Madármegfigyelő napok lesznek a hétvégén

A hétvégén madármegfigyelő napok lesznek országszerte 16 megyében és Budapesten – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

KözéletMW 2025. 09. 30. kedd2025. 09. 30.

Kép: A madármegfigyelésre 16 megyében és Budapesten több mint félszáz helyszínen várják az érdeklődőket (illusztráció)

Many,Birds,Flying,On,Dramatic,Sky,Background.madármegfigyelés
A madármegfigyelésre 16 megyében és Budapesten több mint félszáz helyszínen várják az érdeklődőket (illusztráció)
Forrás: Shutterstock

Az MME MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programot a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács, a BirdLife International indította 1993-ban. Az eseményhez közép-ázsiai partnerek is csatlakoztak, így a hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény már két kontinens őszi madárvonulásáról gyűjt adatokat a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora az MME.

Idén az MME országszerte 16 megyében és Budapesten több mint félszáz helyszínen várja az érdeklődőket a hétvégén.

Az EMN játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában az első ötben szokott szerepelni, a múlt évben két kategóriában is dobogós helyezést ért el.

Ez is érdekelhet

A közlemény szerint az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni: bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait.

A résztvevők számára az a kérés, hogy jegyezzék fel a megfigyelés helyszínéül szolgáló települést és megyét, a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát, esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását. 

Ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapjáról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon vasárnap 16 óráig.

A beküldött részvételi és megfigyelési adatokat a  Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai összesítik, majd továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan október 6-án ad hírt az egyesület.

A helyszínekről, a részvételről az egyesület honlapján lehet tájékozódni.

Tavaly 36 ország 984 helyszínén több mint 3,5 millió madarat figyelt meg 24 ezer 614 résztvevő

– közölték.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!