Ellopták apám hangját!

Zoli felkiáltott: "Jöjjön hamar, anyus, édesapám énekel a rádióban!" A cigányasszony csak legyintett: "Ugyan, fiam, apád rég halott!" Ez a párbeszéd zajlott le a kilencvenes évek derekán Öcsödön, Rostásék konyhájában. Pedig valóban Rostás Karcsi bácsi éneke csendült fel. Akkor támadt fel az öreg cigány hangja, aki évtizedek óta a temetőben nyugszik - most meg forgolódik a sírjában.
A két francia zenész alkotta Deep Forest együttes Freedom Cry című dalában a Huttyán gúnynevű Rostás szívbemarkoló énekét is felhasználta, igaz, csak rövid részlet erejéig (akárcsak a Marta's Songban Sebestyén Márta hangját). Világsiker lett, a lemezt vitték, mint a cukrot, a zenészek Grammy-díjat kaptak, nyilván a kiadó sem járt rosszul.
Ezt az öcsödi cigány család nem hagyta annyiban.
De ne siessünk a történettel, az előzmények még korábbra, egészen a hetvenes évekig vezetnek vissza. Akkor időzött az öcsödi cigánysoron Claude Flagel, felvételeket készített a belga televíziónak. Huttyán elénekelte neki az Esik az eső... kezdetű dalt, amit a börtönben tanult. Szerződés persze nem köttetett. Aztán évekkel később Flagel lemezkiadója megjelentette a Rom som ame! (Cigányok vagyunk mi!) című CD-t, melyen Rostás három dallal szerepel. Erről persze a család mit sem tudott, pénzt sem látott belőle. Ez az album került a Deep Forest kezébe, és felhasználták az említett nótát.
Rostásék az igazuk nyomába eredtek. Mikrobuszt fogadtak, hogy egytől egyig felkeressék a történet szereplőit. De a kapuk nem tárultak ki előttük. A nagy utazást rögzítette egy tévéstáb, filmjük több fesztiválon győzedelmeskedett, ám ebből a sikerből is csak pereskedés után látott némi anyagi hasznot a Rostás família. A jogdíjak körül viszont továbbra is kétségek maradtak, így Rostásék a bírósághoz fordultak. Az örökösök egymillió dollárt követeltek. Flagel még a per kezdete előtt kifizetett nekik 1850 dollárt előadói díjként, de a család ennyivel nem éri be, változatlanul azt állítják, hogy tőlük egyik esetben sem kért senki sem hozzájárulást. Micsoda dolog az, hogy megsértették az alkotmányos jogaikat, majd, miután erre maguk jöttek rá, eléjük löknek egy kis alamizsnát. Az első fokon eljáró bíróság elutasította a keresetüket. Azt sem tudták elérni, hogy a másodrendű alperes, a lemezkiadó világcég utólag szerződést kössön a családdal, és eladott példányonként fizessen nekik egy dollárt - az egymillió dolláros alapkövetelés mellett. A kiadó azzal érvelt, hogy néhai Rostás Károly nem előadóművész, hanem adatközlő. (A jogvédő iroda szerint előadóművész.) A Magyar Tudományos Akadémiát is bevonták az ügy tisztázásába: az intézménytől arra várnak választ, hogy az öreg cigány szerzője volt-e a dalnak, ahogyan azt a család állítja, vagy csak előadója.
Alaki eljárási hibák miatt a per újból első fokra került. Az alperesek közben taktikát változtattak: egy korábbi törvény alapján arra hivatkoznak, hogy a hagyomány útján terjedő népdal megjelentetéséhez nem kell az előadóművész hozzájárulása. Flagel nemrég úgy nyilatkozott, hogy szóban megállapodott az öreggel, és annak idején fizetett is neki 1500 forintot. Rostásék ebben kételkednek, és a lemezkiadó viselkedésén háborognak: miként lehet megengedni, hogy egy multicég törvények mögé bújva kizsákmányolja mások népi kultúráját, miközben az őket érintő jogokat is semmibe veszik.
A jövő héten másodfokon folytatódnak a tárgyalások. A fejleményekről beszámolunk.