Harc nélkül nem lehet vége

– A világ minden pontján tárt karokkal várnák, de ön inkább ráül egy jókora adósságkupac tetejére. Vásárol egy csapatot, amiből a pénzen kívül még valami hiányzik: az ütőképes játékosok. Mi indokolhat egy ilyen lépést?
– Ennek a csapatnak huszonkét aranyérme, történelme, háttere és szurkolói vannak. Ez olyan érték, amit meg kell menteni. Az elmúlt tizenhat évemet Pécsen töltöttem. Szeretem a csapatot, szívügyemnek tekintem a sorsát. Megrémisztett, hogy egy tollvonással megszüntethetik.

– Az érzelmi oldalon túl van erre racionális magyarázat is?
– A klub a beszállítók mellett több játékostársamnak és nekem is tartozik. Ez az egyetlen esély arra, hogy hozzájuthatunk a pénzünkhöz, amiért megdolgoztunk.

– Elárulja, hogy az ön esetében ez mekkora összeg?
– Negyvenötmillió forint.

– Tartozásokkal terhelt cégért nem szoktak sokat kérni. Sőt inkább fizetnek, csak vigyék.
– Jelképes összegért jutottam hozzá.

– Ha egy nemzetközi porondon kiemelkedően sikeres klub ekkora adósságot termelt, akkor meghatározó játékosok, szponzorok nélkül maradva hogyan fog kimászni a slamasztikából?
– Hibás gazdasági döntések sora vezetett idáig: az eredmények érdekében túlköltekezett a csapat, rossz szerződéseket kötött, néhány játékos jogtalanul magas összegeket tudott kicsikarni. A gazdasági válság hatására a szponzorok egy része tönkrement, elhagyta Pécset vagy nem tartotta be a fizetési fegyelmet. Most néhány évig be kell érni szerényebb csapattal és eredményekkel. Az én feladatom az lesz, hogy visszaállítsam a bizalmat, erősítsem az együttműködést, az összefogást. Egyedül nem tudom működtetni a klubot, kell hozzá az önkormányzat, a szponzorok és a pécsiek segítsége is. És egy új ügyvezető, aki gazdasági, pénzügyi szakember.

– Iványi Dalmát Pécsett mindenki szereti. Nem fél attól, hogy ez a szerepvállalás csökkenti a népszerűségét?
– A sport megtanított arra, hogy az ilyesmit ki tudjam zárni. Ha kettővel kevesebben szeretnek, attól még ugyanúgy tudom élni az életem. Megvan a baráti köröm és a családi hátterem, ők mindig mellettem állnak, nekem ez elég. De érzem az emberek szeretetét, elismerését, és pontosan ezt próbálom most segítségül hívni a harchoz.

– Aminek a kimenetele azért kétesélyes…
– Egy-két héten belül kiderül, sikerül-e úgy átütemezni az adósságokat, hogy indulhassunk a következő szezonban a magyar bajnokságon és az Euroligában. Ha nem, akkor megszűnik a csapat, és hiába volt a szerepvállalásom. Ez nagyon rosszul érintene, mégis az a legfontosabb, hogy önmagamnak kimondhatom: megpróbáltam. Harc nélkül nem akarom elfogadni, hogy vége. Ha mégis megtörténik, akkor legalább ez vigasztal.

– Nagy küzdőként ismert a pályán is. Honnan jön ez a küzdőszellem?
– A szüleim igazi alföldi, nyitott, tiszta, jó értelemben vett egyszerű emberek. A kosárpálya szélén nőttem fel a húgommal, anyukám és apukám is edzők. Rengeteget tanítottak nekünk a világról a sporton keresztül. Nem kellett a szánkba rágni, mert láttuk a csapat mellett, hogy mit jelent az alkalmazkodás, a kitartás, a másik elfogadása, az együttműködés és a küzdeni tudás. Megmutatták, hogyan működik egy hierarchikus rendszer, milyen a munka szeretete, alázata, és hogy kemény munka árán előbbre lehet jutni. És azt is tőlük tanultam, hogy fontos a kikapcsolódás. Mert beszélhetünk gazdaságról és küzdelemről, de a kosárlabda tulajdonképpen játék.