Valljuk be a múltunkat

- Mi lapul képletes emlékkönyvében?
- Mint mindenkiében: emlékek. Egy 2000-ben rendezett kiállításom címe volt: Emlékkönyv kapcsok nélkül. Észre kellett vennem, hogy képeim a múltamról szólnak, önkéntelenül. Persze ez nem baj, sőt! Van mit mondani. Úgy látom, mindenki ezzel küszködik: megélt múltjának bevallásával. Nagy téma, kis igazságok.
- Mikor érdemes összegeznie egy alkotónak?
- Az alkotásban mindig az a fájdalmas, hogy összegzés. Ez a művészet természete és értelme. A jó művek ezért hatnak és maradnak fönn. Az alkotó is csak nézi csodálkozva, hogy mit tart fontosnak az idő mindabból, amit alkot, és mit vet el.
- Vannak-e pályáján kiemelkedő kilométerkövek?
- Jó, ha az ember életében legalább egy kiemelkedő kilométerkövet ki tud faragni. Nagy dolog a kilométerkő!
- A nyolcvanas évek elején képégetésre szólították fel, nemkívánatossá nyilvánították műveit a fővárosban. Nincs már ilyen középkori akció?
- Képégetés... Szép legenda. Valóban, a nyolcvanas évek elején egy budapesti kiállításom rajzai annyira felzaklattak egy pszichopata tudós embert, hogy táviratban szólított fel munkáim megsemmisítésére. Szintén ő két évtizeddel később levelezőlapon tájékoztatott olajképeim láttán, hogy hamisítanak, visszaélnek a nevemmel. Számára a ceruzarajzok világa után az olajfestményeim már csak hamisítványok. Lehet, hogy neki van igaza. Az őrültek mindig igazat mondanak. Nagy szabadság az őrültség.
- Kötött valaha kompromisszumokat?
- Igen. Magyarázhatnám, hogy "a vers csak cifra szolga". Először életben kell maradni, aztán meglátjuk, mit tehetünk az "emberiségért".
- Hányszor kezdte újra?
- Sajnos az életet csak egyszer lehet élni. Ami mögöttem van, az nincs előttem. Dönteni pedig mindig most kell.
- Mennyire nehéz vidéken megélnie egy képzőművésznek?
- Ugyanúgy, mint a fővárosban vagy a világon bárhol. Művészi és emberi viszonyok bonyolult szövedéke ez.
- Kik kíváncsiak a képeire?
- Nem tudom. Akiket ismerek, rendes emberek, barátaim.
- Változott-e az évek során?
- Legalábbis törekszem rá. Mindig tanul az ember.
- Törvényszerű, magától adódó a változás?
- Nem hiszem. Ha nem változol, az is változás. Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, ez nagy bölcsesség. De a változásban mindig van valami állandó.
- Sokan csodálják a kertjét. Fontos önnek a természetalkotás?
- Elrendeztem egy-két dolgot magam körül, a magam örömére, a családom boldogulására. A kertünk közös akaratunk eredménye. Családunk szimbóluma lett. A természet csak meghálálta az egyben maradást.
- Úgy hallottam, könyvet ír...
- Minden ember hiú. Én is. A könyv szent dolog. Főleg, ha rólad szól. Életem egy kis részeredményéről szeretnék hírt adni azoknak, akik szeretnek, s azoknak, akik nem ismernek.