Tévéjegyzet

Talán szégyellnem kellene, de bevallom: én csak úgy a harmadik perc táján jöttem rá, hogy itt hülyéskednek velem. De onnantól kezdve nagyon élveztem a dolgot. A képernyőn fekete-fehér filmkockák futottak, s menyétarcú, szemüveges ember papírból olvasott fel hírnek tűnő mondatokat. Na de milyeneket...! Például valami olyasmit, hogy Nixon amerikai elnököt budapesti látogatásának egyik kedves színfoltjaként tiszteletbeli úttörővé avatták Csillebércen. Vagy hogy ismét támad a krumplibogár, de az illetékesek már megtették a szükséges lépéseket (a képen katonai szállítójárművek sora húz el). Blődli az egész, de a legjobb fajtából.
A Filmmúzeum nevű csatornán futó Filmhíradóról beszélünk most, ahol Erdélyi Zsolt "kreatív médiaszemélyiség" kitalálta, hogy a rég elfeledett híradórészletekből és a látszólag komoly konferálásokból hoz össze valami egészen különleges elegyet. Úgy tűnik, a dolog sikerült is neki. A mi falunkban akad már, aki bekészített kazettával várja az adást, ami azért mégiscsak az elismertség egyik minősített esete. Erdélyi Zsolt sok mindennel foglalkozott már. Superman néven vezetett rádióműsort, a sajátján a közszolgálati tévében egyetemistáknak rendezett vetélkedőt. Ha Erdélyi magas volna, szőke és "arcra csinos" (hogy ide idézzem nagymamám békebeli kifejezését), bizonyosan egyike lenne az úgynevezett kereskedelmi médiasztároknak. Superman azonban olyan, amilyen, és ezt a tényt érzékelhető öniróniával veszi tudomásul képernyős szereplésein. (Egyébként ez jól is áll neki.)
Nincs ezzel mindenki így. A nevezett műsorral csaknem egy időben ugyanis más - sokkal nézettebb - kereskedelmi csatornákon is mondanak híreket. Azok elvileg napjaink fontos eseményeit adják közre, iróniáról, viccelődésről szó sincs. A vágóképek között hosszan mutatnak egy kutyatámadás után a járdán maradt véres gézcsomót, a bemondó pedig merev arccal önti ránk az újabb és újabb rossz híreket.
Mondhatjuk persze, hogy a modern hírgyáraknak már csak ilyen a természetük, és igény is van a mindennapi borzongásra. Ám mintha kifulladóban lenne az ilyen irányú érdeklődés. Ha a felméréseknek hinni lehet, a kereskedelmi tévék napi hírműsorainak nézettsége csökkenőben, míg az úgynevezett nosztalgiaműsorok egyre népszerűbbek. De még a hírekre alapozott viccelődés sem megy már igazán, hiszen például Heti Hetest előbb a szombat éjszakába száműzte az RTL Klub, majd áttette vasárnap estére - nyilvánvaló, hogy valami gáz van a cég korábban egyik legnézettebb műsora körül. Valószínűleg Erdélyi (és természetesen a csatorna vezetése) erre a helyzetre is alapozott, ám az egészet ugyanakkor megfejelte egy nagy adag gúnnyal is: tessék, ezek voltak a kádári mindennapok képei, de én most azért sem adok nektek nosztalgiát, mert a szövegemmel úgy megkeverem nektek ezt a katyvaszt, hogy azt sem tudjátok, mit néztek. És tényleg - mindig tudjuk, mit nézünk?