Darvast nézve
Hetek óta Darvas Iván-filmeket vetítenek a magyar tévécsatornák. Olyan ismerteket, mint például a Liliomfi vagy a Bakaruhában, és olyan elfeledetteket is, mint például az Új Gilgames. A néző persze mindet látta már, többüket sokszor, mégis bármelyikbe belefeledkezhet. Mert Darvas némelyikben briliáns, némelyikben csak hibázni nem tudó profi, de, kivétel nélkül, mindig jó. Úgyhogy születésnapján csak ilyen ünneplésnek van értelme.
Interjút amúgy nagyon ritkán ad (bár lapunkkal néhány hónapja kivételt tett), portréfilmet készíteni róla lehetetlen, otthonába, családja körébe nem engedi be a nyilvánosságot. Az MTV próbálkozott ugyan a minap egy archívumból összevágott, igen szürkécske kis ünnepi dolgozattal - kár volt. A filmjeit kell nézni.
Az ötvenes-hatvanas években Gábor Miklós és Bitskey Tibor volt a filmsztár. A hetvenesekben Latinovits és Sinkovits. De Darvas ötven éve egyfolytában az, mellettük is, előttük is, utánuk is. Pedig soha nem tudtak vele például olvasztárt vagy várkapitányt játszatni, sem partizánt, sem középparasztot. Ő nem Dobó István, hanem Metternich. Nem Szentirmay Rudolf, hanem Kárpáthy Abellino. Ha hőst játszott, akkor is minimum egy morális válság kijutott neki (Gázolás). S persze volt skatulyája: ha fanyar, kívülálló, kissé cinikus, mindazonáltal becsületes értelmiségit, katonatisztet, művészt, írót vagy effélét kellett megformázni, a rendezők mindig őutána nyúltak. Ehhez a szerepkörhöz tökéletesen illett a külseje: nyurga, kissé hajlott vállú, szőke férfi, karakteres, éles vonású, szép arccal, ironikus kis félmosollyal, jellegzetes arisztokratikus hanghordozással. Néha manírhoz is nyúlt - de hát hogyan is újulhatott volna meg a huszonnyolcadik enervált újságíró szerepében? És még akkor is jó volt.
Olykor szívszorító tudott lenni. A magyar filmtörténet egyik legszebb művében, a Szerelemben szinte teljesen eszköztelenül élte meg szerepét. Felejthetetlen a börtönből kiszabadult férfi hazatérése. A korabeli nézők megrendülésében persze közrejátszott az is, hogy tudtuk, a színész saját életében is megtörtént mindez, hiszen közismert volt, hogy évekig ült börtönben 1956 után. Egyébként a mai fiatal nézők is szeretik ezt a filmet, szép embertörténetet látnak benne. Az idősebbeknek alapélmény.
És hát persze a Liliomfi! Gyerekkoromban vagy tucatszor láttam, s mindig öröm, ha pár évenként előveszik a tévések. Nem hittem azért, hogy képes leszek a szóról szóra ismert történetet ismét megnézni. De amikor rákattintottam, mégsem tudtam otthagyni. Ez a kereken ötvenéves film ma is friss, eleven, elbűvölő. S arra is példa, hogy az akkori művészek mit tudtak produkálni, ha nem kellett politikai elvárásoknak eleget tenniük. A fergeteges biedermeier komédiában felszabadultan bolondoznak a színészek. Mellékszerepekben Pécsi Sándor, Dayka, Ruttkay, Soós Imre, Garas - mindenki nagyszerű. De a legeslegjobb az ifjú szépségében viruló, elragadó és kacagtató Darvas. A színpadi szerepeiről most nem is szóltam, pedig a Shakespeare-, Csehov-, Gogol-, Krúdy-darabokat a tévében is láthattuk. Az életmű hatalmas. Mást nem mondhatok: nézők, nézzétek Darvas Ivánt!
