Hiperszonikus csodarepülő

Akárcsak az űrhajón, ezen sem lesznek oldalt ablakok, mert az azokhoz szükséges hő- és nyomásálló szerkezetek igen megnövelnék a gép súlyát. Felületét olyan, nagy hőnek is ellenálló fémek és műanyagok burkolják, amelyek már beváltak a hangsebesség háromszorosával repülő katonai gépeken és a rakétákon. A 32 méter hosszú, karcsú testű, deltaszárnyas gépcsoda 110 utast képes befogadni, az utastér mellett a törzs többi részét nagyrészt a hajtóanyag – hidrogén – tárolására szolgáló tartályok foglalják el.
A szárnyak alatt elhelyezett négy különleges, cső alakú hajtómű emeli a magasba, illetve röpíti előre a gépet a levegőben. Minden egyes hajtómű kettős működésű: a belül elhelyezett turbina a gyors haladást szolgálja, az e köré épített külső pedig a föl- és leszálláshoz adja az energiát. Munka közben a belső turbina annyira fölhevül, hogy lapátjait folyékony héliummal kell hűteni, különben megolvad. A hidrogénfaló turbinák alig bocsátanak ki káros anyagot, leginkább vizet pufognak ki. (Más kérdés, hogy a hidrogén cseppfolyósításához szükséges tetemes energiát változatlanul szén-dioxidot kibocsátó erőművekben állítják elő.)
Az A2 útjának nagyobb részén óránként hatezer kilométerrel, azaz a hangsebesség ötszörösével hasítja a levegőt, s ezzel már a legfejlettebb (a szuperszonikus gépek generációját követő) hiperszonikus gépek kategóriájába lép. Az óránként hatezer kilométer olyan irdatlan iram, amellyel száguldva a repülőgép már 64 óra alatt elérhetné a tőlünk 384 ezer kilométerre keringő Holdat is.