Az én képernyőm

Többször eltűnődtem már azon, miért nem tartanak a hírességek maguk mellett egy lejáratásügyi tanácsadót. Legyen egy barát vagy akár egy nagybácsi, aki olykor felemelné a mutatóujját: "Eddig, és ne tovább! Mert könnyen megingathatod, sőt le is rombolhatod azt, amit sok év kemény munkájával felépítettél!" Ha például  Csollány Szilveszter mellett lett volna akár csak egy józan eszű szomszéd, már bízvást rádörgött volna: "Ha férfi vagy, légy férfi, s ne hitvány, gyönge báb!... És, fiam, főleg ne légy siránkozó, nyafogó vénkisasszony!" Mert bizony a jó Szilas viselkedése a sztárkorcsolyázós műsorban minden volt, csak nem férfihoz és olimpiai bajnokhoz méltó.
Az a rettenetes tragédia történt ugyanis, hogy csak harmadik lett a Sztárok a jégen című szórakoztató műsorban, és nem második! Olimpiai és világbajnok tornászunk ezt az eredményt könnyes szemmel, elkeseredve és dühösen fogadta, s nyilatkozataiból ítélve azóta sem tud megvigasztalódni. "Ha én is ráznám magam és lennének melleim, bezzeg..." - utalt zsémbesen arra, hogy a csinos táncosnőt a közönség jobban kegyeibe fogadta.  És? Valaki felvilágosíthatta volna, hogy ez nem sportverseny, hanem egy szórakoztató műsor, ahol a közönség szimpátiáját kell megnyerni. Mint ahogyan ez Nagy Ferónak sok fordulón át sikerült, holott egyáltalán nem tud korizni, végig is bolondozta az egészet. Csollány pedig keményen gyakorolt, és három hónap alatt tényleg remekül megtanult a jégen táncolni, szinte a legjobban az összes sztár közül. De komoran elszánt arcát, összeszorított fogát és mindenáron való győzni akarását mégsem díjazta a közönség. Úgy látszik, ami szükséges a tornaversenyre, az nem rokonszenves egy könnyed műsorban. A show-hoz más kell: csillogás, humor, az egyéniség kisugárzása. Itt egyszerre könnyebb is, meg bonyolultabb is nyerni...