Szeretnek is meg nem is

- Jó passzban vagy.
- Sokan mondják ezt. Én viszont úgy érzem, pályám kezdete óta jó passzban vagyok, csakhogy a szakma eddig nem vette észre. Soha semmilyen díjat vagy kitüntetést nem kaptam.
- Hogy lehet ez?
- Ha az ember olyan alkotói közegben dolgozik, melyet az éppen aktuális szakmai hatalom nem fogad el, akkor a saját munkáját sem tudja érvényesíteni, hiszen senki nem érdeklődik iránta. Én akkor voltam Kazimír Károly színházának vezető színésznője, amikor szinte mindenki elfordult tőle.
- És mára jobb színésznő lettél?
- Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy negyvenhét éves koromra egyik évadról a másikra díjakkal értékelhető színésznő lettem. Hosszú évek munkája érett be, csupán a szakmai odafigyelés intenzitása változott meg.
- Nem jól választottál társulatot az elején?
- Ellenkezőleg: nagyon is jó választás volt a Thália Színház. A mi hivatásunkban óriási szerep jut a szerencsének. Mindent meghatároz, hogy hová kerül, kikkel dolgozhat együtt egy friss diplomás színész. Ha engem annak idején rögtön összehoz a sors például Zsótér Sándorral, egészen másként alakul a pályám. De máshogy történt. Mégis úgy gondolom, végig kellett járnom a számomra kijelölt utat. És nincs bennem semmiféle hiányérzet.
- Világéletedben erre a pályára készültél?
- Tizenhárom éves koromtól kezdve nyertem országos szavalóversenyeken, és arra is büszke vagyok, hogy iskoláimat kitűnő eredménnyel végeztem. Nekem a ceglédi alma mater egy életre szóló útravalót adott, de gondolom, ezt te is elmondhatod a nagykőrösi gimnáziummal kapcsolatban.
- Sőt, ennyi év távlatából még azt is elárulom neked, hogy a rivális alföldi mezővárosban lázasan drukkoltunk neked, amikor a Ki mit tud?-on verset mondtál. S az egész fiúbanda szerelmes volt beléd...
- Hogy miket tudok meg?... Ez így volt rendjén.
- Szépséged megmaradt. Céltudatosságod és szorgalmad is?
- Ha elvállalok valamit, azt igyekszem ezer százalékon teljesíteni. De tudni kell kiszállni is.
- Veled előfordult már?
- Nem. Meghátrálni nem szoktam, inkább fogcsikorgatva végigcsinálom. Kiskunfélegyházán születtem, konok kun ember vagyok. Őseimtől hihetetlen teherbírást és energiát kaptam.
- Miként éled meg, ha a közönség nem értékeli vagy nem érzékeli a szerepeidbe befektetett energiát?
- Elég furcsa érzés. Természetesen volt már benne részem. De az alkotófolyamat élményeit, a csapatjáték örömeit senki nem veheti el. Nehéz eltalálni a közönség ízlését. Kész csoda, hogy még létezünk. A színház és a színészek. A kultúra egyre kevesebb támogatást kap, szinte lényegtelenné válik a politikai életben. Hogy a minimális dotáció, az alulfizetett művészek ellenére mégis születnek teltházas produkciók vidéken is, azt tényleg csak csodának nevezhetjük.
- Meg azt is, hogy a drága jegyeket megveszi valaki.
- Bizony, sokan élnek a létbizonytalanság küszöbén. Nagyra becsülendő, ha színházjegyre is kiszorítanak a családi kasszából. Érezzük a közönség szeretetét!
- Nyolc éve szerződtél Kecskemétre. Nem bántad meg?
- Egyáltalán nem. Amikor a direktor, Bodolay Géza megkeresett, azt mondtam, szívesen jövök szerepekre, de társulathoz nem akarok tartozni. Ebben a vonatkozásban keserű tapasztalatom volt, a Thália utódjából, a Törőcsik Mari vezette Művész Színházból úgy bocsátottak el embereket, köztük engem is, hogy nem láttak színpadon.
{p}
- Tetszik a város?
- Kecskemét gyönyörű hely. Egyébként nem költöztem ide, továbbra is Budapesten élek. Próbaidőszakban a színészházban lakom, aztán pedig ingázom. Ma már az autópályán gyorsan ide érek.
- Azért sem volt rossz választás a kecskeméti színház, mert itt évek múltán ugyan, de megjött a szakmai siker is.
- Bodolay Géza a lehető legjobbkor gondolt rám, ugyanis elérkeztem abba a színésznői korba, amikor egyre kevésbé találnak meg a szerepek. Nem vagyok már fiatal, de még öreg sem. Látom, mosolyogsz...
- Annál is inkább, mert egy színészlexikonban "robbanékony, temperamentumos lány típus"-nak neveznek. Már nem lennél az?
- Agyrém. Sosem voltam ilyen. Talán az alkati adottságaimmal keverik össze a színésznői kvalitásaimat. Jó, elismerem, a motorozás, az autózás és a lovaglás nem szokványos színésznői tevékenység, de semmilyen összefüggésben nincs a színpadi munkámmal.
- Magánéletedről beszélsz?
