Hová temetik a barguzini csontokat?

Amint olvasóink is tudják: az expedíció bejelentését idehaza az első pillanattól kezdve támadták. Az akadémiai bizottságok által kijelölt tudósok többsége mindvégig hátráltatta a munkát, a sokat vitatott csontváz "nővé varázslásával" pedig egyértelműen a barguzini ügy lezárására törekedett, s mind a mai napig ellenzi a végső azonosítást.
A szerencsétlen sorsú lelet pedig (ha tényleg Petőfié, akkor felbecsülhetetlen nemzeti ereklye!) megkezdte vándorútját. Fémládából faládába, majd utazótáskából nejlonszatyorba került. Barguzinból Ulan-Udébe, Moszkvából Clevelandbe. Csak 2001 májusában hozták haza Amerikából, ahol több vizsgálatot végeztek rajta, de mivel a magyar hatóságok kilátásba helyezték, hogy a határon elkobozzák, óvatosságból egy Magyarországról könnyen elérhető európai egyházi helyre vitték, ahol azóta is teljes biztonságban őrzik.
A szibériai legenda nyomába szegődő Morvai Ferenc vállalkozó, valamint a Petőfi-expedíció tagjai - köztük jelen sorok írója - az ügy mindkét kimenetelét vállalnák. Ám hiába minden törekvésük, a vitát eldöntő DNS-vizsgálat akadályba ütközik, mivel a költő édesanyjának csontmintájához nem sikerül hozzájutni. A genetikai módszer az utóbbi években terjedt el világszerte, és a barguzini lelet esetében is alkalmazható lenne. Hogy a legfelsőbb tudományos körök miért ellenzik, arra nehéz magyarázatot találni, amikor ma már bizonyos bűnügyi esetekben a legelvetemültebb gyilkost is DNS-teszt alapján azonosítják. Egyébként pedig a Magyar Tudományos Akadémia illetékeseinek nem kellene ódzkodniuk a még hátralévő vizsgálattól, ha már annyira biztosak abban, hogy női maradványokról van szó.
{p}Annak ellenére, hogy az utóbbi időben nagy a hallgatás Petőfi-ügyben, történnek azért fontos lépések. Kiszely István antropológustól, a Petőfi-expedíció szakmai vezetőjétől tudjuk, hogy Londonban, a világ egyik legjelentősebb és leghitelesebb egyetemének genetikai laboratóriumában Mark G. Thomas elvégezte a barguzini sírból előkerült csontváz nemének meghatározását.
A csontanyagból kivett mitokondriális DNS arról árulkodik, hogy az egyértelműen férfitól származik. Az angol professzor ezt követően egy másik genetikai módszerrel is vizsgálódott, és hasonló eredményre jutott. A kaposvári egyetemen Csapó János egyetemi tanár a barguzini koponya jobb alsó 5. fogának elemzése alapján megállapította, hogy az eltemetett férfi halott életkora 30-35 év közötti.
{p}Kiszely professzor lapunk olvasóival is megosztja a sokat emlegetett, a lelet női mivoltát feltételező amerikai szakértői jelentéssel kapcsolatos aggályait. A Magyar Tudományos Akadémia megkeresésére az Amerikai Fegyveres Erők Washingtoni Patológiai Intézetéhez vizsgálatra küldött csontmintának ugyanis nincs neve ("No Name", "Origin Unknown") - a Morvai-féle csoport egyébként sem adott át újabb kontrollanyagot -, tehát valójában ismeretlen anyag DNS-tesztje alapján mondták ki a megkérdőjelezhetetlen eredményeket, amelyek "a csontváz női eredetét látszottak igazolni". Vajon nem különös-e, hogy az "átiratot" aláíró két "szakember" nem is látta a csontvázat, a másik kettő pedig nem vállalta az aláírást?
A barguzini temető 7-es sírjából előkerült földi maradványokon húsznál több olyan jellegzetesség figyelhető meg, amely Petőfi Sándorra jellemző volt. Ilyen a kiálló bal felső szemfog vagy a bal térdkalács hiánya. Mindkettőt említik irodalmi leírások a költő kortársainak előadásában. Az azonosítás egyik legszembetűnőbb lehetősége a Petőfi-dagerrotípia (a költő egyetlen hitelesnek tartott ábrázolása) és a régészeti ásatáson előkerült koponya "összeillesztése". Ezt már az expedíción részt vevő amerikai antropológusok is megtették pontos mérések alapján, s állítólag tökéletesen "passzolt" a kettő. Nemrég Kardos Lajos, a Petőfi-bizottság titkára számítógépen digitális fényképkezelő eljárással forgatta egybe a portréfényképet és a koponyát, az így kapott kép szabályos röntgenfelvételhez hasonlít. A technikai lehetőségeken belül minden arcrész a helyére került a szemöldöktől kezdve az orrgödrön át a fogakig. (Csak mellékes megjegyzés: az orosz cári család tagjait is hasonló eljárással azonosították hosszú évtizedek után.) Petőfi esetében a továbbiakban érdemes volna a rendelkezésre álló adatok és fotók birtokában a szilikonos arcfelépítés, melyet még a vizsgálatok elején javasoltak az orosz kollégák, illetve egy különleges amerikai módszerrel hangrekonstrukció is készíthető.
