Tanyasi razzia

Ferike egészen addig nem vette komolyan a rendőrségi razziát, míg el nem kobozták az új rádiótelefonját. Hűvös nyugalommal tűrte az alapos motozást, nem izgatta magát a kitartó házkutatás alatt, sem amikor az egyenruhások mély árkokat ástak az udvarban. De még a tintába is álmodozva mártotta bele a hüvelykujját, hogy ujjlenyomatot adjon, akár egy bűnöző. Élvezte, hogy bélyegezhet a kezével. Ujja kacskaringós vonalakat hagyott a papíron. Ettől egészen ellágyult, majdnem belekezdett és elmesélte, hogy ő világéletében egy ragyogó irodába vágyott, amilyeneket a téeszben látott annak idején, ez a rideg mezei élet nem az ő érzékeny poétalelkének való, mikor az egyik civil ruhás, pöckös nyomozó megmarkolta a mobiltelefonját, és belecsúsztatta egy nejlonzacskóba.
Hogy a vadonatúj, ezüstös készülékét piszkálni fogják, arra nem számított. Tetszetős műszer volt, gyerektenyérnyi színes monitorral, és még fényképezőgépet is építettek bele, ami kimagaslóan a leghasznosabb tulajdonsága volt a drága masinának, minthogy a tanyán nem volt térerő. Illetve ez nem egészen pontos, mert míg tavaszra egészen el nem fogytak a nagy bálák, valamelyest volt. Négy-öt kerek boglya magasan, Makó felé fordulva, szélcsendes időben akadt róluk egy kicsi vétel, és ha szerfelett fontos volt, föl lehetett hívni valakit, ám hívást nehézkes lett volna fogadni, mert ki a rossebnek van kedve egész nap a boglyák tetején várni, hogy valakinek eszébe jusson, és felhívja őt.
Ferike ezt próbálta is elmagyarázni a rendőröknek. Hogy ő az új telefonjával csak játszani szokott, és ami ennél is fontosabb, azzal világít magának, ha éjszaka ki kell mennie retyóra. Ez a ketyere háztartási tárgy, nem bűnjel. Különben sincs semmilyen bűn, miért volna annak jele. A nyomozó éles hangon kiosztotta Ferikét, ijesztgette, hogy milyen elbánásban lesz része, ha nem kushad, de a magányos, halk szavú tanyasi fiú ettől inkább ingerült lett, mint hogy megrémült volna. Ferike közölte, hogy ha találnak a földben boros- vagy pálinkástartályt, ne adj' isten, vezetéket - mert gondolja, ezért jelentette fel jó szokása szerint a szomszéd -, akkor elvihetik a mobiltelefont, de addig csiha.
Hogy nyomatékot adjon szavainak, magához vonta a csákányt. Nem emelte fel, csak a combjához támasztotta, és megsimogatta, akárha az ölebét. Továbbá erősen javallott volna, mérgelődött Ferike, hogy aki bemászkál a tisztaszobába, rúgja le magáról a csizmát! Vagy tán a rendőr urak fel is fognak porszívózni, mielőtt eltávoznak? Mert ha igen, reméli, hoztak benzint az aggregátorba, mert ő ezt a délelőtti matinéprogramot - mármint a motozást meg az árokásást a kertben - nem rendelte meg. A jószág már sivalkodik, továbbá, és most mondja a lényeget, vissza a mobillal, különben emberhalál várható.
Valamennyi rendőr kikapcsolta a pisztolytáskáját. Ferike elmosolyodott, és azt mondta, kettőbe biztosan bele tudja állítani a csákányt, mielőtt lelövik, és ez a jelen lévő haderő harmada, tehát egészen jó esélye van itten mindenkinek, hogy megegye a fene. A nyomozó kivette a mobilt a zacskóból, és megnézte magának.
- De konok maga, mondta, és odalökte az asztalra. A telefon végigcsúszott a viaszkosvászon terítőn, majd lebucskázva az asztalról tompán puffant egyet a döngölt földpadlón. Ferike felnézett, csapott, és a nyomozó kezébe állította a csákány vágófelét. Pillanatnyi döbbent csend lett, még a nyomozó is csak bámult meredten, mielőtt torokból üvölteni kezdett. Ferike állt, forgolódott, nézte, majd megszólalt.
- Most látom, hogy nem is azzal a kezeddel csináltad. Tedd csak oda a másikat!