- Soha! Nem azért, mert szégyelleném, egyszerűen nem fér össze az elveimmel. Nem járok partikra, nem udvarolok a tévécsászároknak. Sajnálatos, hogy manapság az újságokat csak a pletykák érdeklik, a szakmai történésekkel, a sikerekkel nem foglalkoznak.
- Feltűntél a Jóban-Rosszban sorozatban. Pénzért minden vállalható?
- Nem a pénz miatt vállaltam. Régi kedves televíziós kollégám hívott és neki nem mondhattam nemet. Azt viszont kikötöttem, hogy nem veszek részt a sajtókampányban, nem szeretnék szerepelni a bulvárlapokban. Kérésemet megértette és betartotta. Nemrég visszatértem a szinkronstúdióba is, mert úgy látom, megint van igény a minőségi munkára. Most egy őszi tv-sorozatban hallhatnak majd a nézők.
- Egyébként nehéz nemet mondani?
- Miután nincsenek egzisztenciális problémáim, fiatal koromtól kezdve tudtam félretenni, minden kétely nélkül visszautasíthatom azokat a felkéréseket, melyek nem tetszenek. Mindazonáltal azokat is megértem, akik anyagi körülményeik miatt vállalnak el minőséghez nem kapcsolható munkákat.
- Erika, milyennek tartanak téged a kollégáid?
- Engem vagy nagyon szeretnek vagy egyáltalán nem szeretnek. Igazságkereső, energikus, szókimondó lényemet nehéz elviselni. Mindig ilyen voltam, nem is szeretnék megváltozni. Nem aprózom el magam, a hozzám közelállókat teljes intenzitással szeretem, másokra kevesebb figyelmet fordítok. Régen mindenkinek meg akartam felelni, de amikor rájöttem, hogy keveset kapok vissza, megváltozott az emberekhez való viszonyom.
- Színházban is nehéz eset vagy?
- Á, nem. Türelmesnek, jókedélyűnek ismernek, ha elememben vagyok, a próbákon nagyon sokat nevetünk.
{p}
- Ugyanakkor persze halálosan komolyan veszed a mesterséged.
- Aki ezt a hivatást választotta, nem veheti félvállról. Számomra a régi értékrend a mérvadó: színházban nem lehet cigarettázni, színpadon nem lehet enni, előadásról nem lehet elkésni, tisztelni kell az idősebb kollégákat.
- Kire emlékszel legszívesebben a régiek közül?
- Tolnay Klárira. Noha nem játszottunk együtt színpadon, a szinkronban például sokszor találkoztunk. Csodáltam munkabírását, felkészültségét, mindent befogadó agyát. Nyolcvanon túl is megőrizte nőiességét, és bámulatos méltósággal viselte magányos életét. Pásztor Erzsikére szintén nagy szeretettel gondolok, zseniális színésznőnek tartom. Vele sokat dolgoztam, végtelen derűje mögött maximális mesterségbeli tudás és pontosság rejtőzik.
- Ők valódi sztárok voltak, mégsem nevezték magukat annak.
- És kitörölhetetlen a nevük a film- és színházművészetből. A mai pillanatnyi sztárocskák - lufisztároknak hívom őket - legfeljebb néhány hónapig tündökölnek a címlapokon, aztán eltűnnek a süllyesztőben.
- Belőled jó sztár lenne?
- Nem. Soha nem is érdekelt. Közvetlen emberi kapcsolatokra törekszem, hamarabb beszélgetek el a műszakkal vagy az öltöztetővel, mint mondjuk egy befolyásos dramaturggal.
- Kanyarodjunk vissza a díjakhoz. Izgalmakkal teli nézel a jövőbe?
- Nem érzek különösebb izgalmat, ha bár tudom, van egyfajta elvárás velem szemben. Ahogy szokták mondani: minden csoda három napig tart. Nem fognak az ajtóm előtt tolakodni a színházi rendezők vagy a filmesek, hogy jobbnál jobb lehetőségekkel halmozzanak el. És hogy később sikerül-e megismételnem a mostani teljesítményemet, az a jövő zenéje.
- Erősebb lesz a közönség tapsa?
- Dehogy. Ha jól játszik az ember, díjak nélkül is megtapsolják.
- Vannak álmaid?
- Hogy rend legyen a világban. Ne legyenek háborúk, ne haljon éhen senki, szűnkönek meg az anyagi különbségek. Tehát olyasfajta igazságra, igazságosságra vágyom, ami talán soha nem következik be, de legalább a hadd legyen meg bennem a vágy. És hát az egészséget is nagyon fontosnak tartom, nem csak szűkebb környezetemben. Ne akkor jöjjünk rá ennek szükségességére, ha már baj van. Legyen célunk, hogy egészségesen élhessen mindenki egy jobb minőségű világban, ahol szeretet és harmónia uralkodik.
- Benned létezik harmónia?
- Igen. Apróságoknak is tudok örülni. Gyönyörű könyvet és szép piros rózsát hoztál nekem - és ez boldogsággal tölt el. Ma délelőtt kisütött a nap, és jókedvem lett tőle. Mindenben meg kell találni azt a picinyke részletet, amiért érdemes élni. Nem tudnék hazugságban létezni. A képmutatást is gyűlölöm.
- Erika, köszönöm az őszinteséged. Valódi élmény volt egy "földön járó" színésznővel beszélgetni.