Nem fogadott be a tudomány

– Legújabb kötete Az elme gyógyítása címmel jelent meg. Az volt a célja, hogy építő jellegű, érdemi vita kezdődjön a válságban lévő pszichiátriáról. Nem illúzió mindez egy olyan időszakban, amikor nem szokás vitázni? Az is előfordul, hogy aki másképp gondolkozik valamiről, azzal még egy asztalhoz se szívesen ülnek le…
– Szerencsém van, elindult némi párbeszéd a témában, főleg sok a vita a gyógyszerterá­piás szemlélet túltengéséről. Az agykutatás eredménye részben az, hogy egyre több gyógyszert használnak a pszichiátriában. Sokan felteszik a kérdést: hol marad a lélek gyógyítása? A gyógyszer sok esetben nélkülözhetetlen. Már a görög orvoslásban is ismerték a nyugtató gyógyforrásokat, például magas lí­tium-tartalmú folyadékot itattak a felizgatott betegekkel. A hatékony szerek a nagy és kóros agyi izgalmi fokot képesek lejjebb vinni. Valószínűleg az antidepresszánsok sem a depresszióra hatnak, hanem a belső késztetésekre.

– Nálunk egyensúlyban van a gyógyszeres kezelés és a lélek gyógyítása?
– Egyáltalán nincs. Amikor megteremtettük a pszichiátria önállóságát, reméltük, hogy így lesz. A szakmát egyik rendszer sem szerette. Hiszen a „tökéletes társadalomnak” nem lehetnek deviáns tagjai. Aztán a nyolcvanas évek végén rengetegen jelentkeztek pszichológusnak és pszichoterapeutának, de a fellendülés rövid ideig tartott. Alig egy évtized múlva rendelőket, osztályokat és egész intézeteket szüntettek meg. Az állam mindig is szerette volna rendészetileg kezelni például az alkohol- és drogproblémát; mintha mostanában is ez történne. Visszaszorult a pszichiátria. A pszichoterápia területén állami munkahely szinte nincs, karitatív szervezetekben és magánpraxisban dolgoznak sokan. De a magánellátást csak a gyérülő fizetőképes kereslet tudja igénybe venni. Ez is oka, hogy elérte a magyar társadalmat a keleti, alternatív, irracionális gyógymódok tömege.

– Azért nevezi irracionálisnak, mert egy másik kultúrkör sajátja?
– Részben igen, hiszen a gyógyszeripar a bizonyítékokon alapuló, a megállapítható hatásra épülő szemléletet támogatta. Ez is vonzóvá tette az orvosok számára. Az alternatív gyógymódokat sok csalás és hamis játék is körülveszi. A jól kommunikáló, a maguk igazában feltétlenül hívő „gyógyítók” egész Kelet-Európát ellepték. Nem egy közülük a tévén át, szuggesztív módon próbálja kezelni a beteget.

– Sokak szerint működnek ezek a technikák. Az embereknek kapaszkodó kell. Az sem biztos, hogy egyetlen bizonyosság van a világon, még a gyógyításban sem…
– Mondani bármit lehet. Mindenkinek vannak privát mitológiái. A simlivel és a bánatos alternatív gyógymódokkal kapcsolatban is megértő vagyok, de látom az ártalmait. Sokan mondják nagy hangon, hogy reményt kell adni a rákos betegeknek, de az szerintem büntetendő visszaélés, ami az alternatív rákgyógyszerek terén tapasztalható. Reményt lehet adni tíz percig, de ha már nem hat a gyógyszer, akkor jön a mélydepresszió. Mert a beteg nem azt mondja, hogy becsaptak, hanem azt: nekem még ez sem sikerült. Hiszen azt hallotta, hogy ezrek meggyógyultak X szertől. De arról, hogy hol vannak azok az ezrek, senki sem tud.

– Na de mi a teendő, ha már nincs esély a gyógyulásra?
– Nagyon fontos a hospice-rendszerben nyújtott lelki támogatás. Ez az úgynevezett tanatoterápia, amely az élet lezárásában nyújt segítséget. Ott vannak aztán a pszichoszociális gyógymódok, amikor a családot is bevonják a kezelésbe, hogy a családtagok kétségbeesése ne rontson a beteg állapotán.