Kossuth-nóta a lelkekben

– A rendszerváltás kifejezést leginkább a 35 évvel ezelőtti eseményekre használjuk. De 1848 tavaszán is rendszerváltás zajlott? 
– Igen, már hosszú ideje ezt vallom és tanítom a szegedi egyetemen. Az 1848 tavaszán elkezdődött rendszerváltásnak megvoltak a sajátos elemei. Egyrészt egy hosszú előkészítő időszakban, a reformkorban kidolgozták és megfogalmazták ennek az alapvető elképzeléseit a magyar nemesség haladásban gondolkodó tagjai. Másrészt 1848-ban voltak olyan karizmatikus egyéniségek, akik a reformokat törvénybe tudták önteni, majd ennek nyomán megvalósítani. Az 1848. áprilisi törvények mélyreható gazdasági, társadalmi és politikai változásokat eredményeztek ­Magyarországon, s ezért joggal mondhatjuk, hogy elkezdődött egy korabeli rendszerváltás az országban. Gondoljunk csak arra, hogy a társadalom 90 százalékát kitevő jobbágyokból szabad emberek lettek, megvalósult a köz­­teherviselés és a törvény előtti egyenlőség. Olyan polgári és politikai elveket, szabadságjogokat mondtak ki, amelyek új lehetőségeket biztosítottak a korabeli emberek számára. S ez a rendszerváltás együtt járt egy új típusú nemzetteremtéssel. Jókai Mór is világosan megfogalmazta később, ’48 és a márciusi ifjak nagy érdeme, hogy egy polgári értelemben vett nemzet jöhetett létre. Az persze kérdés, hogy befejeződött, befejeződhetett-e akkor ez a folyamat.

– És mi a válasz? 
– Azt hiszem, ez a mai napig vitákat vált ki, és ezzel kapcsolatban nekem vannak kétségeim. A gazdaságban végbement a modern polgári átalakulás a tőkés gazdaságra való áttéréssel, a politikai elit viszont 1945-ig csupán a nemességet jelentette. A társadalmat tekintve tehát azt látjuk, hogy nem fejlődött ki erős polgárság az 1848-at követő évtizedekben. 

– A mai társadalomra is hatással vannak az akkori történések? 
– Természetesen. A társadalmi fejlődés organikus dolog, ebben nem lehet nagy ugrásokat végrehajtani. Széchenyi István gróf lassú átalakításban gondolkodott a gazdaságban és a társadalomban egyaránt, nyugat-európai mintát látott, amely azt mutatta, hogy hosszú idő alatt lehet elérni eredményeket. Kossuth Lajos a hazai helyzetből kiindulva gyorsabb átmenetet tűzött ki célul. Olyat, amely látványos eredményeket produkál, ezért lehetett programjának középpontjában a jobbágyfelszabadítás. Napjainkban is azt látjuk – amint 1848-at tekintve is –, hogy hiányzik az az erős polgárság, amely a társadalom leszakadó rétegeit képes felfelé húzni. 

– Széchenyit és Kossuthot említette. Melyiknek volt igaza a közöttük lévő vitában? 
– A kérdés örök. Meggyőződésem szerint a két politikus között nem szabad választani, hanem együtt kell őket tekinteni. Hasonlatként képzeljünk el nagy hegyet. Van, aki erre a biztonságosabb szerpentinen megy föl, más pedig szöges bakanccsal a sziklás részt választja. A cél ugyanaz, a hozzá vezető útnál vannak eltérések. Széchenyi távlati célokban gondolkodott, kevésbé volt érzékeny a társadalmi változásokra. Az alkotásai is ezt mutatják. A Lánchíd, az Akadémia, a gőzhajózás, a vasút nem változtatták meg tömegek életét a korabeli Magyarországon, de a jövő szempontjából kulcsfontosságú alkotások voltak. Kossuth a jelen aktuális, nagy problémáira kereste a választ, ezért tűzte ki legfontosabb célnak a jobbágyfelszabadítást. Komoly vitákat folytattak, hiszen más volt a perspektívájuk. A tankönyvekben szinte az egész reformkort ez a vita jeleníti meg, de a korban nem e két személy között húzódott a valódi választóvonal, hanem a reformerek és a konzervatívok között. Az pedig normális dolog, hogy a nemesekből álló haladók táborában viták zajlottak a jövő útjának megkeresésekor. 

– Említette a karizmatikus egyéniségeket. Kik voltak március 15. legnagyobb hősei? 
– Attól függ, hogy hová helyezzük a hangsúlyt. Ha Pestre, akkor Petőfi Sándor és a márciusi ifjak, akik a vér nélküli forradalmat határozottan végigküzdötték. Ők voltak azok, akik, fölismervén az idők szavát, elindították az átalakulást. Az Országgyűlést már hosszabb ideje a változások mezejére kívánták kényszeríteni, de nem tudták, hogyan lássanak hozzá, hogyan is kell forradalmat csinálni, és ebben adott lökést nekik a párizsi, majd a bécsi forradalom. Egy dolgot mindenképpen el akartak érni március 15-én: meg akarták valósítani a sajtószabadságot, ennek pedig bizonyítéka az lehetett, ha cenzori engedély nélkül kinyomtatják a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Ha Pozsony, az Országgyűlés színhelye is központi hely Pest mellett, akkor pedig Kossuth Lajost kell kiemelnünk. Az Országgyűlés küldöttsége szintén az európai események hatására március 15-én végre felutazott Bécsbe, magukkal vitték a Kossuth által megfogalmazott felirati javaslatot, elérték, hogy Batthyány Lajos grófot megbízzák egy felelős és független kormány megalakításával, s elkezdődhetett a törvények megfogalmazása. A két város szépen össze tudott játszani a változásokkal kapcsolatos folyamatban. A pesti ifjak nyomást tudtak gyakorolni a pozsonyi Országgyűlésre a tényleges eredmények érdekében. Ez pedig jól is jött az Országgyűlésnek, mert a tömeget felmutatva könnyebben tudott érvényesülni Bécsben. 

– Március 15-én a forradalom és a szabadságharc eseményeit egyaránt ünnepeljük. Ennyire összekapcsolódik a két esemény? 
– Egy eseménysorozatról van szó. Még akkor is, ha ennek volt egy előre nem látható csúcspontja 1849 áprilisában: a függetlenség kikiáltása. Ez nem fogalmazódott meg célként sem a reformkorban, sem 1848 tavaszán. Kossuth még 1849 januárjában is arról beszélt a debreceni Országgyűlésen, hogy Magyarország önvédelmi háborút folytat. Viszont néhány héttel később kiadták az olmützi oktrojált alkotmányt, amelyből kiderült, hogy az új uralkodó, Ferenc József nem óhajt kompromisszumot kötni. Megszüntette Magyarország alkotmányos önállóságát is, és örökös tartományként illesztette be az országot a Habsburg Birodalomba. Erre a magyar politikának akkor választ kellett adnia, és ez nem lehetett más, mint a függetlenség. 

– Melyek voltak a legfontosabb csomópontok az eseményekben? 
– A márciusi forradalmat követte a Batthyány-kormány megalakulása és viaskodása Béccsel az eredmények megtartásáért, majd jött az önvédelmi háború, aztán a szabadságharc. 1848 tavaszán a legnagyobb változás az volt, hogy létrejött az önálló magyar kormány, ezáltal Bécs kezéből kicsúszott a hatalom nagy része. De az áprilisi törvényekben sok nyitott kérdés is maradt, ilyen volt például a katonaság ügye, és pont ebben kényszerült komoly lépésre a kormány 1848 nyarán. Az egyre fenyegetőbb nemzetiségi mozgalmak elleni fellépésre ugyanis az itt állomásozó császári csapatok nem voltak hajlandók, hozzá kellett látni egy önálló magyar haderő felállításához. 1848 nyarától a születőben lévő magyar nemzet egységesen állt az ügy mögé. 1849. október 6-án Pesten kivégezték Batthyány Lajos miniszterelnököt, s vele szinte egy időben egy Fekete Imre nevű kóspallagi embert. Egy grófot és egy parasztembert ugyanazon ügy szolgálatáért. Szimbolikusan mutatja ez, hogy tényleg össznemzeti ügy volt 1848/49. 

– 1848/49 ma is össznemzeti ügy? 
– Annak kellene lennie. Március 15-e, az ünnep, 1850-től a rendszerváltásig – a két világháború közötti éveket leszámítva – egészen biztosan megtartotta egyfajta ellenzéki jellegét, és a hatalom mindenkori reagálása jól mutatta ezt. A Kádár-rendszerben óriási élményt jelentett, hogy tömegben lehetett ünnepelni. 1979-ben lettem Eötvös-kollégista. Nekünk saját, engedélyezett ünnepútvonalunk volt. 1980-ban a Petőfi-szobornál elénekeltük a Kossuth-nótát, két évvel később már hangszórókból szóltak a dalok. A hatalom célja az volt, hogy ne a tömeg énekeljen, ezáltal az ünneplők ne azonosuljanak az eseményekkel, hanem csak hallgassák azt. Így kevésbé jelent meg az emberek lelkében a cselekvési vágy. 1990-ben a Nemzeti Múzeum előtt még mindenki együtt ünnepelt, majd a pártok mentek a saját útjukra – ez akkor nagy csalódást jelentett számomra. Március 15-nek ma is össz­nem­zeti ügynek, a nemzet ünnepének kellene lennie. 1848 kultuszát nem a politika teremtette, hanem a nemzet, és a nemzet éltette akkor is, amikor tilos volt ünnepelni és emlékezni. Történészként úgy látom, hogy az ünnepnek ezért a nemzetről és az összetartozásról kellene szólnia. 

– Ez a szép pillanat a művészetnek is rengeteg témát adott. Milyen filmeket érdemes megnézni az ünnepen? 
– A történelmi filmeket azért szeretem, mert egyszerre két korszakot lehet belőlük megismerni: amelyikről szólnak és amikor készültek. Az ötvenes évek első felében készült Föltámadott a tenger olyan klasszikus film, amelyből érzékelni lehet, hogy az aktuálpolitika hogyan akarta felhasználni 1848-at. Ritkán beszélünk a Szerelmek című filmről, amely azt járja körül, hogy miként élte meg egy nő 1848/49-et. A 80 huszár, a Tizennégy vértanú, a Lenkey tábornok, A komáromi fiú című filmek, a Zúg március rockopera egyaránt olyan alkotások, amelyek az oktatásban is jól használhatók. Az idei ünnepen mutatják be majd azt a nagyszabású filmet, amely 1848 márciusáról szól – kíváncsian várom ezt az új alkotást.