
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Kecskeméten a Mercedesek összeszerelése több ezer embernek ad majd munkát. S a remények szerint az autógyártásból visszamaradó fémhulladék is gazdaságfejlesztő hatással lesz. Kiskunmajsán legalábbis ebben bíznak.
A helyi Kun MetalBróker Kft. a német Scholz Ag-vel együttműködve egy hatalmas acél-és színesfémhulladék-feldolgozó központ létesítését tűzte ki célul. A német cég Európa egyik legnagyobb fémhulladék feldolgozója, és beszállítói révén nagy mennyiségű alapanyagot biztosít a majsai üzemnek. A vállalkozás sikerét a Scholz partnerei mellett, a várhatóan jelentős kibocsátást produkáló kecskeméti Mercedes-üzemre is alapozzák. Ezzel a mennyiséggel a felépítendő korszerű feldolgozó, az ország vezető fémhulladék-hasznosító központjává válhat.
A növekvő nyersanyag mennyiség azonban jelentős fejlesztéseket is igényel. Ehhez már az önkormányzat segítsége is nélkülözhetetlen. A helyi vezetőktől elsősorban a telephely bővítésének kedvező feltételeinek kidolgozását várják a fémesek. A tervek emellett egy iparvágány kiépítéséről is szólnak, mivel a fémhulladék jelentős része vasúton érkezne a feldolgozóba.
Terbe Zoltán polgármester a baon.hu –nak úgy nyilatkozott, hogy a területjuttatás feltételei még nem kidolgozottak. Ugyanakkor a projekttől legalább negyven új munkahelyet és a helyiadó-bevételek növekedését várja.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu