Iránytű

KultúraBorzák Tibor2007. 04. 27. péntek2007. 04. 27.
Iránytű

Film
Egy szavunk se lehet: a magyar film újra a csúcson van. Az idén túl vagyunk már jó néhány bemutatón, a külföldi fesztiválokon is figyelnek ránk. Most újabb sikerért drukkolhatunk: Tarr Béla alkotása, az A londoni férfi versenyez Cannes-ban. Ám az utóbbi idők kínálatát elemezve nem nehéz megállapítani, hogy a produkciók színvonala igencsak hullámzó. Különösen feltűnik ez, ha egymás után több hazai filmet is megnézünk a moziban. A kritikákkal ellentétben jelentősnek tartom Szász János Ópiumát (korábbi számunkban már írtunk róla), és a friss termés legjobbjai közé sorolom Herendi Gábor Lora című romantikus drámáját is, melyben a főszereplő, az amerikai Lucia Brawley játszik a legjobban, a történet pedig végig képes ébren tartani a néző figyelmét. A Noé bárkája ezt nem tudja garantálni, legalábbis számomra. Sándor Pál egy gyengécske mai történetet hozott, amit csak a nemzet nagy színészei, Törőcsik Mari, Garas Dezső, Kállai Ferenc tesznek valamelyest élvezhetővé.

Pestiesen

Heti műsorajánlatok, aktuális kritikák a Pesti Műsorban!

"A kiállítás csekélyke, kétteremnyi relikviáival és néhány közhelyes ötlettel igyekszik megidézni a század elejének Berlinét s annak jellemző helyszíneit" - Csejtei Orsolya a Petőfi Irodalmi Múzeum Nekünk ma Berlin a Párisunk című tárlatáról.

"Az okos ötletekkel persze az a baj, hogy a végén rendre kiderül, már számos híres fejből kipattantak hasonló okosságok" - Köves Gábor a Felforgatókönyv című amerikai filmről.

"Mindig, minden szituációban ugyanazon jár az esze: hogyan lehetne megejteni egy numerát" - Tarján Vera Abby Lee Hol jár az eszem? című könyvéről.

"Az amatőr színjátszókör bumfordi bája nevetésre ingerli a nézőt" - Kiss Péter a Merlin Színház Szent Iván éjjelén című előadásáról.

Lemez
Elton John mindent megtett azért, hogy május 25-én esedékes hatvanadik születésnapjára megfiatalodjon, még a beültetett haját is kiszőkíttette. Az angol zongorista-énekes sosem rettent vissza a meghökkentő külsőtől, de most, hogy lassan eléri a nyugdíjas kort, az erőnlétre is szüksége lesz. Már csak azért is, mert ezt az évet az ünneplésnek szenteli, számos koncerttel, összegző lemezzel, exkluzív díszdobozos kiadványokkal. A sort a Rocket Man (The Definitive Hits) című korong nyitja, melyen tizenhét sláger hallható a művész legjobb korszakaiból. Aki teljesen elandalodott a lírai melódiáktól, ajánlom neki a britek másik végletét, a pályakezdő The Horrors rém-punk banda Strange House című lemezét. A bizarr figurák, karakteres sminkkel és vicces kosztümökkel ugyancsak felhívják magukra a figyelmet, dalaikkal pedig a hatvanas évek kísérletezős garázs-rockjának időszakára emlékeztetnek. Kiverik az álmot a szemünkből "horrorisztikus" hangzásukkal, az biztos. (Universal Music)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek