Ezúttal egy erdész levélírónknak, Virágh Pálnak válaszolok az Anyanyelvi őrjárat rovatban. Ő keresett meg az alábbi sorokkal, alig néhány napja.
"A sajtóban egyre sűrűbben találkozunk különböző, általában jogellenes cselekmények elkövetésével kapcsolatban a dulakodás szóval. "A rendőr intézkedett, az elkövető ellenállt, dulakodás kezdődött a rendőr és az elkövető között..."; "Az erdész tetten érte a fatolvajt, felszólította a cselekmény abbahagyására, a tolvaj és társai megtámadták az erdészt, dulakodás kezdődött..." stb. - Én úgy látom, hogy egy kocsmai, ittas állapotban kialakuló vitában van helye a dulakodás kifejezésnek, de egy közfeladatot ellátó személy (postás, rendőr, kalauz, erdész, vadőr stb.) ellen való fellépés esetén nem helyes ez a szó. Itt ugyanis nem az a tét, hogy ki az úr a csárdában, hanem a jogkövető magatartásra való "rábírás" áll szemben egy nem jogkövető magatartással. A jogszerűen intézkedő szerintem nem verekszik az elkövetővel, hanem a törvény által ráruházott jogok alapján, akár testi kényszert alkalmazva is, ki akarja kényszeríteni az eljárás alá vont személyből a jogkövető magatartást. A dulakodás szó álláspontom szerint nem ezt fejezi ki."
Azonnal éreztem, hogy a levélíró fontos problémát vet fel, amikor annak veszélyére hívja fel a figyelmet, hogy a dulakodás szó ilyen szövegkörnyezetben való használatával a jogszerű intézkedőt mintegy lesülylyesztjük az elkövetőnek a szintjére. Éreztem, bár a veszélyt nem láttam - s most sem látom - olyan fenyegetőnek, mint a levél írója. Ha ugyanis valahol azt olvassuk, hogy például a rendőr és az általa igazoltatott személy között dulakodás kezdődött, korántsem arra gondolunk, hogy a feladatát teljesítő rendőr kezdte meg a dulakodást, hanem arra, hogy a másik fél nem tett eleget a felszólításnak, s megpróbált ellenállni. Ezt azonnal meg is írtam a kérdezőnek, annak igazolására pedig, hogy a dulakodás szónak ilyen jellegű használata nem valamiféle új divat, mindjárt idéztem is a csaknem fél évszázada megjelent hétkötetes értelmező szótárból a következő példamondatot: "A tetten ért tolvaj sokáig dulakodott, míg végre lefogták." Válaszomban azonban azt is megjegyeztem, hogy a kérdést további megfontolásra, mérlegelésre is érdemesnek tartom, s ha ezzel kapcsolatban eszembe jut valamilyen jó tanács, azt megírom neki, sőt talán közzé is teszem a Szabad Föld anyanyelvi őrjáratában is.
Íme, máris jelentkezem a kiegészítő válasszal! Azt továbbra is bátran állíthatom, hogy a dulakodás szónak az említett szövegkörnyezetben való használata nem vet rossz fényt semmilyen közfeladatot ellátó személyre, nem sérti meg egyiküket sem. Arra ellenben - most jön az ígért jó tanács! - szívesen felhívom a sajtó munkatársainak, hírszerkesztőknek, kommentátoroknak a figyelmét, hogy nem szükséges mindig együttes, közös cselekményként feltüntetni azt, amelynek okozója, előidézője, kirobbantója csupán az egyik fél. Ilyenkor nemegyszer jobb, célszerűbb a tettesből, az elkövetőből kiindulni, annak viselkedését jellemezni, úgy, ahogy ezt az értelmező szótárból idézett példa is szemlélteti. Tehát az elkövetőét, aki szembeszállt a rendőrrel, nem engedelmeskedett a kalauz felszólításának, ellenszegült az erdész utasításának, összekülönbözött a vadőrrel, dulakodni kezdett egy hivatalos személlyel. Ne legyen mindenből azonnal általánosító dulakodás - még a sajtóban se!
