Uborka lett a munkavédjegyük

Két hete voltam itt, s csak ámuldoztam, hát ez gyönyörű! – lelkesedik Kislászló Csaba polgármester. – Az uborkaültetvény sorközei tiszták, bokrai dugig vannak terméssel.

Nótár Zoltán elnök és csapata valóban csodát művelt a tavasszal még gazzal borított öt hektáron. Pedig a dél-borsodi faluban, mint megtudtuk, sokan nem bíztak bennük. A 45 éves férfi mégis meggyőzte az Igrici Beszerzési, Termelési és Értékesítési Szövetkezet roma tagságát. Szakértelme, energiája másoknak is erőt adott, majd „uccu neki, kipucolták a régi szőlőst”. Egész nap a földeken gürcölve létrehoztak egy korszerű, támfalas, hálós, csepegtetős rendszerű uborkaültetvényt, amihez két dolog kellett. A hátrányos helyzetű romák munkahelyteremtését segítő fővárosi Polgár Alapítvány, és Nótár Zoltán üzleti terve, amelyet az alapítvány szakemberei érdemesnek ítéltek arra, hogy 13 millió forint kamatmentes kölcsönt adjanak a föld és a szükséges eszközök megvételéhez.

Kislászló Csaba szerint ilyen még nem volt Igriciben. Tán az országban sem! Hogy nem ők erőltettek iskolázatlan emberekre egy programot, hanem azok saját akaratukból bizonyították, mire képesek. Csökkent is a szociális segélyt kérők száma!

– Egyelőre huszonöten vagyunk szövetkezeti tagok – simogatja szeretettel a levelek közötti apró termést Nótár Zoltán. – Nyáron minimálbért kaptak, most váltogatják ki az őstermelői igazolványokat. Ha beindul a szüret, az októberig majd negyven embernek ad munkát, mert az érés folyamatos. Az első leadás árából először egy összegben visszafizetjük az alapítványi kölcsönt, utána a haszonból mindenki egyenlő arányban részesül! Mert a föld az alapítványé, de garantálja, hogy hét évig uborkát termeszthetünk rajta. Jövőre az ültetvény még több hasznot hoz, mert profitrészesedésre ők nem tartanak igényt. Ez az igazi segítségük! Megadták a kezdő lökést a kamatmentes hitellel, ami állami szinten kicsi összeg, s innentől csak magunknak dolgozunk. Jövőre már nem kell támfalat, hálót, fóliát venni, öntözőrendszert kiépíteni. Az uborka mellett én döntöttem. Körbenéztem a konzervpiacon, óriási a kereslete. Ukrajnából, Szerbiából, Montenegróból hozzák, olyan kevés terem nálunk. És jó árat adnak érte, kilónként, mérettől függően, 170-240 forintot, a kicsiért nyilván a legtöbbet. Paradicsomot, paprikát is átvennének, csak nincs hozzá földünk. Pedig akad a környéken gondozatlan, de sajnos, nem eladó, hiába ígérek érte szép pénzeket.

– Nagyon elégedett vagyok az emberekkel! – mutat egy diófa alatt pihenő társaira az elnök. – Hihetetlen, amit végeztek! A termés kiváló lesz, én 40-50 tonnával számolok a fagy beálltáig. Naná, hogy híre ment. A szomszédos Hejőpapiból megkeresett egy gazdag ember, hogy ő ingyen ránk bízná az öt hektár földjét, csak a romák dolgozzanak. Ha elvállalom, Ardainé Marika vinné a helyi munkát, aki remek munkafelügyelő. Tetszik tudni, olyan kevésen múlna az állami segítség, hogy a romáknak egy tányér levessel, egy szelet kenyérrel több legyen. Nem százmilliókban kellene, hanem elég lenne ésszerű, kis lépésekben gondolkodni. Mert a romák a családjukért igenis vállalják a fáradságot. Ezt az ültetvényt mindenki a magáénak érzi, mert keményen megdolgoztak minden szem uborkáért.