Koponyák az ártérben

Köze volt-e a szentesi Lakatos Gusztávnak az olajszőkítéshez? Ami bizonyos: aznap, amikor 1994-ben utoljára látták, három liter olaj mintáját vette át az egri Szépasszony-völgyében. Csontvázára – Mankovics István sofőrjéével együtt – hat év múltán bukkantak egy tiszai árvíz nyomán.

KriminálisHardi Péter2009. 07. 10. péntek2009. 07. 10.
Koponyák az ártérben

– Egy óra múlva otthon vagyok – hívta fel Lakatos Gusztáv a feleségét 1994. szeptember 13-án, este fél kilenc után nyolc perccel Kecskeméten, a Szélmalom Csárdánál lévő nyilvános telefonállomásról.

Az ígéret reálisnak tűnhetett, hiszen Bács-Kiskun megye székhelyétől Szentes, ahol a férfi a családjával lakott, a 44-es úton indulva valóban nem több egy óránál.

Lakatos Gusztáv és sofőrje, Mankovics István azonban az ígért időpontra nem érkezett meg. A szentesi tanyák lakói viszont azon az éjjelen, a Kurca-csatorna partján láttak egy kocsit égni. Amikorra a rendőrök kiértek, a jármű már teljesen kiégett, ám azt hamar sikerült megállapítani, hogy egy piros Ford Sierra vált a lángok martalékává.

Éppen olyan autó, mint amilyenben Lakatos Gusztávnak haza kellett volna érkeznie.

Netán benne égett volna a kocsi gazdája és a sofőrje? Nem, nem találtak benne emberi maradványokat. Sem ott, sem a csatorna mélyén, amit búvárok kutattak át, sem a környéken, amit hullakereső kutyákkal vizsgáltak át.

Ennek ellenére erős volt a nyomozók gyanúja, hogy a két férfi bűncselekmény áldozatává vált.

Jó okuk volt erre. Lakatos Gusztávot régről ismerték, akadt vele dolguk elég. Hogyne, hiszen adataik szerint a férfi a rendszerváltás idején különböző legális és féllegális üzleti vállalkozásokba kezdett – s gazdagodott túlontúl hirtelen.

Megvizsgálták például az utolsó napját, s tanulságos dolgokra bukkantak. Elindult reggel kilenc óra tájban Budapestre, a Nagykőrösi úton lévő Autó-Car nevezetű cég presszójába, ahol fél tizenkettő felé találkozott Bíró István székesfehérvári vállalkozóval, akitől átvett egymillió forintot. Erről Lakatos Gusztáv annak rendje és módja szerint elismervényt is adott.

A Döglött akták sorozat eddig megjelent írásait  itt  olvashatja!

Evvel azonban a férfi aznapi munkája nem ért véget, dehogy. Felhívta a szegedi Jakubcsik Ferencet, s szintén aznapra megbeszéltek egy találkozót. Az egri Szépasszony-völgyében futottak össze, ahol Jakubcsik átadott Lakatosnak három liter olajmintát tanulmányozás céljából...

Igen-igen, jól emlékszik a kedves olvasó, ez volt az az időszak, amikor illegális „olajozásból” mesés vagyonokra lehetett szert tenni.

A két üzletember délután öt óra tájban intett búcsút egymásnak. Előtte azonban Jakubcsik javasolta Lakatosnak, hogy ha a legrövidebb úton szeretne Szentesre jutni, akkor tanácsos Kecskemét felé vennie az irányt.

A tanácsot Lakatos meg is fogadta, ám még hazafelé is munkával telt az ideje. Kecskemétről nem csak a feleségét hívta, hanem Bírót is, és felkérte tartozása második felének, vagyis további egymillió forintnak a megadására – amit másnapra meg is ígért neki a székesfehérvári férfi.

Hát, így telt Lakatos Gusztáv utolsó napja.

Mert hogy az utolsó volt, az bizonyos, mégha ténnyé csak hat év múltán vált is.
A nyomozók azonban addig sem tétlenkedtek. Feltételezték tehát, hogy a két férfi gyilkosság áldozatává vált, s változatokat állítottak fel a gyilkos(ok) kilétét illetően.

Így került képbe például Csapó József és Juhász Benedek.

