Tavaszváró őshonosok

Védett őshonosoknak nevezzük azokat az állatfajtákat, melyeket Magyarország területén már régóta tenyésztenek, ezáltal a nemzeti örökség, a mezőgazdasági génbank, a természet- és tájvédelem részei. Bizonyos fajták esetében gazdasági szempontok miatt szükségessé vált az őshonos, illetve a veszélyeztetett állatfajtáink konkrétabb megnevezése. A támogatások miatt is fontos tudni, hogy a korábbi évekhez képest egyes fajták más csoportba kerültek vagy nem szerepelnek a listán.
A korábbi rendelet szerint a lófajták a veszélyeztetett csoporthoz és nem a védett őshonosokhoz tartoztak, ugyanakkor a magyar kecske, a nyurga és tőponty kikerült még a veszélyeztetettek közül is. Ez utóbbinak az a magyarázata, hogy a nyilvántartott több mint két tucat pontyfajta védett ugyan, de nem őshonos, azonban megfelelő állománnyal és megalapozott szakmai indoklással ismét bekerülhet a körbe.
A védett őshonosok köre bővült a tejelő cigájával. Sajnálatos viszont, hogy a korábban az őshonosok közé sorolt magyar kecske onnan kiszorult, most még a veszélyeztetettek között sem szerepel. Nem elég ugyanis, hogy az ideiglenesen elismert magyar tejelő fehér, magyar tejelő barna, magyar tejelő tarka kecskét külleme, főként színe alapján megkülönböztetjük, ennél fontosabbak a termelésüket meghatározó belső, értékmérő tulajdonságok. Hiányzik a fajtajelleg, nincsenek törzstenyészeteik, de még szaporító tenyészeteik sem, azt sem tudjuk, hogy milyen termékek előállítására alkalmasak igazán (tej, hús, pecsenye). Reméljük, hogy a magyar kecske, ez az utóbbi két évtizedben igazán népszerűvé vált állat mind küllemében, mind értékmérő tulajdonságaiban a hazai legelő- és környezeti viszonyokhoz alkalmazkodott, államilag elismert fajta lesz, mert megérdemelné.