Ritkaságszámba menő memóriájával, stílusérzékével, az együtt muzsikálás legapróbb rezzenéseit pontosan követő művészetével hazánkban és a világ rangos koncerttermeiben is kivívta a közönség elismerését. Ugyanakkor szerény, tisztelettel és odafigyeléssel fordul mások felé. Egy rendkívüli tehetséggel megáldott, szüntelen fejlődésre törekvő művész, több hangszer virtuóz megszólaltatója. Seres Vilmos magas színvonalú zenei munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként idén a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át.
Fotó: Németh András Péter, Forrás: Szabad Föld
Mit jelent a zene az ön számára?
– Az életemet, erre tettem fel mindent. Sok tehetséges fiatal hagyta már el ezt a pályát, mert nem tudott megélni belőle. Olyan erős a ragaszkodásom, hogy én inkább megtanultam egy újabb hangszeren játszani, csak ne kelljen feladni ezt az értéket. Manapság is szüntelen azon agyalok, hogyan tudnék másabbat adni hangzásvilágban; ez az olykor nem tudatos szándék folyamatos szellemi pezsgésben tart.
Honnan erednek ennek a rendkívül sokoldalú művészeti tevékenységnek a gyökerei?
– Többgenerációs muzsikus cigány családban nőttem fel. A vérünkben van, hogy értünk a zenéhez, jó ritmusérzékünk adatott meg hozzá. Édesanyám felmenői között több karmester akadt, de nagyapám például cimbalmos volt. Édesapám klarinéton zenélt. Nagy tiszteletű muzsikus hírében állt, aki nemzeti rangos éttermekben szólaltatta meg hangszerét. Szépen fújta, nagyon szerettem a játékát hallgatni. Mindig a cigány muzsika szólt nálunk. Nem lehetett, hogy visszaveszünk a zenei tudásból, kellett egy szint, amit elérünk, és onnan csak magasabbra vezethetett az út.
A kezeiben és a lelkében nyugvó tehetség vitte tovább vagy a szüntelen többre, jobbra törekvés?
– Édesapám indíttatására 1985-ben felvételiztem a nemzetközileg elismert Rajkó Zenekarba. Nagy szónak számított ez akkoriban, mert háromszáz jelentkezőből húszan akadtunk klarinétosok, és csak ketten kerülhettünk be. Tizenegy éves szerződést írtam alá az együttessel. Ott rádöbbentem, hogy akadnak nálam sokkal kiemelkedőbb tehetségű zenészek, akikhez fel kell nőjek. Ezt pedig csak kitartó, szorgalmas gyakorlással lehetséges elérni. A Rajkóban jazzt, klasszikus, illetve magyar nép- és tánczenét is tanultam. Az itt kapott jó alapok sokat jelentettek a zenei pályám további építéséhez.
Több hangszeren is mesterien játszik. Minek köszönhető ez a sokszínűség?
– Harmonikázni 1998-ban kezdtem el hobbiszinten. De úgy éreztem, hogy szeretnék ennek a hangszernek a megszólaltatásában fejlődni. Ezért bedobtam magam a mély vízbe: külföldi étteremben zenéltem. Visszahívtak a Rajkó Zenekarba klarinétszólistaként, de közben jártam a magam útját. Kaptam egy lehetőséget ciprusi ötcsillagos szállodában, hogy kísérjek hegedűdallamot harmonikával. Nem voltam félős akkoriban, belevágtam. Később a Magyar Állami Népi Együttes tagja lettem, úgy, hogy értsek a tárogató megszólaltatásához. Úgy gondoltam, ha kapok egyet, megtanulok rajta játszani. Így is történt. Az egyik zenésztársam szaxofonozott. Ellestem tőle a módit, ez lett a negyedik hangszerem.
A változatosság a zenei repertoárjában is visszaköszön. Hogyan alakult ki ez?
– A magyar cigányzene erős alapot jelentett, mert nagyfokú spontaneitást kíván meg. Később a swinget is ezen hasonló jellemvonása miatt tudtam gyorsan elsajátítani. Gyermekkoromtól szerettem a balkáni muzsikát, amelybe beletartozik a román népzene. Amikor először hallottam egy külföldi turné alkalmával pánsípon megszólalni ezt a merész billentésekkel teli, tempós hangzást, magával ragadott. Jazzt a Rajkóban, később más zenekarokban is tanultam játszani. A Swing à la Django együttesben, amelynek alapító tagja vagyok, Hungarian Django Swingnek nevezett egyedi stílust alkottunk. Hangzásában harmóniára talál a popzene a magyar autentikus folklórral keverve, a francia manouche swinggel és az argentin bossa novával.
Több zenekar oszlopos tagjaként működik. Hogyan lehetséges ez az emberfeletti munka?
– Úgy, hogy nagyon szeretem a hivatásomat. Az együttesekben hasonló értékrendű művészekkel dolgozunk együtt, mégis mindenki más, színes egyéniség emberileg, zeneileg, ennélfogva különböző a lelkünkben születő, hangszeren előhívott hangzásvilág. Sokat tudunk tanulni egymástól, inspirálóan hatunk a másikra. Jó példa erre a Django, amely formációban tényleg mindannyian különböző stílust hoztunk magunkkal, ennélfogva azt érezzük, hogy ez az együttes mindannyiunké. Azt csináljuk, amit a legjobban tudunk, ami nekünk igazán tetszik, ezért tudunk szívből játszani.
Elismerések, sikerek övezik a szakmai pályáját. Mely személyes jellemvonásainak köszönhetőek ezek az eredmények?
– Mindig szerettem tanulni. Apukám után nagy mesterem volt Boross Lajos prímáskirály. Annyira tiszteltem őt, hogy remegő kézzel muzsikáltam mellette. Valósággal szívtam magamba a zenét, kottából is, de leginkább füllel sajátítottam el nagy elődeimtől a zenei játékot. Bele mertem vágni új dolgokba, hiszen mély vízben tanul meg az ember igazán úszni. Nekem ezt jelentette az éttermi zenélés, ami nagyfokú rugalmasságot kíván meg a zenésztől. Ha ott valaki helytáll, más élethelyzetben is boldogulni fog kezében a hangszerével. Sosem féltem attól, hogy nem tudom megcsinálni. Addig gyakoroltam, amíg sikerült. Fontos a tisztelet a muzsikustársaim és a zenei hagyomány felé, továbbá az, hogy komolyan vegyük a feladatunkat – ezt édesapámtól tanultam meg. Sosem mondta, de a tetteiből hamar átéreztem, hogy így kell csinálni. Csak ekképpen lehet sikeres az ember.
A tavalyi évben töltötte be az ötvenedik életévét. Hogyan tekint az elmúlt évtizedekre?
– Sosem merengek a múlton, inkább a jövő felé fordulok. Elértem abba a korba, hogy amit az elődeimtől kaptam, azt tovább kell adnom az ifjúság számára. 2024-től a Rajkó művészeti középiskola klarinéttanára vagyok, emellett magándiákjaim is akadnak, például Ausztriából, Erdélyből, Szlovákiából. Egyiküket tárogatózni tanítom, másikuk a magyar cigány népzenét akarja tőlem elsajátítani. Emellett még számomra is mindig akad hova tovább fejlődni. Ha hallok egy jó zenét, gondolatban igyekszem a saját stílusomba beépíteni. Csinálom, amíg tudom, mert ezt jelenti, hogy a muzsika a létem.
Mire tekint a legnagyobb büszkeségként az életében?
– A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetés kétségtelenül hatalmas elismerés, jó visszajelzés a szakmai munkámmal kapcsolatban. De talán a zenésztársaim dicsérő szavai még többet jelentenek számomra. A legbüszkébb mégis a családomra vagyok: a feleségemre, aki mindig kitartott mellettem és támogatott. És a három gyönyörű gyermekünkre. Az idősebb lányom, Barbara fuvolaművész, a fiatalabb, Vivien turizmussal foglalkozik. A fiammal, Vilmossal pedig nemrégiben együtt fújtuk a klarinétot a Pannónia együttes kíséretében a Vajdahunyad vára nagyszínpadán. Jó érzékkel, lelkesedéssel és elszántsággal kelti életre kezeiben a hangszert. Látom őbenne fiatalkori önmagamat.
SERES VILMOS klarinétművész szakmai pályafutását a Rajkó Zenekarban kezdte, annak évtizedek óta szólistája. Később a Magyar Állami Népi Együttes tagja lett, vendégművészként játszott a Csík zenekarban. Jelenleg több zenekarnak az oszlopos tagja, az előbbin túl a Besh o drom, a Pannon Cigányzenekar, az EtnoRom, a Swing à la Django együtteseknek, illetve szerepel a Szomnakaj színházi produkcióban. Számos koncertet adott legrangosabb hazai előadótermekben, fellépett Budapest előkelő éttermeiben, emellett több országban megfordult, például az Amerikai Egyesült Államokban, Cipruson. Olyan neves művészekkel játszott már együtt, mint Járóka Sándor, Roby Lakatos vagy Boross Lajos. Emellett zenetanítással is foglalkozik, valamint háromgyermekes édesapa. Idén március 15-én Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át. Ebből az alkalomból a Rajkó Zenekar honlapja is köszöntötte őt: „Seres Vilmos évtizedek óta zenekarunk klarinétművésze, akinek pályafutását mindvégig siker övezte. Idehaza és külföldön megszámlálhatatlan koncertet adott a világ legelismertebb előadótermeiben. Kiváló színvonalon játszik több hangszeren: klarinét, tárogató, szaxofon, tangóharmonika.”