Sorba kötött erőműházak

De milyen is lesz a jövő erőmű-lakóháza? A megújuló energiaforrások közül a szél- és a napenergiával kísérleteznek a legtöbben. A szél erejét kétféleképpen használhatjuk: a forgó mozgást egyenesen átvisszük valamilyen gépre, berendezésre, vagy villamos energiát termelünk vele. Az első megoldást rendszerint vízszivattyúzásra használják. (Ha a szivattyút elektromos meghajtású motorral hajtanánk, az jelentősen megnövelné az áramszámlát.) Villamos energiát előállító berendezésként a házi szélerőművek teljesítménye nem valami nagy, azonban méretük és az általuk keltett zajhatás egyre csökken. Már most léteznek azok a függőleges tengelyű szélkerekek (Savonius-rotorok), amelyek jóval kisebb helyet foglalnak a megszokott, vízszintes tengelyűeknél. Ráadásul a kereket tartó oszlopokra napelemeket lehet szerelni, ami több energia nyerését teszi lehetővé.
Ez idő szerint azonban az említett megújuló energiaforrások önmagukban kevesek a modern háztartás szükségleteinek kielégítéséhez. Ezért az elképzelt erőmű-lakóháznak mindegyikből kell szakítania, és minden lehetséges forrást, illetve energiamegtakarítási módot hasznosítania kell.
A napsütést a szélhez hasonlóan kétféleképpen foghatjuk munkába: napkollektorral a házat fűthetjük, illetve vizet melegíthetünk, napelemmel pedig villamos energiát állíthatunk elő. Néhány szélkerékkel és nagyobb napelemekkel már a ház energiaellátása - a fogyasztói szokások megváltoztatása mellett - többé-kevésbé megoldható lenne.
A biogáz-fermentáló már nem egy ház, hanem egy kis közösség, település energiaellátásában lehet jelentős. Ennek haszna kettős: egyrészt eltünteti azt, ami egyébként a környezetet szennyezné, így a biológiai vagy vágóhídi hulladékot, trágyát, ételmaradékot. A másik oldalon metánt ad, amit el lehet égetni, ebből pedig egy biogázmotor segítségével elektromos áram lesz. Mindemellett a szerves hulladék rohasztása során - hiszen a fermentor belsejében baktériumok emésztik hasznos gázzá a mindennapok potyadékát - hő is keletkezik, amit szintén botorság volna haszontalanul a levegőbe engedni. Itt jön a képbe az a berendezés, amely szintén kiegészítő szerepet kap a jövő házában: a XIX. század elején Stirling tiszteletes által föltalált Stirling-motor. Az eszköz egyvalamit tud, de azt nagyon: hőt alakít át villamos energiává. Persze ennek nem sok hasznát látni addig, amíg a hőt is úgy kell előállítani valami egyéb energiahordozóból, például földgázból. De nagyon hasznos lehet ez a motor akkor, ha valamely egyéb folyamat során keletkezett hőt (hulladékhőt) kell átalakítania elektromos energiává.
Az egész elképzelés persze fabatkát sem ér, ha nem társul megfelelő szemlélettel, mert a számolatlanul pazarolt energiának vége. Minden berendezésből csurran-cseppen valami, mindegyik egy pici terhet vesz le az energia-háztartás gondjaiból, miközben eltünteti a hulladékot, s így a környezet is tiszta marad. Sokak reményei szerint a jövő városai ilyen társasházakból állnak majd, amelyek ugyan össze lesznek kötve egy energiahálózatba, de csak azért, hogy az egyes egységek által termelt fölösleges energiát egymás között értékesítsék.