Tévéjegyzet

Miért szeretjük az orvosfilmeket és a kórházsorozatokat? Miért számíthatnak készítőik szinte biztos sikerre? Talán ugyanazért, amiért például a krimik és horrortörténetek rajongói kedvtelve nézik mások halálát: de jó, hogy nem rólam van szó! S bár az ilyen irányú kutatások mostanában mást mondanak, az orvosi hivatásnak még mindig magas a társadalmi presztízse. Sok ember szemében pedig ma is körüllengi az orvost egy kis dicsfény. (Nem egy orvos rá is játszik kissé erre...)
E filmek láttán úgy érezhetjük, bepillanthatunk e titokzatos világba, részesei lehetünk élet és halál, betegség és gyógyítás misztériumának. Kezdetben volt a Kórház a város szélén. Hihetetlen sikerrel játszották mindenhol a csehszlovák sorozatot, még Nyugaton is, bár ki tudja, mennyire értették ott a jellegzetesen közép-európai, késő szocialista hangulatot és körülményeket. Az átütő siker nyilvánvalóan a remekül megírt figuráknak, a kiváló színészeknek volt köszönhető. De hogy mennyire az adott korhoz köthető volt a sorozat, mutatja az, hogy a nemrég játszott, újonnan forgatott folytatás teljes érdektelenségbe fulladt. A valamivel későbbi német Klinika külcsínre éppen abban különbözött cseh elődjétől, amiben a két rendszer. Csak tátott szájjal bámulhattuk a Fekete-erdei klinika kórtermeit, folyosóit, büféjét, parkját. S hát bizony Sova doktor és Brinkmann professzor lakása sem ugyanabból a világból való volt. De mindketten nagy tudásúak, humánusak, kedvesek és kötelességtudóak voltak, ahogyan ezt az ember el is várja orvosprofesszoroktól.
Valójában ezek a régi sorozatok is, akárcsak a most az mtv1-en menő Doktor nagyfőnök, de különösen a TV2-es Jóban rosszban, jórészt a szereplők emberi kapcsolatairól, szerelmeiről, gyűlöleteiről, barátságairól szólnak, s valójában ehhez csak a rendkívül népszerű kórházi kulisszákat állítják fel a forgatókönyvírók. Egyetlen olyan kórházi sorozatot ismerünk, amely, bár ugyanezekkel szintén szolgál, mégis rendkívül hiteles képet ad egy sürgősségi osztály világáról. A Vészhelyzet orvosilag is pontosan és - az alkotók tehetségének és szakmai fogásainak köszönhetően - sodróan, lendületesen mutatja be a gyógyításnak egy sajátos területét. (Bár nem mindenki bírja nézni ezt a nagyon kemény világot. Például a férjem, ha meghallja a rikoltást: "Esik a tenzió! Teljes vérképet!", már fordul is ki a szobából, s fel nem bírja fogni, hogy lehet tíz éve nézni ugyanezt.) Felsorolni sem lehet a remek színészeket, akik egy évtized alatt arcot adtak a jól megírt figuráknak. Az okos Green doktor, az előretörő Benton, az egyre jobb orvossá váló Carter, a sármos Ross, a kőkemény Weaver, a sebzett Kovac, a sátáni Romano, a felelősségteljes Abby és a többiek mind gazdagon árnyalt figurák. S hogy a tíz év alatt voltak fáradtabb részek és önismétlések is, érthető és megbocsátható.
A "teljes vérképnél" is jobban figyelemre méltó, hogy felfedezhetjük az egyéb filmekben nemigen látható másik Amerikát, amelyben betegek, öregek, szegények, bevándorlók, esendők, rosszak és boldogtalanok is élnek szép számmal. S akikre ez a filmsorozat éppen azzal a tisztelettel tekint, mint ami minden embernek kijár ezen a földön.