Koronavírus: újabb bevethető kezelést találhattak a magyar kutatók

Egy daganatos betegségek ellen használt gyógyszer hatékony lehet a súlyos koronavírus-fertőzés ellen is – derült ki abból a kutatásból, amelyben több intézet mellett a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont munkatársai is részt vettek, írja az MTI.

KözéletMW 2024. 10. 24. csütörtök2024. 10. 24.

Kép: Illusztráció

Female,Scientist,In,Face,Mask,And,Glasses,Looking,A,Petri
Illusztráció
Forrás: Shutterstock

Ismét emelkedik a koronavírusos megbetegedések száma Magyarországon, a jelenleg is terjedő variánsokra finomhangolt vakcinákra még várni kell. Az évek óta tartó járvány elleni harcban most úgy tűnik, újabb bevethető kezelést találtak a magyar kutatók

– olvasható a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) hétfői közleményében, amely szerint a kutatók a Rucaparib nevű gyógyszert vizsgálva jutottak arra az eredményre, hogy hatékony lehet a súlyos lefolyású fertőzés kezelésére.

A kutatás Bay Péter, a Debreceni Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének egyetemi tanára ötlete nyomán és koordinálása mellett zajlott, eredményeit a közelmúltban publikálták a British Journal of Pharmacologyban.

Ez is érdekelhet

A munka során 24 intézményből csaknem harminc kutató bevonásával végezték el a Rucaparib nevű gyógyszer részletes, sokféle szakterületet érintő jellemzését. A kutatásban az idén elhunyt Jakab Ferenc virológus professzor is részt vett. Felidézték, hogy az általa vezetett Koronavírus-kutató Akciócsoportban már a járvány kezdetétől együtt dolgozott Keserű György Miklóssal, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának vezetőjével a terápiás lehetőségek felderítésén és a hazai gyógyszerellátás biztonságának megteremtésén.

Mint írták, a Covid–19 megbetegedés időben két szakaszra osztható: a virális szakaszra, amely alatt a vírus elszaporodik a szervezetben, valamint a gyulladásos fázisra, amely a fertőzésre adott immunválasz után kialakuló gyulladásos folyamatokat foglalja magában. Az elérhető gyógyszerek azonban nem ugyanolyan hatásosak mind a két szakaszban. A Paxlovid nevű gyógyszer például a virális szakaszban fejti ki hatását, tehát az időben észlelt megbetegedés ellen hatásos, azonban a súlyosabb lefolyású esetek kezelésére már nem elég.

Ez is érdekelhet

„A kutatás alapötletét az adta, hogy a PARP enzimek szerepét mind a gyulladásos folyamatokban, mind pedig a Covid–19 fertőzéssel összefüggő, sejtszintű folyamatokban kimutatták” – idézték a közleményben Bajusz Dávidot, a HUN-REN TTK Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársát.

A kutatók feltételezték, hogy a PARP enzimek gátlószerei a fenti két folyamat egyidejű gátlásával „kettős hatású fegyverek” lehetnek a súlyos lefolyású fertőzés kezelésére. A kutatásban ezt sikerült is megerősíteniük. „Ezáltal egy olyan egyedülálló terápia irányába nyitottunk utat, amely a fertőzés virális és gyulladásos szakaszában egyaránt alkalmazható, és már a virális szakaszban eséllyel akadályozhatja meg a gyulladásos szövődményeket” – emelte ki a kutató.

„A Rucaparib kettős hatásának köszönhetően már az első fázisban is bevethető, azonban nagyobb jelentősége a súlyos lefolyású, komoly légzőszervi tüneteket mutató betegeknél lehet, ahol a vírus szaporodása mellett a gyulladásos folyamatokat is képes gátolni. Az újabb variánsok ellen is hatásosnak bizonyulhat, mivel a tüskefehérje felületén főleg erősen konzervált – tehát a különféle variánsokban azonos – motívumokkal lép kölcsönhatásba, így a létező variánsok túlnyomó részét képes gátolni” – magyarázta Bajusz Dávid.

A beszámoló szerint a kutatások tovább folytatódnak: a kutatócsoport jelenleg a vírusok működéséért és szaporodásáért felelős fehérjék célzott gátlásával foglalkozik.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a koronavírus mellett új kórokozók is megjelentek, a majomhimlő terjedése miatt például a WHO globális veszélyhelyzetet hirdetett. Ezért a kutatók már vizsgálják a majomhimlő elleni terápiás lehetőségeket is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek