Álmodozni kötelező

Markó Iván mostani ötletével kemény fába vágta fejszéjét: a történetet a mai Izraelbe helyezte. A táncjátékban zsidó fiú és arab lány szeret egymásba, sorsukat nemcsak a vallási és kulturális ellentétek, hanem a terrortámadásokhoz és fegyveres konfliktusokhoz vezető gyűlölködés is megpecsételi. Shakespeare-nél Verona hercege parancsszóval, Lőrinc barát pedig ügyes praktikákkal próbál véget vetni a viszálynak. Kíváncsi voltam, Markó vajon milyen eszközt lát a békés rendezésre. (Feltételeztem, hogy a biztonsági tanács ülését vagy a Camp David-i történelmi találkozót talán mégsem fogja megkoreografálni...)A koreográfus-rendező nem területet, hanem - önmagát adta a békéért. A kriptajelenet végén színpadra lépett, és a mindenható művészet mágusaként felélesztette a halott szerelmeseket. Markó lírai kézmozdulataira az ellenséges népek fiai és leányai egymásba szerettek. Ha ez a valóságban is így lenne, a békefenntartók balettművészeket szerződtetnének karmesternek, hogy lágy intéseikkel vezényeljék le a konfliktusmegoldásért folytatott együttműködés előre megkomponált tételeit. Markó a munkáival azt vallja: álmodozni szabad, sőt a művészeknek kötelező.
A Lőrinc barát figurájából újított bölcs Rabbit a színész-rendező, médiasztár és immár balettművész Verebes István alakította. Cseppet sem volt irigylésre méltó helyzetben. Markó fürge pantomimmozdulatokat írt neki, amelyeket ugyan tiszteletre méltó színpadi jelenléttel, korrekten abszolvált, de a fiatalok drámai gondjait így sem tudta orvosolni. Azt viszont élvezte, hogy köztük lehet, és szerepelhet egy Markó-balettban. Ha az ellenfelek ilyen darabokat láthatnának, talán kevesebb lenne a háborús konfliktus. Ha pedig a Föld leányai a Júliát táncoló Misáczi Mónikához hasonlítanának, a világ fiatal harcosainak csak a szerelmeskedésen járna az eszük. Egy bölcs rabbi mondta egyszer: az emberek meghalnak, az álmok sosem. A világjobbító álmokban - a politikai helyzettől és származástól függetlenül - örök életűek a Rómeók és a Júliák.