Újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata alapján újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében – közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.

KözéletMW 2025. 02. 13. csütörtök2025. 02. 13.

Kép: A Nébih laboratóriumi vizsgálata alapján újra megjelent a madárinfluenza, Fotó: Melnikov Dmitriy, Forrás: shutterstock

A,Test,Tube,With,A,Blood,Test,For,H5n1,Avian
A Nébih laboratóriumi vizsgálata alapján újra megjelent a madárinfluenza
Fotó: Melnikov Dmitriy Forrás: shutterstock

A kiskunfélegyházi tömőlúdtelepen a szárnyasok szokatlan viselkedése és elhullása jelezte a fertőzést. Az állományt fel kellett számolni, a járványügyi nyomozást megkezdték, a gazdaság körül 3 kilométer sugarú védőkörzetet és 10 kilométer sugarú felügyeleti körzetet jelöltek ki – írták.

madárinfluenza, betegség, fertőzés, Bács-Kiskun vármegye
 Újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében
Fotó: Stock for you / shutterstock

A madárinfluenza ismért megjelenhet a településeken

Az eset miatt a Nébih hangsúlyozta, hogy a járványügyi fegyelem nem lazulhat, a fertőzés újra megjelenhet olyan településeken is, ahol korábban fölszámolták. A kockázatokat csakis a biológiai biztonsági intézkedések szigorú és következetes betartásával lehet minimálisra csökkenteni – tették hozzá.

Ez is érdekelhet

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek