Utolsó vetítésre várva

Michael Madsen arcát a nap felé fordítja, és elgondolkozik azon, hogy Uma Thurman nemsokára véget fog vetni nyomorúságos életének Hattori Hanzo által eszkábált szamurájkardjával. "Megérdemeljük a halált" - filozofál borúsan, arcán barna folt terjeng.
A paca nem a filmhez tartozik, hanem a bordányi mozi vásznához, ahol nyolcan ülünk a Kill Bill második részének vetítésén. A bordányi mozit a helyi Kulturális és Szabadidő Egyesület működteti úgy, hogy kifizeti a Szegedi Mozgókép Kht.-nak a kölcsönzési és jogdíjakat, ellátja az adminisztrációs feladatokat, és önkéntesek segítségével elvégzi a jegyszedést, székhordást, vetítést. A gépkarbantartást és az energiaszámlát az önkormányzat rendezi, valamint nézőnként ötven forinttal támogatja az üzemeltetőt.
Tanács Gábor, a teleház vezetője (Véletlen névazonosság a szerzővel! - A szerk.) felvisz a gépházba, ahol a kattogó masina mellett Fodor Péter, egy zömök fiatalember áll. A huszonéves srác épp egy évtizede vette át a stafétabotot az előző mozigépésztől, hetente egy vetítést tart. Tíz esztendő alatt egyszer sem maradt el előadás.
- Most kevesen vannak - mondja Tanács Gábor -, mert a mozi fő közönsége az általános iskolásokból áll, ez pedig, ugye, korhatáros alkotás. Egy kalandfilmen vagy rajzfilmen többen lennének. Nem is elsősorban a mozizás a lényeg, hanem a közösségi tér: hova menjen egy általános iskolás Bordányban péntek este?
Az egyesület mindent megtesz, hogy a fiatalokat bekapcsolja a közösségi életbe. A jegyszedő is tizenéves, a székhordók mind általános iskolások, akiket a munkájukért megfizetnek. Fiktív pénzzel, az úgynevezett "bordányi koronával", amit a teleház számítógépein tartanak nyilván. Ebből bárkinek lehet adni, aki részt vesz a rendszerben. Fizetni lehet érte mondjuk az internetezésért, de például korrepetáltathatom magam matematikából is. Az óraadóm az így kapott bordányi koronával vásárolhat magának mozijegyet, és így tovább. A rendszernek a mozi is részét képezte, legalábbis eddig.
- Az önkormányzaton múlik minden - véli Tanács Gábor. - Majd ott eldöntik, hogy van-e erre pénz, vagy nincsen. Sok vetítőgép áll parlagon az országban, olyat kellene vásárolni, amely a miénknél egy évvel fiatalabb. Abba bele lehetne szerelni az új lámpát; persze az is sok pénzbe kerül.
{p}
A Csongrád megyei kis mozikba a Szegedi Mozgókép Kht. viszi a filmeket. Kezdetben felröppent a hír, hogy a változás a szegedi Belvárosi mozit is érinti, hiszen ott sincsenek meg a szükséges hangsávolvasók. Márpedig ha a Belvárosi bezár, nem marad más, csak a pláza. A közhasznú társaság igazgatója, Petróczy Sándor megnyugtat: a helyzet nem olyan vészes, mint elsőre látszott.
- Először is: Szegeden az önkormányzat állni fogja az új lámpák beszerelését. Mára több ilyen berendezést kipróbáltunk, az áruk negyvenezer forinttól kétszázezerig terjed. Természetesen a hang minőségében nagy különbségek vannak, de a probléma alapvetően megoldódott. A kistelepülések filmszínházai erre a célra az idén is pályázhatnak a Nemzeti Kulturális Alapprogram által rendelkezésre bocsátott húszmilliós keretből, és a következő évben a helyzetnek megfelelően valószínűleg kiírnak újabb pályázatokat is.
A zavar lassan elülni látszik. A legtöbb helyen - így Bordányban is - bebizonyosodott, hogy lehetséges elfogadható összegből megtenni a szükséges változtatásokat. A kisebb mozik üzemeltetőit Csongrád megyében azonban már új hír aggasztja: a szegedi közgyűlés határozatot hozott arról, hogy átszervezik a Szegedi Mozgókép Kht.-t, a vállalat csak a szegedi moziknak fog szolgáltatást nyújtani. Petróczy Sándor azonban nyugtatni szeretné az érintetteket.
- Az átszervezésre vonatkozó javaslatainkat 2005 márciusáig kell benyújtanunk, és a döntés nem jelenti azt, hogy megfosztjuk a vidéki filmszínházakat a filmektől. Más szervezeti formában, de ugyanazokkal az emberekkel oldjuk meg a feladatainkat: egyetlen vidéki mozi sem marad majd film és szolgáltatás nélkül.
Forráskúton hét órakor a művelődési ház előterében kamaszok pingpongoznak, a húsz fő körüli közönség java része két perccel az előadás kezdete előtt fut be. A terem hátuljában ülnek egy kupacban, beszélgetve és nevetgélve, láthatóan kevesebb érdeklődéssel eltelve Starsky és Hutch, mint egymás iránt. Kovács Mónika, a művelődési ház igazgatónője, és testvére, aki önkormányzati képviselő, hátraszaladnak, mert már megint beakadt a vásznat leengedő masina, a fekete függönyre pedig nem lehet vetíteni. Leoltják a villanyt, az utcáról betűz a halovány forráskúti közvilágítás. De ahogy a bordányi vászon foltját, úgy ezt is elfelejti tíz perc után az ember.
- Régebben két ember dolgozott itt, a jegyszedő és a mozigépész - meséli Kovács Mónika. - Mancika néni az idén ment végleg nyugdíjba: nyolcvanéves, és már nem akar csúszkálni a hidegben. Ő volt itt a mozi lelke, negyven évet húzott le úgy, hogy soha nem ment szabadságra, soha nem volt beteg. Amikor ő dolgozni kezdett, mindig telt ház volt; akkor még számított, ki milyen helyre vett jegyet. Ma már mindenki megnézheti a filmeket akár a premier előtt is a számítógépén. Ide három hónapos késéssel futnak be a kópiák. A társaság kedvéért jár hozzánk az ember. Ez az utolsó közösségi tér a faluban, ahova el lehet jönni este. Ha megszűnik, csak a kocsmák maradnak.
Michael Madsennek igaza lett, csúnyán végezte: arcon harapta egy fekete mamba. A többi rosszfiú sem járt jobban, még a fenegyerek Bill is elszenvedte az ötérintéses szívrobbantó ütést, mely után az áldozatnak öt lépése marad hátra az életből, de maga döntheti el, hogy ezt mikor teszi meg. A vidéki mozik egyelőre menetelnek.