Artúrkönyv(Részletek)

És akkor elvittek. Először csak egy hétvégére - még épült a házunk, nem tudtunk beköltözni -, aztán a következő héten megint, aztán újra, és egyszer csak azt vettem észre, hogy én már egész héten csak a hétvégét várom, hogy jöjjenek értem.És amikor szombatonként meghallottam a hangjukat, félrelöktem az egész kutyafalkát, amely ott tolongott a szabadságot jelentő Konyhaajtó előtt, és rohantam hozzájuk, mert valahogy már tudtam, hogy ők lesznek a családom. - Megmondjam Neked, mi az a kutyahűség? Az olyasmi, ami semmihez sem hasonlítható. Az Te vagy meg én. És senki más. Az több, mint az étel, több, mint az ital.

{p} Ha ott vagy, csak nézlek, órákon át, ha elmész, várlak, napokon át. Hallottam már azt is, hogy amikor Ti, emberek megöregedtek, egyszer csak elmentek, egészen messze, örökre elmentek. És akkor mi várunk és várunk, hogy aztán egyszer csak lefeküdjünk, hogy végre azt álmodjuk: újra megtaláltunk. És akkor újra együtt leszünk...Az igazság az, hogy amikor a történelem során először találkoztunk - ne nagyon számolgassátok, ez a sztori egyesek szerint legalább százezer esztendős... -, már akkor is tulajdonképpen mi választottunk Titeket. A farkas ősöm, már ha egyáltalán volt olyan, önkéntesen csatlakozott hozzátok - pedig még meglehetősen modortalan előembereknek tűnhettetek a szemében. Ő viszont hozzátok képest barátságos, értelmes lény volt, segített nektek a vadászatban; mi több, meghozta a legfontosabb döntést: a farkasfalka helyett az emberfalkát választotta.Hogy miért pont Titeket szúrtunk ki, és nem, mondjuk, a krokodilokat, a fene sem tudja.

{p} De hát így történt, s azt hiszem, jól történt így. (Azokkal az idióta hüllőkkel, egyébként is, semmilyen kapcsolat sem létesíthető. Ráadásul még a csontokat is szeretik!)Az Ősi Törvény most már rólatok szól. Föltétlen hűség a falka iránt - ehelyett: föltétlen hűség a családhoz. A falka védelme az életednél is fontosabb - ehelyett: a család védelme mindenekelőtt. Engedelmesség és tisztelet a vezérnek - ehelyett: engedelmesség és ragaszkodás a gazdához.A kutyahűség, mint olyan, bevonult az irodalomba és a show-businessbe is: filmek, drámák, novellák, rádiójátékok fő motívuma lett. A leghíresebb Hű Kutya a skót juhász Lessie volt, aki már, nem is tudom, honnan a csudából vergődött haza, pedig, ha jól emlékszem, a gazdái eladták.

{p} Igaz, elszegényedtek vagy mi, de azért mégiscsak eladták.És létezik persze a leghíresebb "kutyahűtlen" is. Nem fogjátok kitalálni, ennek a remek dokinak, a Konrad Lorenznek volt egy ilyen teljesen debilis kutyája, a Kroki. (Lehet egyáltalán normális, akit így hívnak?) Na, ez a Kroki csak ugatta a hűséget, azzal ment el, aki éppen a közelébe került. És így aztán jól összezavarhatta Lorenz doktor szépen fejlődő tudományát...*Vajon hogyan neveljük a kutyát?Legelőször is azt tisztázzuk: miért is engedelmeskedik a kutya az embernek? Hát ne gondoljátok, hogy azért, mert sikerül jól elvernetek minket, noha az így megfélemlített négylábúak is kétségkívül engedelmeskednek. De ennek ne örüljetek, mint ahogy ő sem fog soha örülni Nektek; jöttötökre a páni félelem és a reszketés lesz úrrá rajta.Ezek az erőszakos állatok - nem a kutyákra gondoltam - nagyon meg fognak lepődni, ha elárulom, hogy mennyire fölösleges a verés és a kínzás a nevelés során.

{p} Mi ugyanis azért engedelmeskedünk Nektek, mert Titeket, az embert fogadtuk el falkavezérünknek. És ez ennyire egyszerű. Mi egész egyszerűen engedelmeskedni akarunk. És ha ez mégsem megy, akkor az legfennebb mindkettőnk hibája. Szó nincs arról, hogy ne szeretnénk tanulni - hiszen azt egy remek játéknak és a gazdával való kellemes foglalatosságnak tekintjük -; ilyenkor az történhet, hogy valamiért nem értjük, mit akartok tőlünk. S leginkább azért nem, mert nem tudjátok jól elmagyarázni...Nálunk, vagyis a Papáéknál minden a szeretetről szól, azzal bezárólag, hogy a legalapvetőbb tudnivalókon kívül soha semmire sem akartak rábírni. Az alapok megtanításához pedig hívtak egy kedves fiatalembert, aki megmutatta, hogy mi a frászt ért az alatt az ember, hogy "ül" meg "fekszik", hogy "hozzám" meg ilyenek.

