Dorombológépek

Japán sok tekintetben sajátos kultúra. Például minden más országnál jobban szeretik a macskákat. Nem véletlen, hogy cica számos anime (japán rajzfilm) főszereplő karaktere. Az ország azonban nemcsak Pusheen vagy Hello Kitty (aki egyébként nem is cica) otthona, hanem itt kutatják az egyik legjobba a bársonytalpúakat. A macskák viselkedéséhez, fajtársakkal és az emberrel való társasági kapcsolataikhoz kötődő tudományos diskurzus körülbelül húszéves lemaradásban van a kutyákéhoz képest, de egyre több tudós választja a második legkedveltebb háziállattípust kutatási területének. 

A Kiotói Egyetem munkatársai most a macskák dorombolását vették górcső alá. Erről a hangadási formáról már korábban kiderítették, hogy a gégefőben található hangszalagok speciális mechanizmusa hozza létre: a hangszalagok izmai ellazulnak. Ezek egyébként az idegeken keresztül állandó agyi irányítást igényelnek. A dorombolás szolgálhat az elégedettség jeleként, nagymértékű stressz vagy fájdalom esetén nyugtatási eszközként, segíthet a sérülések gyógyulásában, az izmok építésében vagy a fájdalom csökkentésében, illetve létezik az úgynevezett kérő dorombolás is, amikor a csecsemő sírásához hasonló frek­ven­cián­ próbálja a cica kikövetelni az etetést vagy az odafigyelést.

Összességében a dorombolás a macskakommunikáció szempontjából előnyös tulajdonságként fejlődött ki – tudjuk, hogy fontos az anyaállatok és kicsinyeik kapcsolattartásában –, ám pontos funkciója nem tisztázott. 

A kutatók most a dorombolás genetikai összefüggéseit vizsgálták. 280 ivartalanított, keverék macska tulajdonságait, viselkedését vették górcső alá. Az állatok gazdáik otthonában laktak. A kutatók DNS-mintákat vettek, az andro­gén­receptor-gént elemezték, összehasonlították azt más macskafajokban található változatokkal. Az eredmények arra utalnak, hogy mind a dorombolás, mind a hangos kommunikáció genetikai alapokon nyugszik. 

A rövid típusú androgénreceptor-génnel rendelkező macskák magasabb mennyiségben dorombolnak, mint a hosszú típusú génnel rendelkezők. A rövid típusú génnel rendelkező hím macskák többször kezdenek hangos kommunikációba az emberek felé. A rövid típusú génnel rendelkező nőstény macskáknál viszont tapasztalni agressziót az idegenekkel szemben. 

A hangos kommunikációnak kisebb a jelentősége azoknál a macskáknál, amelyeket emberek neveltek kölyökkoruk óta, vagyis a fajtatiszta állatoknál. A keverék és a mentett macskák hajlamosabbak többet nyávogni. Ez összhangban van a korábbi megállapításokkal, amelyek szerint a fajtatiszta cicák nagyobb va­lószínűséggel hordozzák a hosszú típusú gént, mint a keverékek. 

Összességében a házimacskák hosszabb androgénreceptor-géntípusokkal rendelkeznek, amelyek nem találhatók meg a többi fajban. Az eredmények szerint ezen hosszabb gének megjelenése a háziasítással és a szelektív tenyésztéssel kapcsolatos változások eredménye lehet. A kutatás következtetései a jövőbeni tenyésztések folyamán használhatók fontos információként. A kutatók remélik ugyanis, hogy az eredmények segíthetnek megjósolni a házimacskák viselkedési trendjeit, így mélyebben ismerhetjük és érthetjük meg az állatokat.