Tanyajövő

A kutatók ötvennégyezer épületet regisztráltak a kiskunsági Homokhátságon, de ebből alig háromezerben folyik érdemleges gazdálkodás. Jóval kevésbé életképesek tehát, mint az osztrák vagy más nyugat-európai szórványok, ahol a társadalom is támogatja az ott folyó sajátos agrártevékenységet. A magyar tanyavilágnak is szüksége lenne rehabilitációs programra, hogy megőrizhessük e sajátos ökológiai, gazdasági, települési és társadalmi képződményt. Ha nem csak mezőgazdasági tevékenységben gondolkodunk, akkor is szükség van az infrastruktúrára, kövesútra, áram- és vízszolgáltatásra. Ma ugyanis a mentőautó mifelénk az Európában szokásos idő kétszerese alatt jut el a tanyára; és persze a távmunkához szükséges internet sem működhet áram nélkül.
A tanyás térség egésze hibás kényszerpályára került, és sehogyan sem talál vissza saját útjára. Részben a városból kitelepülő újgazdagok, részben a lakótelepről kiszoruló szegények jelennek meg ma a tanyai térben, és nagyon vegyes, átláthatatlan világot hoznak létre, magukkal cipelve a városi problémákat. Csatári Bálint elmondta: külön fölmérték a nemzeti parkok területén fekvő tanyákat, és megállapították, lakóik közt még mindig harminc-negyven százaléknyian egy kis segítséggel megpróbálnának talpra állni, az önellátás mellett megőrizni és működtetni az eredeti kulturális és tárgyi értékeket. Ez egyébként egybevág az új európai vidékfejlesztési elvvel is, amely kimondja: a fejlődés nemcsak a hipermodern tudásra alapítható, hanem a helyi tudás is fejlesztendő, és erre is építhető a jövő.
Érdekes, hogy a Kiskunságban már több ezer nyugat-európai polgárnak van üdülőtanyája. Ők már sejtik, hogy Kelet-Európa legnyugatibb, Nyugat-Európa legkeletibb sztyeppterülete hallatlan érték, csodálatos táj. Egy holland tanyatulajdonos például azt tervezi, hogy a gyerekét itt iskoláztatja, mert ha a globális felmelegedés nyomán Hollandia víz alá kerülne, ők itt folytatják a mezőgazdálkodást, ami nélkül a családja nem maradhat fenn.
(A Magyar Rádió Szonda című műsora nyomán)