Ordító fülemülék

Némely fajok, mint például a fülemüle, eredeti választ adnak az új kihívásra: hangosabban énekelnek. A Berlinben megfigyelt énekesek hajnali 5 és délelőtt 10 óra között olyan hangerővel dalolnak, hogy az már-már fülsiketítő az ember számára. Mások, mint a házi verebek, gyenge hangjukkal eleve alul maradnak, így aztán valószínű, hogy nem is nagyon kísérleteznek, s végül meglehet, hogy leszoknak a dalról. Az egykor oly népes verébcsapatok rohamosan fogyatkoznak mindenütt Európa városaiban – a miértre még nincs pontos válaszuk a kutatóknak, de úgy látják: a zajszennyezés nagy szerepet játszhat pusztulásukban. A vörösbegyek jól tudják, hogy képtelenek túlharsogni a zajt, így akkor szólalnak meg, ha a legkisebb a zsivaj. Ezért hajnal helyett újabban éjjel énekelnek, legalábbis az észak-angliai Sheffieldben élő kis vörös mellényesek, amelyeket a kutatók megfigyeltek. A cinegék sem adják föl, ők magasabb hangon szólalnak meg, mint a nagyvárosok zajától távol élő társaik. Erre a meszszebbre ható, élesebb cinkehangra Európa tíz nagyvárosában is fölfigyeltek az ornitológusok.
A lehetséges következményekre gondolva a kutatók azt valószínűsítik, hogy idővel annyira különválik az ugyanazon fajhoz tartozó madarak városon, illetve vidéken (erdős-ligetes környezetben) élő példányainak éneke, hogy nem ismerik föl és idegen hangként eresztik el a fülük mellett. A dolog odáig fajulhat, hogy nem tekintik egymást azonos fajhoz tartozónak, s ezzel az egymás közti szaporodás is megszűnik.