Tudományos mozaik

Az angliai Oxford Egyetem kutatói szerint a mongolok nagy uralkodójának, Dzsingisz kánnak mintegy tizenhatmillió leszármazottja lehet a világ különböző tájain.

KultúraValló László2004. 07. 23. péntek2004. 07. 23.
Tudományos mozaik

SPERMIUMÖLŐ MOBILTELEFONOK. A Szegedi Tudományegyetem Fejes Imre vezette szülészeti-nőgyógyászati tanszékének munkatársai azt vizsgálták, hogyan hat a mobil a spermiumokra. Ennek keretében 221 férfit ellenőriztek 13 hónapon át. Azoknál a férfiaknál, akik idejük nagy részében maguknál tartották a mobiltelefonjukat, és rendszeresen használták is, csaknem 30 százalékkal kevesebb volt a spermiumok száma azokhoz képest, akik nem használtak ilyen készüléket. A kísérleti eredmények azt valószínűsítik, hogy azok a legveszélyeztetettebbek, akik a nadrágzsebükben vagy az övtartójukon hordják a mobiltelefonjukat.

{p} DZSINGISZ KÁN MINT ŐSAPA. Az angliai Oxford Egyetem kutatói szerint a mongolok nagy uralkodójának, Dzsingisz kánnak mintegy tizenhatmillió leszármazottja lehet a világ különböző tájain. Az 1162-ben született Dzsingiszt a mongolok nemzetük atyjaként tisztelik, aki erős kézzel uralma alatt egyesítette a mongol törzseket, majd kegyetlen hódító háborúkat folytatott az ázsiai népek ellen. A megszállt területek életerős férfiait megölette, a kiszolgáltatott asszonyokat pedig maga és fiai ágyasukká tették, hogy az így született utódok révén is magukhoz kössék a meghódított országok, nemzetek népességét. IvadékaiK a századok során tovább sokasodtak. Az oxfordi kutatók szerint Dzsingisz kán Y-kromoszómája (vagyis az, amelyik csakis apáról fiúra öröklődik változatlan formában) nemzedékeken át tovább adódott, s leszármazottai még a brit szigeteken is megtalálhatók. Ennek igazolására nagyszabású genetikai tesztvizsgálatot terveznek, amelyek a brit szigetek mellett a Közép-Ázsiában élők Y-kromoszómáinak vizsgálatára terjednek ki. Ha találnak is ilyen távoli közös ősre utaló genetikai bizonyítékokat, az nem lesz perdöntő mindaddig, amíg meg nem lelik az uralkodó régóta keresett sírját, és mintát nem vesznek a csontmaradványából.

{p} EGYRE MELEGEBB VÁROSOK. Brit kutatók szerint a nagyvárosokban a járművek gázkibocsátása, az épületek és az aszfaltozott utak éjszakai hőleadása számottevően megnöveli a belterületek hőmérsékletét. A városi betonrengeteg ugyanis sokkal jobban elnyeli a nappali hőt, mint a növényzettel borított, ritkábban lakott települések. A tudósok szerint ez a folyamat - éppen a globális fölmelegedés egyik lehetséges következményeként - a jövőben fokozódni fog: a jelenlegi szintnek háromszorosára növekszik a nagyvárosok hőkibocsátása.

NŐIESEDNEK A HALAK. Az utóbbi húsz évben a brit kutatók által mintegy ötven helyszínen végzett felmérések eredménye szerint a hím halegyedeknek már mintegy harmada mutatja a nőstényi jegyeket. A magyarázatot abban látják, hogy még a kezelt szennyvíz is túlságosan sok szennyeződést tartalmaz, egyebek között természetes módon termelődő, de szintetikusan előállított női hormonokat is, a fogamzásgátló tabletták elterjedése miatt. Ezek váltják  ki a hímek elnőiesedését.