{p} És amikor egy pillanat alatt megértettem, mit is akar, akkor azzal hozott vissza a Papához, hogy ő még egy ilyen intelligens kutyával nem is találkozott. Mit mondjak, tökéletesen igaza volt!Ugyanakkor a Papa nem híve az anarchiának sem. Szereti, ha jól nevelten ballagok vele az utcán, nem ugrom neki kutyatársaimnak és a bicikliző gyerekeknek sem. És ilyenkor mindig elmagyarázza, hogy mennyivel jobb lenne nekem, ha legalább arra megtanított volna, hogy a járdáról lelépni nem szabad, mert akkor ugyebár nem kellene pórázzal sétálnunk, hiszen a járdán biztonságban lehetnénk. Mire mondom neki, hogy:- De Papa, egyrészt nincs rajtam póráz, másrészt nincs járda az utcánkban, harmadrészt nem is tanítottál semmi ilyesmire...Ám ez láthatóan nem zavarja; az elvek fontos dolgok, hiába.*Hogy mi mindent vagyunk képesek megtanulni? Az egész könyv nem volna elég a felsoroláshoz.

{p} Ezért meg sem kísérelem az unalomig ismert, tanult szakmáinkat felmondani, elég legyen csak - költőtársammal szólva - annyit mondanom: tűzoltó vagyok s katona, vadakat terelő juhász...Most inkább csak néhány olyan tényre hívnám fel a figyelmeteket, amelyek talán nem mindannyiótok előtt ismertek. Például képesek vagyunk az asszociatív tanulásra. Már értjük az elvont fogalmak egy részét, s noha nincs szavunk rá, ismerjük a számokat is, ha a szám kicsi. Már ismerjük az okság elvét, képesek vagyunk az induktív következtetések elvégzésére.Ez nagyon tudományosan és talán nagyon ijesztően hangzik. Akkor mondok mást.Egy amerikai öregek otthonában élt mindenkitől elhagyatva, Alzheimer-kórban Esther néni. Már évek óta soha, senkihez nem szólt, csak magában dünnyögött, valami ilyesmit: na-na-na.

{p} És akkor elvitték hozzá Laddie-t, a segítőkutyát. Laddie belépett a szobába, Esther néni arca felderült, és teljesen váratlanul megszólalt: Milyen szép kutya! Gyere ide drágám, hadd simogassalak meg...Ilyen terápiás kutyatársaim tettek már csodát évek óta önmagukba zárult autista kisgyerekekkel; pusztán csak szeretetre méltó lényükkel érik el, hogy a kis beteg visszatérjen az emberek világába.Mi, kutyák nemcsak pszichológusok vagyunk, hanem a vakokat, a mozgássérülteket, a siketeket és az epilepsziásokat is segítjük. A kutya képes a gazdája helyett liftet hívni, levenni az árut a polcról, tárgyakat behozni, veszélyre figyelmeztetni. Az epilepsziás beteg kutyája előre megérzi gazdája közelgő rohamát, figyelmezteti őt, és megpróbálja még időben biztonságos helyre terelgetni.Kiderült az is, hogy a vakvezető kutyáknál az ember-kutya páros tagjai szinte folyamatosan cserélik a vezető, illetve a vezetett szerepét.

{p} Ahol látóra van szükség, ott a kutya dirigál, ahol meg új, ismeretlen útvonalat kell választani, ott az ember veszi át az irányítást. S a vakvezetők mindezt úgy teszik, hogy nemegyszer felülbírálják a sok hónapos kiképzésen beléjük nevelt szabályokat is. Az állatvilágban nincs arra példa, hogy egy állat hol feladja dominanciáját, hol meg visszaveszi azt; erre is csak mi vagyunk képesek.Az ember és a kutya, ha igaz, több mint százezer éve él és fejlődik együtt. Mostanra már egy sor olyan készséggel rendelkezünk, amit sokáig csak az emberi fajnak tulajdonítottatok. A rendkívül hosszú együttlét során a mi viselkedésünk úgy alakult, hogy egyedüliként az állatvilágban, képesek vagyunk zökkenőmentesen beilleszkedni az emberi csoportok életébe.

{p} Mégpedig azért, mert elsajátítottuk a szociális megértést - úgy is mondhatjuk, hogy Veletek együtt élve a kutya az egész életet érti, az Életet, amelyben az emberrel együtt létezik.Megértjük, ha boldog vagy, és azt is, ha szomorú, látjuk rajtad, talán előbb is, mint Te, ha beteg vagy, pontosan tudjuk, mikor szorulsz segítségre, és ha bajban vagy sem fordulunk el Tőled.Azt hiszem, mi lettünk az ember jobbik énje.És tudunk még valamit. Képesek vagyunk feláldozni magunkat Értetek. Komolyan és mélyen szeretünk Benneteket, és természetesnek vesszük, hogy segítünk Nektek.Akár az életünk árán is.Az ünnepi könyvhétre jelenik meg munkatársunk, Szücs Gábor könyve, az Artúrkönyv.