Bábos varázslat

Rumi László édesapja erdész volt a Vas megyei Csepregben, így hát az aprócska fiú egy erdészházban nevelkedett. Később, a celldömölki kollégiumi évek alatt már boldogan lubickolt a versmondás, a diákszínjátszás és a diákszerelmek tengerében. Valójában csak hét évig élte a bábszínészek keserédes életét, ám a bábszínház iránti elkötelezettsége töretlen maradt. A művész rendezői munkásságát Győrtől Debrecenen át egészen Kolozsvárig nívós bábelőadások és szakmai elismerések fémjelzik. Aki viszont csak felszínesen ismeri Rumi Lászlót, azt gondolhatja, hogy ő az életművészek eleven megtestesítője.
- Hogy életművész vagyok-e? - kérdez vissza. - Nem, dehogy vagyok az! Életművésznek lenni nagyon komoly státus. Az ideális életművész ráadásul boldog, ami által másokat is boldoggá tesz. Ezt sajnos nem mondhatom el magamról, mivel folyamatosan mágneses viharokban tengődöm. De most éppen jól vagyok.
- Úgy is, hogy csak ritkán látod a gyermekeidet?
- A kislányaim Kecskeméten élnek, én pedig Budapesten. Három éve jöttem el a családomtól, és úgy hiszem, hogy nélkülem is boldogok. De amikor elutazom hozzájuk és velük vagyok, akkor minden percem az övéké. A világ úgy van kitalálva, hogy a gyermekek és a szerelem adja az élet értelmét.
{p}
- Hol van a sorban a hivatásszeretet, a színpadi siker?
- A szeretteim után következnek,  színház nélkül nehezen tudnám elképzelni az életemet. Igazi vándorélet az enyém, ami ellen sosem lázadoztam. De, ha nagyon kimerülök, jólesik megpihenni, feltöltődni, kicsit elvonulni a világ szeme elől.
- Bábszínésznek vagy rendezőnek vallod inkább magad?
- Játékmesternek, aki a színészek ötleteit is szívesen meghallgatja, és ha kell, el is fogadja. Az előadás így lesz közös alkotás. A rendezés mellett viszont ma már nincs energiám arra, hogy játsszam is.
- Nem bánt, hogy a sikerben többnyire a színészek lubickolnak és nem a rendező?
- Ez így van jól, hiszen a rendezőnél sokkal kiszolgáltatottabb a színész. Ha felgördül a függöny, ő viszi vásárra a bőrét. Éppen úgy, mint a kőszínházakban. Eközben a rendező nyugodtan elsunnyoghat a büfébe, és ihat egy kávét. Ha viszont minden jól működik, és az összes bábszínházi varázslat a helyén van, mindig a színész fürdik a sikerben. Övé a taps, a közönség szeretete.
- Szükség is van erre a csekély közalkalmazotti bér mellett...
- Az elismerés, a megerősítés azért is fontos a bábszínész számára, mert a munka, amit végez, komoly lelki, fizikai és idegi megterhelés. Kora reggeltől késő estig, néha bizony hétvégeken is. Igen, többnyire sajnos csekély fizetségért...
- Sokakban úgy él a bábszínház, hogy abban a színészek a paraván mögött kesztyűs bábbal játszadoznak a gyerekeknek.
- Szerencsére ez a szemlélet már kihalóban van. Akik rendszeresen látogatják a bábos teátrumokat, jól tudják, hogy egyre gyakoribb a színész és a báb együttes, teljes alakos, élő szerepeltetése. Előfordul, hogy a báb csak jelzésszerűen jelenik meg, a bábszínészé a főszerep.
- Melyik áll közelebb a szívedhez?
- Hét éve nem rendeztem klasszikus, paravános játékot. Ezzel együtt azt vallom, az ilyen előadásoknak is megvan a maguk ereje, hitelessége, létjogosultsága. Gondoljunk csak Kemény Henrikre és az általa életre keltett Vitéz Lászlóra.
- Mi a bábszínház varázsa?
- Az például, ahogy a bábszínész megmozdítja és életre kelti az élettelen bábot. Úgy, hogy közben a nézővel elhiteti, a báb egy élő, eleven anyag, lelke van. A varázslat persze ott húzódik meg a mese szövegében, a zenében, a díszletben, a jelmezekben, a fény- és árnyjátékban is. A bábszínház sajátos, őszinte világa azért is jó mentsvár, mert számos olyan hatás éri a gyermekeket, melyektől az életben nem mindig tudjuk megóvni őket. A család mellett a bábszínház lehetne az egyik ideális hely arra, hogy a feszültségeik oldódjanak, és ezzel együtt a színház szeretete is természetessé váljék.