett harcolnia a mesterségéért, hiszen nem vették fel a színművészeti főiskolára.
– Korán megtanultam: a tehetség arra való, hogy használjam. Sőt ahhoz is kell tehetség, hogy megtaláljam azokat a helyeket, ahol a tehetségemet megmutathatom. Amikor egy újságcikkben arról olvastam, milyen színházat akar Zsámbéki Gábor, nem tétováztam, hanem jelentkeztem nála, mert én is pont ilyenről álmodtam. Így kerültem Kaposvárra.

– Honnan ez a merészség?
– Mindig is bátor voltam. Az ember ne várja tétlenül a sült galambot, hanem tegyen meg mindent azért, hogy elérje a célját. Az a jó, ha végigjárod az utadat, és vállalod a megmérettetést. Néha ugyanezzel a tettvággyal szeretnék másokon is segíteni. Elnézem például sok barátomat, hogy mennyire egyedül vannak. Én meg legszívesebben összepárosítanám őket, hogy történjen már velük valami jó. Egyébként is hiszek abban, hogy egyszer mindenki találkozik azzal, akire várt.

– A művészeknek általában nem jósolnak nyugis magánéletet…
– A színpadi lét olyasvalami, amire nagyon rá tud kattanni az ember. Amúgy meg nem könnyű színésznővel élni! Elviselni azt a rengeteg erőt, energiát, ami nálunk mindig a munka köré szerveződik. Nincs család, nincs hobbi, csak a színház. Egy barátom mesélte, hogy amolyan végletes, se vele, se nélküle kapcsolatban élt a szerelmével, aki történetesen színésznő volt. Aztán nagy nehezen szakítottak, s egy társaságban megtetszett neki egy helyes lány. Odament, bemutatkozott, ám rögtön sarkon is fordult, ugyanis a kislány elárulta, hogy színművészeti főiskolás – meséli, majd hirtelen észbe kap. – Most már tényleg indulnom kell, de majd folytatjuk – veti oda, és elviharzik.

Közben eltelik egy hét, ugyancsak vasárnap találkozunk, ezúttal egy távolságtartóbb helyszínen, a Nemzeti Színház előterében. Kollégák jönnek-mennek, egy pillanatra megáll mellettünk Kulka János is, akivel évtizedes barátok, sőt: a közös estjükön megfáradt, egymásra unt házaspárt alkotnak. Amikor járták az országot, egy vidéki kultúrház plakátján így harangozták be őket: „Csákányi László lánya és Magenheim doktor a Szomszédokból”.