Ha az olvasónak a két név nem mond semmit, ne gondolja magát alulinformáltnak. Ha viszont Farkas Helga nevét említem, bizonyára számosan felkapják a fejüket. Igen, ő az a lány, akit 1991-ben az Orosháza és Szeged közötti úton váltságdíj reményében raboltak el, ám később minden bizonnyal meggyilkoltak. Nos, 2000 novemberében a Legfelsőbb Bíróság társtettességben elkövetett személyi szabadság megsértéséért (elnézést a jogi bikkfanyelvért) és zsarolásban találta bűnösnek Csapó Józsefet, aki jó magaviselete miatt hat év múltán szabadult, s információim szerint ma Írországban él, ahol vállalkozásba kezdett.

Juhász Benedek ellen Farkas Helga ügyében nem indult eljárás – ő ugyanis négy évvel a lány halála után szintén bűntény áldozatává vált: egy egész tárnyi töltényt eresztettek a fejébe. Az ügyészség szerint vére Csapó József lelkén szárad, aki a feltételezések szerint azért tette volna el láb alól, hogy ne köphessen a rendőrségnek Helga ügyében. A bíróság azonban nem találta bizonyítottnak, hogy Csapó tette volna el láb alól tettestársát.

S hogy mi köze lehet Csapónak és társának Lakatos Gusztáv és Mankovics István halálához? Két évvel az eltűnésük után adatok jutottak a nyomozók birtokába arról, hogy ők a tettesek. Ez a vélelem azonban nem vált bizonyossággá, ám az a nyomozók meggyőződése, hogy Csapó József – tagadása ellenére – ismerte Lakatos Gusztávot, s ifjú korában sofőrként dolgozott is neki.

Ez a szál tehát rövidnek bizonyult. Gombolyítottak azonban a nyomozók egy másikat is, amelynek a végén Mezőberénybe értek, Juhász István Ákos vállalkozóhoz.

Mielőtt azonban a Békés megyei városkába értek volna – kiöntött a Tisza.

Erdész sétált 2000. május 23-án a levonuló árhullám nyomán a kutyájával a folyó szentesi árterületén. A kutya felkapta a fejét, majd előrerohant s vonyítva jelzett.

– Hát veled meg mi történt? – csóválta a fejét az erdőjáró férfi. – Nem szoktál így viselkedni.

A kutya azonban csak nem nyugodott, a gazdájához rohant, majd vissza egy hatalmas törzsű uszadék fához, aztán megint a gazdájához, egészen addig, amíg ő is oda nem ért.

A fa mellett két emberi csontváz feküdt. Pontosabban csak másfél, mert az egyiknek csupán a koponyája volt meg.

– Délután találták meg a maradványokat, de már estére kinn voltak a nyomozók Szegedről – avat a csontvázak megtalálásának részleteibe Révész János újságíró, aki abban az időben a megyei napilapot tudósította Szentesről. – Nem sokat teketóriáztak, hamar becsomagolták a maradványokat, s elszállították őket.

– Azonnal tudták, hogy kiket találhattak meg?
– Hírzárlatot rendeltek el, mondván, hogy amíg nem érkezik meg a DNS-vizsgálat eredménye, semmit sem mondhatnak. Nem hivatalosan azonban mindenki tudta, hogy Lakatos Guszti és Mankovics István maradványaira bukkantak.

– Miért voltak ebben annyira biztosak?
– Több okból is. Egyrészt egyikük ujján ott volt egy böhöm nagy arany pecsétgyűrű az LG monogrammal. Másrészt Mankovicsnak akkora orra volt, hogy az még a koponyáján is feltűnt. Ráadásul pedig mindkét fej át volt lőve.
A két férfi tehát gyilkosság áldozatává vált, ez most már nem csak feltevés, hanem tény. A nyomozók pedig immár Mezőberényben kutakodtak. Adataik szerint ugyanis Lakatos Gusztáv eltűnése előtt nem sokkal hétmillió forintnak megfelelő német márkát emelt ki Juhász István Ákos vállalkozó autójának kesztyűtartójából – aki azonban nem jelentette fel az elkövetőt, inkább bosszút esküdött. Amit végre is hajtott, vagy – ami még valószínűbb – hajtatott.Erről azonban már hiába is kérdeznénk Juhász István Ákost, ő is fellelhetetlen. A nyomozók alapos gyanúja szerint szintén gyilkosság áldozatává vált. Holtteste mindenesetre nem került elő.A Lakatos–Mankovics dosszié pedig az irattárba került, várva, hogy újabb adatok felvetődése esetén leporolják a nyomozók.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek