Aszály űzte el a vízfüggőket

Angkor a IX. században létrejött khmer birodalom fővárosa volt 802 és 1432 között. A királyság területe kiterjedt a mai Kambodzsára, magába foglalta a Mekong-deltát, valamint Laosz és Thaiföld jelentős részét is. A khmer birodalom fénykorában a fővárosnak mintegy egymillió lakosa lehetett, több, mint bármely korabeli európai városnak. (Párizs lakossága a XV. század végére érte el a százezer főt.) Angkorban csak a templomokat építették kőből, minden más épületet, még a királyi palotát is fából ácsolták, úgyhogy ezek elvesztek az utókor számára. Ezért ma az egykori metropolis templomvárosnak látszik.
Mi történt ezzel a fejlett civilizációval, virágzó agrárkultúrával? Eddig a kutatók úgy sejtették, hogy a khmer királyság a sziámi thaiok támadásai miatt néptelenedett el a XV. században. Most azonban ausztrál és francia tudósok több évtizedes vizsgálataik alapján, teljesen más elmélettel jelentkeztek. A fák évgyűrűit vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy egy súlyos klímaváltozás sújtotta a térséget 1415 és 1439 között, és a szárazság okozta Angkor elnéptelenedését. Az angkori civilizáció földműves kultúra volt, nagymértékben függött a víztől, így aligha élhetett túl egy ilyen hosszú aszályt. A túlnépesedett város, egymillió ember élelemmel való ellátása egyre nagyobb gondot jelentett, hiszen a rizs termesztéséhez nagyon sok víz kellett. Ezért egyre többet irtottak ki az esőerdőkből, hogy növelhessék a termőföldet, ez viszont még tovább fokozta a szárazságot. Az emberek elmenekültek vagy szomjan haltak. Így hát elmondható, hogy a hatalmas Angkor maga ásta meg sírját…