Veszélyeztetett szelíd csemege

Szép lombja, fényes, bőrszerű levelei, hosszú füzérvirágzatai, majd az ebből fejlődő zöld, tüskés kupacstermések miatt a leglátványosabb fáink közé tartozik. A szelídgesztenyék nemzetségébe tizenkét faj tartozik, ezek közül négy Észak-Amerikában, hét Kelet-Ázsiában őshonos, és csak egy faj kötődik Európához. Nálunk főleg a Nyugat-Dunántúlon érzi jól magát, savanyú talajú tölgyesekben, bükkösökben él, de díszfaként is ültetik. Több évszázados példányait sorra pusztította el két mikroszkopikus gombafaj. Az egyik gyökérparazita, a másik a kéregrákot okozza, mindkettő Ázsiából került hozzánk. Egy ormányosbogár lárvája pedig a termést károsítja.
A szelídgesztenye régen sokhasznú növény volt. Termését nagy csersavtartalma miatt bőrcserzésre használták. Fája sok tannint tartalmaz, ennek folytán rendkívül tartós, víz alatt több évszázadig is megmaradhat. Fájának minősége hasonló rokonáéhoz, a tölgyéhez, ezért ugyanúgy felhasználták építkezéshez, bútor- és hordókészítéshez. Levelének kivonatával hajdanán a szamárköhögést gyógyították. Virágzata jó méhlegelő, vörösesbarna méze különleges illata miatt ma is keresett. Termése sütve, főzve ízletes és értékes táplálék, 55-60 százaléknyi keményítőt és 15 százalék cukrot tartalmaz. Ott, ahol a szelídgesztenyének kiterjedt állománya van, néptáplálékká, kenyérpótlóvá vált. Nem véletlenül született a több nyelvben is élő szólásmondás: más számára kikaparni a gesztenyét - azaz a magunk munkájával mást hozni előnyös helyzetbe.