Minden este éhes vagyok

Csak két óra múlva nyit a kávézó. Azért beóvakodunk a teraszra, Gregor József mentegetőzve szól a fiatal pincérnőnek, hogy épp csak leülnénk. Mikor erre már van engedélyünk, kávét is kér. Kapunk.
- Szeretik Szegeden.
- Én is szeretek itt. Ebben a városban lettem az, aki ma vagyok. Vaszy Viktor (a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója és karmestere - a szerk.) hívott ide. Ha ő nincs, ma mi sem beszélgetünk.
- Ekkora szerepet játszott az életében?
- Rendkívüli egyéniség volt, fantasztikus szervező és muzsikus. A kolozsvári opera romjain hozta létre a szegedit, amely annak idején az egyetlen említésre méltó vidéki operatársulat volt. Mert ő társulatban gondolkodott, a műhelymunkára épített mindent. Ezért lehettek itt országos hírű opera-előadások. Ma már ilyesmire nincs idő, ez az egész társulatosdi elavult. Sztárok járják a világot, nincs több közalkalmazott Turandot. Így aztán nehéz egy jó operaegyüttest összehozni, csaknem lehetetlen. A rendezők átvették az uralmat az opera felett.
- Nem örül neki?
- Az operában a zene a fontos. Az operában nagy egyéniségek nagy döntéseket hoznak, egymást döntésre kényszerítik, az ilyen emberek nem gesztikulálnak és nem bukfenceznek.  Ezzel nem kell egyetérteni, de ezt a lila színházat én nehezen viselem. Örülök, hogy nem ma vagyok fiatal énekes, mert így nem vagyok kiszolgáltatva ilyen rendezőknek.
- Épp most dolgozott Alföldi Róberttel a Csárdáskirálynőben. A hozzá hasonló formabontó rendezőkre gondolt?
- Nem. Láttam a Faustját, amit Szegeden csinált: nem az én ízlésem, meg is mondtam neki. Ugyanakkor korszakalkotó tehetségnek tartom, és akiket ilyen fából faragtak, azok hatalmasakat tudnak tévedni. Az egyik legjobb magyar operarendező lesz, mert érzi a zenét, és emberben gondolkodik. Káprázatos fantáziája van, olyan ötletdömpinggel dolgozik, ami engem néha zavar, elvonja a figyelmemet a zenéről. A Csárdáskirálynőben is, amelyet a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutattunk be, csak azt láttam, hogy emberi viszonyokat rendez, a kapcsolatokat veszi előre.
{p}
- Vannak, akik Alföldi előadásait botrányosnak tartják.
- Ma mindenhez kell botrány, hogy felfigyeljenek rá az emberek, talán ezért intézik így a fiatalabb rendezők is az operában. De a mi műfajunk haldoklik. Mellesleg ezt teszi, amióta megszületett. Közben mégis elért szép eredményeket. Megmenteni csak a jó énekesek, a gondolkodó és érző énekesek fogják. Elmúlt az az idő, hogy az ember énekelget meg a kezét emelgeti, nincsenek százhatvan kilós csajok a színpadon: egy operaénekesnő ma nézzen ki úgy, mint a Rálik Szilvia, máskülönben a műfaj nevetségessé válik. Kicsi lett a földgolyó. A végeken,  Szegeden nem szabad rossz előadást csinálni, mert a tévében londoni és New York-i operát lehet látni, azzal kell versenyezni.
- Érzékeny énekesekről beszél, de ha mindenhova csak a befutottakat hívják, hogyan nevelődik ki az új tehetség? Vaszy Viktor is mindig azt mondta: ha ti sztárok lennétek, akkor a milánói Scalában énekelnétek. Így nevelte ki azokat, akik a mai operajátszás legjobban elismert képviselői.
- Száz évig kell várni még egy ilyen karmesterre. Ő maga magát sem tartotta sztárnak, mert kizárólag az irdatlan mennyiségű munkában hitt. A jó énekhang csak feltétel, semmit sem garantál. Ha veszünk egy reflektort, és azt akarjuk, hogy fényt adjon, ahhoz kell egy égő, egy tükör és egy áramforrás. Ha bármelyik közülük hiányzik, akkor a reflektor nem ég, csak pislákol. Az áram a személyiség. Hogy három órán keresztül érdekes tudjon maradni az ember a színpadon. Ehhez tudott Vaszy inspirációt adni, hogy ezt az áramot ki-ki magában megtalálja.
- Ha már az érdekességnél tartunk: egy ételnevekről szóló nyelvészeti tanulmányban találkoztam a főztjeivel. Milyen az a Máj %u0155 la Dulcamara?
- Tíz étel receptjét közölte tőlem egy kiadó, és megpróbáltam mindegyiknek valami nevet adni. Doktor Dulcamara az egyik kedvenc szerepem, a szót Donizetti szövegírója találta ki: édes-keserűt jelent. Aki szereti a májat, az jól tudja, hogy az íze pont ilyen.
- Megfigyeltem, hogy már a hetvenes évektől kezdve minden interjúban azt vallja egyik kedvenc szerepének, amit éppen énekel, állítása ennek ellenére őszintének látszik.
- Mert őszinte. Ha szeretne egy párhuzamot: amikor az ember éhes, mindig az a kedvenc étele, amit éppen eszik. És én a színpadon valahogy minden este éhes vagyok.