Sólyom mellett a kereskedők

„Teljes mértékben egyetértünk a köztársasági elnök által Szili Katalinnak írott levéllel, amelyben Sólyom László megindokolja, miért küldte vissza az Országgyűlésnek a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékeknél a tisztességtelen forgalmazói magatartást tiltó törvényt” – jelentette ki a Világgazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

IparkodóSzabad Föld Online2009. 07. 18. szombat2009. 07. 18.
Sólyom mellett a kereskedők

A magyar üzletekben a hazai termékek arányát legalább 80 százalékosra elváró törvény céljaival az államfő egyetért, annak végső formáját azonban nem tartja megfelelőnek. Bár a törvény leginkább a magyarországi élelmiszer-beszállítókat kívánná védeni, mégis az lehet a hatása, hogy a kereskedők a magyar helyett külföldi forrásból szerzik be az élelmiszereket – indokolt szerdai levelében az államfő.

Vámos György a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményénél élesebben fogalmazott lapunknak, kijelentve: az országgyűlési képviselők által az utolsó pillanatban módosított és elfogadott törvény csak a multiknak kedvezne a mezőgazdasági kistermelők helyett.

Az üzletláncok legnagyobb beszállítói a multinacionális élelmiszergyártók. A nagy kereskedelmi láncok közvetlenül általában semmilyen kapcsolatban nem állnak a mezőgazdasági kistermelőkkel, akiknek termékeit az élelmiszergyártók és a felvásárló szervezetek veszik meg.

A szabályozásból hiányzik a magyar mezőgazdasági kistermelő és a tőle vásárló élelmiszer-ipari gyártók, valamint a felvásárló szervezetek kapcsolatainak rendezése – hangsúlyozta az OKSZ főtitkára.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek