Újabb három kuvasz áll szolgálatba a polgárőrségnél

Az Agrárminisztérium támogatásával hetedik alkalommal vehetett át kuvaszkölyköket az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) a fajtamentő mintaprogram részeként szerdán Dunakeszin.

KözéletMW 2024. 03. 06. szerda2024. 03. 06.

Kép: Ismét kuvaszkölyköket kapott az Országos Polgárőr Szövetség, Fotó: Kovács Tamás, Forrás: MTI

Ismét kuvaszkölyköket kapott az Országos Polgárőr Szövetség
Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI

V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos az eseményen úgy fogalmazott, hogy a kuvaszok bátorsága, intelligenciája, tekintélyt parancsoló megjelenése és hűsége, "ahogy a történelem során, úgy ma és a jövőben is segítségünkre és örömünkre lehet".

Felidézte, 2018-ban indult el a Földművelésügyi Minisztérium, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége és az OPSZ együttműködésében a fajtamentő mintaprogram, amiben egykori pásztor- és őrző-védő kutyák leszármazottai járőrszolgálatba állnak. De közben másik szolgálatot is ellátnak - hívta fel a figyelmet -, népszerűsítik a hungarikumok ügyét, "az értékeinkhez való ragaszkodást, a magyar életmód védelmét".

TÚRÓS András; SIPOS Dávid; V. NÉMETH Zsolt; SIMICSKÓ István
V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos (j2), Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke (takarásban, j3) és Simicskó István, a KDNP parlamenti frakcióvezetője, az Őshonos Magyar Kutyákkal Közjóért Alapítvány alapítója (j) kuvaszokat ad át a dunakeszi polgárőrség képviselőinek 2024. március 6-án Fotó: Kovács Tamás

Magyarország a világon az elsők között ismerte fel a génmegőrzés fontosságát - emlékeztetett -, ezért kapott kiemelt szerepet a kormányprogramban a genetikai erőforrások megőrzése növény- és állatfajaink, -fajtáink tekintetében, köztük a kiemelt nemzeti értékeink és a hungarikumaink esetében hangsúlyosan is.

Ez is érdekelhet

V. Németh Zsolt rámutatott arra is, hogy a program nemcsak cél, hanem eszköz is arra, hogy 

az emberek megismerjék, megszeressék az ősi magyar kutyafajtákat. 

Ugyanakkor ezek fennmaradásához nem elég, hogy a nemzeti kincsek közé kerültek, majd hungarikummá váltak, mert "attól fognak megmaradni, ha a kutyatartás, a magyar kutyák tartása az életmódunk részévé válik".

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke arra emlékeztetett, hogy 11 hónappal ezelőtt született meg a döntés: a polgárőrségnél önálló lesz a lovas és a kutyás szolgálati tagozat, az utóbbi pedig új résszel bővül, az állatvédelemmel.

Kiemelte, a kutyás szolgálati tagozat repülőrajtot vett kitűzött céljai elérésében, az állatvédelemmel és a felelős állattartással kapcsolatban pedig az egyik feladat közösen meghatározni, hogy mit tehetnek a polgárőrök ezen a területen.

Beszámolt arról is, hogy 

a három új kuvaszkölyökkel - Lujzival, Bodzával és Bakával - együtt a polgárőrség már harminchét kuvasszal rendelkezik,

 "úgy tűnik, hogy ez a fajtamentés sikeres volt".

Lujzi, Bodza és Baka Fotó: Kovács Tamás / MTI

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke egyebek mellett azt emelte ki, hogy a 11 hónappal ezelőtt született megállapodás szerint a többi között az alapítvány minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a polgárőrség állatvédelmi tevékenységét.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a polgárőr nemcsak a közrendet, a társadalmat szolgálja, de példát is mutat a felelős állattartásból, hiszen meg tudják mutatni, hogy "milyen jól szocializáltak, milyen fantasztikusak tudnak lenni a kutyák".

Ez is érdekelhet

Simicskó István, a KDNP parlamenti frakcióvezetője, az Őshonos Magyar Kutyákkal Közjóért Alapítvány alapítója - aki húsz éve nyújtott be határozati javaslatot a kilenc magyar régi kutyafajta nemzeti kincsként való elfogadásáról - az MTI-nek elmondta: szép gesztus, hogy a polgárőrséggel együttműködve évről évre kölyökkuvaszokat kapnak a polgárőrök, mert meg kell találni a kuvasz helyét a mai világban is.

Ezt igyekszünk mi is támogatni, hiszen fontos, hogy ezt a szép, erőteljes magyar kutyát őrző-védő munkára is használjuk

 - mondta, hozzáfűzve: a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek használható kutyák a mai viszonyok közepette is, és a polgárőrség szívesen és örömmel fogadja őket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek