Vendée nincs többé…

„Vendée nincs többé… A kapott parancsok alapján lovakkal tapostattam agyon a gyerekeket, lemészároltattam a nőket, akik így nem szülnek több brigantit… Az utakat tetemek borítják. Mi nem ejtünk foglyokat, mert a szabadság kenyerével kellene etetnünk őket, az irgalom azonban nem forradalmi dolog… Nincs egyetlen fogoly sem, aki ezt fölemlegetné; kivégeztettem mindet.” E sorokat Westermann tábornok írta jelentésében a verdiktet elrendelő párizsi köztársasági konventnek, miután küldetését teljesítette. S mint sokan mások, akik hasonló nagy történelmi gaztetteket vittek végbe, ő is úgy gondolta: mivel mindenkit kiirtott, az egészre a feledés homálya merül. Nem így lett; 215 év után Vendée tartomány kormányzata azt szeretné elérni, hogy az egykor történteket a modern kor első dokumentált népirtásává minősítsék. Annál is inkább, mert az 1789-től 1799-ig tartó forradalom idejében megtörtént ilyen és hasonló véres események még a francia történelemkönyvekből is hiányoznak, mivel ez nem vet túlságosan jó fényt sem a dicső forradalomra, sem egykori vezetőire.
De mivel is érdemelte ki ezt a borzalmas csapást Franciaország egyik legszebb vidéke, amely a Loire folyó térségében terül el, közel az Atlanti-óceánhoz? Azzal, hogy a térség falvaiban lakó parasztok ellenszegültek a párizsi köztársasági hatóságok rendelkezéseinek, így az erőszakos sorozásoknak és a papok jogfosztásának. Felkelés tört ki, amelynek nyomán „Éljen a király! Halál a köztársaságra!” jelszavakkal szerveződtek csapatokba a parasztok a fehér Bourbon-lobogó alatt, és jelentős harci sikereket értek el. A vendée-i lázadást megtorlandó küldte a térségbe Párizs az úgynevezett halálhadoszlopokat, hogy írmagja sem maradjon a felkelőknek.