Elférünk egymás mellett

– Kíváncsi voltam, hogyan üdvözlik egymást. Kézfogás közben szorosan átölelték egymást. Ilyenek a jó testvérek?
Grecsó Zoltán: – Én alapvetően bújós vagyok, szeretek az emberekhez közel kerülni. A bátyám kicsit távolságtartóbb.
Grecsó Krisztián: – Sokat változtunk. Zoli a magánéletben és a színpadon is visszafogottabb lett, én meg egyre nyitottabb vagyok. Jobban hasonlítunk egymáshoz külsőleg és belsőleg is, mint öt évvel ezelőtt. Ez talán másoknak is feltűnik. Régebben döbbenten néztek ránk, amikor kiderült, hogy testvérek vagyunk. Na, jó, tíz kilót le kellett dobnom ahhoz, hogy egy táncossal összemérhető legyek.

– Már gyerekkorukban szoros kötelék alakult ki önök közt?
Zoltán: – Rajongtam a bátyámért! Hét év korkülönbség van köztünk. Ez elég sok. Nemigen számíthattam a társaságára, inkább a nagyobbakkal tartott. Játszani szerettem volna vele, őt azonban jobban érdekelték a csajok. Moziba se velem akart menni.
Krisztián: – De hiszen sokat játszottam veled! Még nem lendültem túl a kamaszkori őrületeken, te pedig már kinőttél a kisgyermekkorból. Túl nagy szakadék nem volt köztünk. Aztán lassacskán utolértél.

– Milyen jövőről álmodoztak?
Krisztián: – Zoli már alsó tagozatos korában önálló műsort szerkesztett és be is mutatta egy iskolai rendezvényen. Hihetetlen bátorság, lendület és önbizalom kellett hozzá. Tehát elég hamar megmutatkozott, hogy színpadra termett, ott érzi jól magát. Ha ezt később nem találja meg, bizonyára boldogtalanná válik.
Zoltán: – Hétéves korom táján dőlt el minden. Ösztönösen voltam céltudatos. Krisztián más eset. Előttem van a kép: paprikát vágtunk a hátsó teraszon, amikor bejelentette, hogy a középiskolai ballagására kapott ajándékpénzből nem aranyláncot, hanem elektromos írógépet akar venni. Ekkor már írt verseket, pár év múlva meg is jelent az első verseskötete.
Krisztián: – Tizennégy éves koromban kezdtem el írni. De a műveimet soha nem mutattam meg senkinek, magam is jobban szerettem elrejtőzködni. Tehát igaza van Zolinak, amikor távolságtartónak nevez. Ez egyébként megkönnyítette a kamaszkoromat, megkímélt egy csomó konfliktustól és kudarctól. Számomra a megmérettetés ideje csak később jött el. Nem úgy az öcsémnek, aki a szentesi gimnázium dráma tagozatos növendékeként rögtön színpadra került.