![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440251_auto_resized.jpg?ver1)
Elárulta a szakértő, hogy játszhatja ki Magyarország az ukránok olajstopját
magyarnemzet.hu
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440251_auto_resized.jpg?ver1)
Az Ünnepi Könyvhetet az idén is a hagyományos időpontban, június 2-6. között rendezik meg, immár 76. alkalommal.
Május elején pedig már megkondultak a vészharangok: az a veszély fenyegetett, hogy különböző engedélyeztetési késedelmek miatt elmarad a kulturális élet e rangos eseménye. (Pedig ez 76 év alatt mindössze egyszer esett meg: 1957-ben a forradalmi tevékenységük miatt bebörtönzött írótársak iránti szolidaritásból nem tartották meg a könyvhetet, amit még 1945-ben, a koplaló, romokban heverő fővárosban is megrendeztek.) Végül elhárult minden akadály, és felállították a több mint nyolcvan kiadói pavilont.
A kiadott program szerint az ünnepélyes megnyitón a Szent István téren Tolnai Ottó vajdasági író, a Magyar Irodalmi Díj idei nyertese mond beszédet, a Vörösmarty téren pedig Lázár Ervin Kossuth-díjas író köszönti a IV. Gyermekkönyvnapokat. Mindkét rendezvény június 6-án, hétfőn zárul. Az öt nap alatt a helyszíneken felállított színpadokon egész napos műsorban lépnek fel a szerzők, zenekarok, énekesek. A két helyszínt nosztalgiavonat köti össze. A Bazilika előtt a kortárs szépirodalom, a Vörösmarty téren pedig a gyermek- és ifjúsági irodalom új kiadványaival ismerkedhetnek az érdeklődők. A szervezők most is több százezer látogatóra számítanak. Ugyancsak a könyv ünnepét tartják meg ezekben a napokban számos vidéki városban is.
A könyvhét újdonságainak listája az idén szűkebb. Az utóbbi években ugyanis a kiadók mindig sok száz kiadvány megjelenését időzítettek ezekre a napokra - teljesen parttalanná vált a kínálat, a vásárlók képtelenek voltak eligazodni. Ezért idén visszatértek a több évtizedes hagyományhoz, és ismét a kortárs magyar irodalom ünnepe ez a néhány nap: csak élő magyar szerző első kiadású műve lehet kijelölten könyvheti kiadvány. Az idén ez több mint kétszáz alkotás.
magyarnemzet.hu
mindmegette.hu
travelo.hu
hirtv.hu
bama.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu