Senki ne álljon bosszút!

A tragikus esemény okozta fájdalom, a súlyos veszteség önmagában nem lehet alapja annak, hogy bárki önbíráskodással a hatóságok, az igazságszolgáltatás helyett válaszlépéseket tegyen, bosszút álljon – áll a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat közös közleményében.

KriminálisSzabad Föld Online2009. 02. 13. péntek2009. 02. 13.
Senki ne álljon bosszút!

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetői elemezték a Veszprém egyik szórakozó helyén brutálisan meggyilkolt Marian Cozma, az életveszélyesen megsebesített Ivan Pesic és a súlyosan bántalmazott Zarko Sesum sérelmére elkövetett bűncselekmények nyomán kialakult helyzetet, s az alábbi közös nyilatkozatot teszik:

A rendőrség a bejelentéstől kezdve igen nagy erőkkel, alapos és mindenre kiterjedő nyomozást végzett és folytat jelenleg is. Ennek eredménye, hogy egy napon belül sikerült az elkövetőket azonosítani, s közülük kettő személyt az osztrák hatóságok segítségével elfogni. A korábban még szökésben lévő harmadik elkövető elfogása érdekében – 2 millió forintos nyomravezetői díj kitűzése mellett – folyamatosan összehangolt rendőri intézkedések történtek. A keresett személy önként feladta magát a rendőrségen, azóta őrizetben van. Az elkövetők tettükért az igazságszolgáltatás hivatalos intézményein keresztül felelni fognak.

A hazai és a külföldi közvéleményt egyaránt megdöbbentő súlyos, brutális bűncselekmények társadalmi indulatokat gerjesztettek, amelyek a magyarországi cigány kisebbséghez tartozókat egyöntetűen teszik felelőssé. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat egyaránt elhatárolódik a szélsőséges, a cigányságot kollektívan bűnösnek tartó megnyilvánulásoktól. A tragikus esemény okozta fájdalom, a súlyos veszteség önmagában nem lehet alapja annak, hogy bárki önbíráskodással a hatóságok, az igazságszolgáltatás helyett válaszlépéseket tegyen, bosszút álljon.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat bízik abban, hogy a már megtörtént erőszakos cselekmény ellenére a társadalom többsége kellő önmérsékletet tanúsít, és senki nem reagál újabb erőszakkal, mert ez esetben rendőrségnek kötelessége az ilyen cselekményeket megfékezni, a támadókkal szemben a megfelelő törvényes eszközökkel fellépni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek