Egyhetes késedelem: nem lesz meg a gyilkos?

– Nagy baj van a mamával. Talán mög is halt.
– Úristen! Azonnal ott vagyunk.

Mire letette a telefont Bezdán Lászlóné 2002. július 10-én este fél kilenckor, már homályosult is a szeme. Hiszen annyira szerette az anyósát, Bezdán Imrénét! Alig fordult meg, már mellette állt a férje, Bezdán László.

– Mi történt? – fogta meg a felesége karját.
– Ibolya hívott. Azt mondja, baj van, talán mög is halt a mama.

Ibolya, vagyis Sípos Ibolya a mama unokájának, Bezdán Bertalannak a felesége. Mindketten a mamával laktak Domaszék külterületén, a 845-ös tanyán.

Alig tíz perc múltán Bezdán László és felesége már kinn volt a tanyán. A mama a tanyabejáróban feküdt, néhány méterre az épülettől. Feje véres, bal szeme alatt jókora lila folt, karja széttárva, mellkasán karmolás, s ami talán a legszörnyűbb, szoknyája a nyakáig felhúzva.

– Mama, mama – szólongatta László az édesanyját, ám az nem reagált. Tapintotta a pulzusát is, hiába. Végül az édesanyja szemérmére húzta a szoknyát, majd felállt, s indult a házba telefonálni.
– Jaj, istenem! – tördelte a kezét a néni menye.
– Megölték – jelentette ki Bezdán László. Nem a levegőbe beszélt, látott ő már elég áldozatot, hiszen maga is nyomozó volt, igaz, már nem aktív, a szegedi városi rendőrségről vonult nyugdíjba.

A mama közelében, két-három méterre Berti, az unoka guggolt lehajtott fejjel. Bezdán László az orvost hívta, az azonban nem vette fel a telefont, ezért most már egyenesen a rendőrségre szólt be.

– Biztos vagy benne, hogy idegenkezűség áldozata? – kérdezte az ügyeletes.
– Biztos.
– Azért menj ki még egyszer, ne hiába kürtöljem már össze a fiúkat.

Bezdán László pedig kiment még egyszer, elhessegette az édesanyja arcáról a legyeket, majd visszament és megerősítette a vélelmét.

Negyedórán belül a mórahalmi őrsről két ügyeletes rendőr kanyarodott a tanyához. Nekik csak annyi volt a dolguk, hogy a nyomozók megérkezéséig biztosítsák a helyszínt.

►

– A nyomozók viszont csak nem akartak megérkezni – emlékezik Bezdán László domaszéki otthonában, a Deák Ferenc utca 8.-ban. – Persze, hogy ideges voltam már.

Végül fél 11 és 11 között ért ki tucatnyi nyomozó Kumbor Tibor vezetésével. Kordont és erős lámpákat állítottak, és megkezdték a helyszíni szemlét. Az orvos szakértő a halottat vizsgálta, mások nyomokat kerestek, ismét mások pedig a körülményeket igyekeztek feltérképezni. Az unoka, az unoka felesége, valamint a feleség testvérének a lánya, a tizenhat éves Sípos Tímea azt vallotta, hogy a nagy melegben este fél hét körül kimentek a közeli bányatóhoz fürdeni. Amikor fél kilenc tájban visszaértek, már ott találták a mamát a bejárónál fekve.

– Laci, itt nem történt bűncselekmény – jelentette ki egy óra múltán az orvos szakértő határozott kijelentésére alapozva Kumbor Tibor.
– De hát…
– Valószínűleg nekiesett a kredencnek, és bevágta a fejét.
– De akkor hogyan került ki a bejáróhoz?
– Talán segítséget akart kérni.
– És a nyaklánca? Hol van a nyaklánca?
– Lehet, hogy rajta sem volt.
– Mindig a nyakában hordta, az édesapám hozta neki a keresztet a fogságból.
– Én meg a feleségemtől kaptam, még sincs rajtam – mutatta a nyakát a nyomozó.

Az idős asszony elhunytát Kumbor Tibor rendkívüli halálesetnek nyilvánította, ezért a szabályzat szerint eljárva a szegedi kapitányság munkatársait értesítették, a megyeiek pedig távoztak.

– Csak az a Berti gyerek viselkedett olyan furcsán – eleveníti tovább az emlékeit Bezdán László. – Amíg nem mondták ki, hogy nem gyilkosság történt, artikulátlanul üvöltözött, mint akinek rettentő a fájdalma. Amikor viszont kimondták, hogy nem történt gyilkosság, villogtatni kezdte a kocsija lámpáját. Mondtuk is neki, hagyja már abba, ne bohóckodjon.

– A legkülönösebb az volt, hogy amint elvonultak a megyeiek – veszi át a szót a felesége –, egy pokrócot terített a vállára, odament a mamához, ráborult, mint aki búcsúzik tőle. Nem sokkal azután, hogy felállt, megtaláltuk az aranyláncot a fűben, nem messzi a mamától.

►

– Alig telt el egy hét a haláleset után, amikor megszólal a telefonom. Szilágyi Menyhért boncmester hívott.

Bordányban, a Dudás utcában hallgatom Gallai Andrásnét. Az asszony huszonkét évig élt együtt az áldozat másik fiával, Imrével. A mama halálakor már elhidegültek egymástól, külön is éltek, de azért még a családhoz tartozott. Ezért is hívták őt a patológiáról. Ismerték az asszonyt, hiszen az egyik szegedi temetkezési vállalkozás munkatársa volt.

– Azt kérte – folytatja az asszony –, mondjam már meg a családnak, hogy a mama bizony mégsem természetes halállal halt meg. Megfojtották.

A nyomozók csak ekkor, július 17-ét követően kezdtek el nagy erőkkel kutatni a gyilkos után. Ismét helyszíneltek, ám ennek akkor már nem volt sok értelme.

– Ibolya ugyan szutyokdugó, de a mama halála után mégis mindent kitakarított – tudom meg Gallainétól. – Azt is különösnek tartom, hogy a keresztanyám párját meg sem hallgatták. Pedig lehet, hogy fontos információk birtokában van.

►

Gallai Andrásné keresztanyját, Szebehelyi Katalint, illetve párját, Farkas Józsefet Szegeden, a Damjanich utcában találom.

– Jöttünk hazafelé Bordányból azon az estén Domaszékre, a Hóvirág utcai házunkhoz – emlékezik a férfi –, amikor látom, hogy Ibolya húzza a vizet a gémeskútból. Mondom is, hát ezt meg miért teszi, amikor nem is olyan régen fúrattak másik kutat.

– Vissza tud emlékezni, ez pontosan mikor történt?
– Utána lehetne nézni, mert addig maradtunk Bordányban Kati keresztlányánál, ameddig az akkoriban népszerű szappanopera véget nem ért.

Ez azért különösen fontos, mert az unoka és párja a vallomás szerint ebben az időben a közeli tónál fürdött.

►

Bezdán Bertalant a Szegedhez tartozó Szőregen sikerült elérnem. Egy lovas tanyán dolgozik, de azt mondta, oda nem mehetünk, ezért végül egy buszmegállóban ülünk le beszélgetni. Arról kérdezem, hogy került az aranylánc a nagymamája közelébe, amikor ő felállt mellőle, de csak a vállát vonja.

– Nem én voltam, higgye el, hogy is tehettem volna ilyent, amikor mamuci nevelt fel.
– Hogyan becézte?
– Tükröcskémnek hívott. De az biztos – áll fel a padról –, ha sokat macerálnak a zsaruk, úgy eltűnök, hogy bottal üthetik a nyomomat.

Sípos Ibolya és Bezdán Bertalan már évekkel ezelőtt elvált, az asszonyt Ópusztaszer külterületén találom, a Testhalom tanyacsoport 41-ben. Nemcsak Bezdán Imréné halálának körülményeiről szeretném kérdezni, hanem arról is, igaz-e, hogy a bátyját, Sándort gyilkosságért ítélték el, s hogy sem az apja, sem a másik testvére, Ferenc nem természetes halállal halt meg, mindkettőt autó ütötte el, nem messzi a tanyabejárójuktól.

Kérdéseimet azonban nem tudom feltenni, a fölényesen viselkedő nő nem enged kerítésen belülre, de még csak válaszolni sem kíván. Viszont megígéri, hogy ha csak a nevét is leírom, feljelent.