Csupasz lábon Sarkantyú

Az első darabban, a Szőcs Géza verse ihlette A vendégszeretőben Móri Csaba magányba süppedt, önmagával viaskodó fiatalembert alakít, aki legénylakásában vendégül látja múltjának, vágyainak és saját énjének Topperczer Anita és Bálint Péter személyében megjelenő képzelt alakjait. Juhász művei már egy ideje ékesen bizonyítják, hogy a néptáncelemekből szőtt testbeszéd a korszerű színházművészet kitűnő nyelve. A Vendégszeretőben lelki folyamatok mélyrétegeit feltáró modern dráma bontakozik ki. A lassú, csöndes előkészítő részeket szenvedélyes tánctételek követik, amelyekben egyebek mellett az is kiderül, hogy a botolóhoz a szék lába is alkalmas eszköz, ablakkerettel is lehet bravúrosan csapásolni, és a szegény, de büszke magyar csupasz lábán is szépen cseng a sarkantyú.
A második részben az Eugčne Ionesco abszurd drámája ihlette, Székek című koreográfia látható, amelyben a halálba tartó utolsó emberpár víziói táncban elevenednek meg. A komor alaphelyzet ellenére a végkifejlet nem lehangoló, mert azt sugallja, hogy az emberi élet emlékképei, mint halál után a köröm, más dimenzióban újjászületésre várva, a civilizáció pusztulása után is élnek.
Dunaújvárosban múlt év tavaszán, néhány éves tetszhalott állapot után, feléledt a táncszínház. A Szögi Csaba vezette társulat fiatalos lendülete és elhivatottsága már októberre európai színvonalú bemutatót eredményezett. Ha így folytatják, a hajdani Dunapentele a vasmű és a koreai gumiabroncsgyár mellett a jövőben a Bartók Táncszínházról lesz nevezetes.