{p}A Petőfi-vitában leginkább a történeti dokumentumok megléte a kulcskérdés. Már az expedíciót követő szibériai levéltári kutatások során is kerültek elő az 1850-es évekből származó ellátmányi listák, melyeken magyar csengésű nevek (Huszarov, Bognarov) szerepeltek, de ez nem bizonyítja azt, hogy Petőfi is köztük lehetett. Józsa Antal egyetemi tanár kutatási eredményei viszont sokkal egyértelműbbek arra vonatkozóan, hogy a cári hadsereg hadifoglyokat hurcolt el Szibériába az 1848-49-es szabadságharcot követően. Ezt megerősítik az első világháborús hadifoglyok is, akik elmondásuk szerint találkoztak negyvennyolcas honvédok leszármazottaival. Józsa állítása szerint léteznek olyan hadifogolylisták is, melyeken azok nevei szerepelnek, akiket átadtak az osztrákoknak, de például a Lüders parancsnoksága alatt álló 5. gyaloghadtest vezérkari operatív anyaga - egy őrzési egység kivételével, amely a napiparancsokat tartalmazza - nem került be a katonai levéltárba. A kutató egyik kolozsvári útja során meglepő dokumentumra bukkant, melyhez az Erdélyi Magyar Múzeum gyűjteményében addig is bárki hozzáférhetett. A kiadványban az olvasható, hogy 1849. augusztus 3-án este (vagyis eltűnése után három nappal) Petőfi még élt, és jelentett Bemnek. És még ennél is nagyobb jelentőségű az, amit a történész a szentpétervári levéltár újonnan felszabadított anyagában lelt: az 1849-ben fogságba került kétezer magyar közül többen szolgálatra jelentkeztek kaliforniai aranyásásra - amelyet a cár saját magánvállalkozásaként végeztetett - , illetve egy 1850 után készült, Bajkálon túli földrajzi felmérésben, egyebek mellett a határőröket ábrázoló fényképek között, láthatók székelyeknek vélt emberek portréi, melyeket antropológusok egyértelműen azonosíthatnak.Kéri Edit a bécsi állami levéltár (Staatarchiv) anyagában talált rá az 1848. május 14-i és június 3-i minisztertanácsi jegyzőkönyvekre. Kiderül belőlük, hogy a magyar rebelliseket külföldre kell deportálni, egy "távoli" országba, hogy ne térhessenek vissza. A helyet is megjelölték: Észak-Ázsia, Szibéria, Kamcsatka. Az is felvetődött, hogy a cár adjon át egy területet, hogy az osztrák alattvalók osztrák földön lehessenek. A javaslatot Ferenc József is tudomásul vette, sőt alá is írta. Bárhogyan történt, a fenti "apróságokra" nem lenne szabad legyinteni.Csakhogy a Petőfi-ügyhöz való hozzáállást tizenöt év után is még mindig az indulatok jellemzik, nem pedig a tárgyszerűség. Szabó Géza, az expedíció régésze szerint a barguzini ásatások kétségtelen eredménye, hogy felhívta a figyelmet: a segesvári teória a magyar történelem tiltott zónái közé tartozik, s bizonyos tabukkal a XXI. századi hazai történetírás sem képes leszámolni. Az eddigi adatok alapján az igazán hiteles megoldás az lenne, ha a magyar történettudomány nem halottként, hanem eltűntként kezelné Petőfi Sándort mindaddig, amíg valamely teória egyértelmű bizonyítást nem nyer. Ennek megfelelően az 1849. július 31-i dátum után nem pontot, hanem kérdőjelet kellene tenni.
{p}Szabó Géza az eddigi vizsgálatokat nem tartja elégségesnek az azonosításhoz, s véleménye szerint egy részüknek a szakszerűsége is megkérdőjelezhető. Úgy gondolja: hiányoznak az új információk, és a meglévők hitelessége, forrásértéke sem tisztázott a mai napig. Az egészet újra kellene kezdeni, de legalábbis folytatni kellene, hogy megnyugtató módon záródhasson le a "szibériai titokzatos ember" története.
Morvai Ferenc, a mecénás is erre törekszik. Még mindig bulldog módjára hadakozik a hivatalokkal, törvényes keretek közt akarja befejezni az ügyet. Nem tett le róla, hogy a DNS-vizsgálatokhoz szükséges mintavételért felbontassa a Petőfi család sírboltját, jelenleg is ezt intézi. A vállalkozó reménykedik benne, hogy nem kell további tizenöt évet várnia rá.
S mi lesz a temetetlen csontok sorsa? Kiskunfélegyházán a képviselők felajánlották, hogy ha a vizsgálatok a barguzini expedíció feltételezését igazolják, legyen a városban a költő végső nyughelye. Nyilván Kiskőrös is harcolna érte. De kerülhetne a porhüvely maradéka a családi sírboltba is. Vagy ha tényleg egy nőé, vissza lehet vinni Szibériába. Egyébként Morvaiék azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy Barguzinban, az eredeti sírba helyezik vissza az általuk továbbra is Petőfiének tartott csontokat. Ha így lesz, a messzi-messzi távolban nagy temetés várható.