Brit tudósok az ufók nyomában

Az „eddigi legerősebb bizonyítékot” találták a Cambridge-i Egyetem kutatói a földönkívüli élet létezésére a Földtől 124 fényévre található K2-18b exobolygó tanulmányozása során – derült ki a kutatást vezető intézet csütörtöki beszámolójából.

KözéletMW 2025. 04. 17. csütörtök2025. 04. 17.

Fotó: WeAre, Forrás: Illusztráció/ Shutterstock

Brit tudósok az ufók nyomában Fotó: WeAre Forrás: Illusztráció/ Shutterstock

A tájékoztatás szerint a bolygó atmoszférájában kutatók – a James Webb űrteleszkóp segítségével – olyan vegyi anyagok nyomaira bukkantak, amelyeket a Földön olyan egyszerű organizmusok állítanak elő, mint a tengeri fitoplankton és a baktériumok.

földönkívüli élet, kutatás, Cambridge Egyetem
Az „eddigi legerősebb bizonyítékot” találták a Cambridge-i Egyetem kutatói a földönkívüli élet létezésére
Fotó: WeAre / Illusztráció/ Shutterstock

Nikku Madhusudhan, az egyetem csillagászati intézetének vezetője a BBC-nek adott interjújában úgy vélekedett, ha sikerül bebizonyítani, hogy van élet a K2-18b-n, azzal tulajdonképpen azt bizonyítják, hogy az élet a galaxis más részein is gyakori lehet, hozzátéve, ha a feltételezés valós – amelyet két éven belül már tudni fognak – „akkor a bolygó akár hemzseghet is az élettől”.

A jövőben további vizsgálatokat végeznek a földönkívüli életet vizsgálva

A csillagászok mindazonáltal a közeljövőben további vizsgálatokat végeznek azzal kapcsolatban is, hogy a vegyületek – dimetil-szulfid (DMS) és dimetil-diszulfid (DMDS) – létrejöhetnek-e nem biológiai úton olyan koncentrátumban, amelyben az exobolygón felfedezték. Madhusudhan azonban hozzátette, hogy az ezen anyagok az exobolygó atomszférájában észlelt koncentrátuma több ezerszer magasabb a Föld atomszférájában lévőnek.

Az exobolygó a Földnél 8,6-szor nagyobb tömegű és 2,6-szor nagyobb.

Ez is érdekelhet

A megfigyelések elérték a statisztikai relevanciának azt a szintjét, amely alapján megállapítható, hogy mindössze 0,3% a valószínűsége annak, hogy véletlenszerűen történtek. Ahhoz, hogy az észlelést tudományos felfedezésként fogadják el, a megfigyeléseknek át kellene lépniük azt a küszöböt, amely alapján a véletlen valószínűsége 0,00006 százalék alatt marad.

A Kepler űrtávcső által 2015-ben felfedezett égitesten – amelyen a hőmérséklet vélhetően kedvező lehet az élet kialakulásához és vizet is tartalmaz – vízgőzre utaló nyomokat is találtak, két éve pedig már kimutatták a DMS, illetve metán és szén-dioxid jelenlétét is az atmoszférában.

Az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat a kutatók a The Astrophysical Journal Letters című tudományos magazinban tették közzé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek